Az
apparátussal van baj
Egykori
minisztériumi “hivattálnokként” állíthatom, hogy a hivatalnokok
száma többnyire (sajnos, nem mindig egyensúly az egyensúly)
egyezik a törvénykezés kuszasága által megkövetelt bürokratikus
teendők elvégzéséhez szükséges munkaerő-szükséglettel
(huh, de hosszú!).
Ergo,
nem ott lehet üstökén ragadni a hivatalnok-kérdést,
ahol ha nem is csupasz (lásd címerállatunkat), de nem
eléggé szőrös, hanem másutt (hadd ne mondjam, de töké-vel
kezdődik). Elég laikusként bepillantani egy cégalapítási
folyamat vakablakán ahhoz, hogy meggyőződjünk: úgy rohadt
ez az egész román bürokrácia, ahogy van. Az ügyintézés
lassú menete, illetve az olykor torlódó sorok pedig
egyenesen a hivatalnokok hiányát sugallhatnák. Ám valójában
az apparátussal van baj. Amíg pl. Svédország negyedannyi
politikussal betölti a kormányzati és törvénykezési
szerepkört, működtetve az országot (és nem is akárhogyan),
addig itthon mintegy 500 képviselő és szenátor kétkamarásítja
az irányítást (és reszeli fonnyadó répáját), emellett
képtelen beindítani a ledöglött országmotort.
Személy
szerint semmi bajom a “hivatollnokokkal”, ha előzékenyek
és mosolyognak. Amíg csak egy lakásátírási folyamathoz
körbe kell ugrálni postától telekkönyvi hivatalon és
pénzügyi hatóságon át a közjegyzőig egy tucatnyi embert,
addig az a hivatalnok kőkemény alibivel nyomja (olykor
párnázott) székét. Ha most leépítik a hivatalnokok,
mondjuk, ötven százalékát, lebénulhat az egész rendszer,
mert a több tonnányi határozat, rendelet, törvény, előírás
továbbra is mereven számonkéri a kirúgott öltönyosök
ablaka előtt elintézendő ostobaságok tömkelegét.
Záróakkordként
kiemelendő, hogy jelen levél írójának a véleménye többnyire
egyezik alulírott véleményével. Azt hiszem.
Klárik
Attila |
