A
bürokrácia alkonya?
Az állampolgár, főként ha kezdő, büszke állatfaj. Ismeri
és érti jogait, kiáll értük, meggyőződéssel választja
meg képviselőit, amikor arra kerül a sor. Ez az állapot
el is tart egészen addig, amíg nem kell valamely földhözragadtabb
jogot a gyakorlatban érvényesíteni. Ekkor az állampolgár,
különösen Romániában, már messziről megismerhető, mint
a bogarak három pár lábukról, az állampolgári lét kulcsáról,
a doszárról. A tapasztaltabbak azt is tudják:
ebből a mocsárból nincs menekvés. Aki járt már legálisan
Magyarországon munkát vállalni, attól éppen csak a heti
coitusai számát nem kérdezte meg a magas hivatal. S
aki még Sopronon is túljutott, azt is tudja, hogy a
bécsi ösztöndíjasok bejelentkezésére vonatkozó szabályozás
még II. Józsefnek a “Meldewesent” (a tartózkodási hely
bejelentését) rendező titkos rendeletén alapszik. Ám
amikor már itt a vég, váratlan helyről érkezik a segítség.
Néhány politikus hirtelen megelégeli a bürokraták népnyúzó
packázását, és elővéve a
józanabbik eszét, a magyarországi közigazgatás megrendszabályozását
tűzi ki célul. Sőt, nem torpan meg az első akadályoknál,
hanem a bürokráciából (!), ki is vasalja a törvénytervezetet.
Nem is akármilyet. Igazi polgárbarát közigazgatásról
szólót. Valaki fogta és leporolta a régi, még a Rákosi-korból
való közigazgatási eljárásról szóló jogszabályt. Ám
mielőtt elszörnyednénk, jusson eszünkbe: a kommunista
éra törvényei kapcsán általában nem a szöveg jelentette
a problémát, sokkal inkább a végrehajtás. Ez a törvény
is sok szépet ír elő. Például a kisebbségi polgár minden
korlátozástól mentesen, bármely hivatalban használhatja
az anyanyelvét. Mégsem használja, gondolkodik el a politikus.
Nem teszi, mert a bürokrata nem tud örményül, a tolmács
költségeit meg nagyvonalúan az ügyfélre hárítaná. Nosza,
írjuk csak elő, hogy a hivatal köteles kirendelni és
fizetni a tolmácsot.
Aztán az is a politikus eszébe jut, hogy a polgár mindig
kénytelen mindenféle doszárral a hóna alatt szaladgálni.
Persze a hivatal mindig újra kéri a doszárból azt, amit
egyszer már megkapott és gondosan tesztelte rajta a
legújabb iratmegsemmisítő gépet. Talán nem lenne rossz,
ha ezentúl előírnánk a hivatalnak, hogy ne a polgárt
küldözgesse a dokumentumok után, hanem gyűjtse be maga.
Ez tényleg nem több, mint egy telefon a földhivatalba
vagy a polgármesteri hivatalba. És ezzel fel lehet venni
egy újabb küldöncöt is, s a sógornak amúgy is van egy
fia, aki olyan jól motorozik.
Ám a mi politikusunk kivételesen érzékeny fajta és még
az is feltűnik neki, hogy a magyarországi bürokrata
órája lehet ugyan atomóra, de akkor egy távoli, ismeretlen
napprendszer még ismeretlenebb bolygójának idejéhez
igazodik, és ezen a bolygón egy földi nap bizony legfeljebb
csak egyharmadnyi helyi napnak felel meg. És a politikus
még itt sem torpan meg, hanem kitalálja, hogy elő kellene
írni: ha a hivatalnok a jogszabályban meghatározott
határidő letelte előtt nem dönt, akkor kötelezően fegyelmi
eljárást kell indítani ellen. Ez talán egy kicsit meggyorsítja
azt a nehéz döntést. És a politikus még ebből is javaslatot
csinál. Most már aztán tényleg csak a többi politikuson
múlik, lesz-e végre polgárbarát közigazgatás Magyarországon.
Egry Gábor
(tiszteletbeli háromszéki, Szentendréről)
|
