2012. május 18. péntek, Ma Erik napja van. Ez az év 139. napja. Holnap Ivó, Milán napja lesz.

Rajzpályázat 7-18 év közötti fiataloknak PDF Nyomtatás E-mail
Pályázatok

A Széchenyi Tudományos Társaság, valamint a budapesti Diadal Úti Általános Iskola és helyi partneriskolája a Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel együttműködve nemzetközi rajzpályázatot hirdet 7―18 év közötti fiataloknak.

E két iskola országosan kiemelt a művészeti oktatás terén, elismert munkája mellett ez előző két évben is sikerrel rendezett hasonló nemzetközi pályázatot. Ez alkalommal a beérkezett alkotásokat két életkori kategóriában (7 -től 12-ig és 13-tól 18-ig), valamint hagyományos és számítógépes kategóriában hirdetik meg. Téma: Széchenyi álma. Olyan pályaműveket várnak, amelyek az adott életkori szinten a hagyományos (festészet és grafika) vagy elektronikus grafika eszközeivel jelenítik meg Széchenyi István reformkori törekvéseit és megvalósult álmait a tudomány, kultúra, színház, politika, pénzügyi élet, közlekedés világából, valamint az irodalom, mezőgazdaság, sport, fürdőzés, illetve egyéb témakörben, kihasználva az emberi képzelőerő adta lehetőségeket.

A pályázat beadási (beérkezési) határideje 2010. május utolsó napja. A hagyományos grafikai kategóriában bármilyen technikával készült alkotást várnak a pályázóktól, melyeket keretezés nélkül küldjenek be.

A rajz mérete A3-as (30x42 cm), a hátoldalon tüntessék fel az alábbiakat: a pályázó neve, kora, nemzetisége, iskolája neve és postacíme, az iskola telefon-, faxszáma, e-mail címe, a felkészítő tanár neve.

Beküldési postacím: Diadal Úti Általános Iskola, 1172 Budapest, Rákoscsaba-Újtelep, Diadal út 43—49., telefon: 00 36 1 25 76 514, fax: 00 36 1 253 5445, e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. . Elektronikus grafika kategóriában a pályamunkákat minden pályázónak a pályázó vezetékneve, alsó vonás, pályázati cím (szech), alsó vonás, a mű címe elnevezéssel kell megküldenie, mellyel egy időben kísérő szöveges fájlt is megküld ugyanazon elnevezéssel, melyben a hagyományos kategóriában feltüntetett információkat kell megküldenie. A kép paraméterei: JPG formátum, 150 dpi, RGB. E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. .

 

Kapcsolódó cikkek

 

Royalty Free Images

     
 
[ Sepsiszentgyörgy | Helytörténet | Programajánló | Képes Krónika | Képeslapküldő | TérképTár | Virtuális Galéria ]
[ Sepsiszentgyörgy Info | Minden jog fentartva | Honlapkészítés, Karbantartás, Keresőoptimizálás
: Digital Studio ]