Mit tegyünk, ha kiábrándulunk a barátunkból?
Mottó:
Mégiscsak a Hufnágel Pistihez kellett volna hozzámennem!
(Mézgáné)
Bizony
mondom néktek, előbb-utóbb kiábrándultok. És akkor majd
szívesen fogadlak a halmozottan csalódottak klubjában,
bár már így is alig akad férőhely.
Hogy
miért ábrándultok ki? Mert, sajnos, Ő (!?!)… nos, Ő
sem olyan. Nem pont olyan, amilyennek látszik (a
látszat csal, mondtam már?), nem olyan, amilyen
volt, nem olyan, amilyen lesz, van egy csomó rossz tulajdonsága,
azaz, szeretnivaló egyéni tulajdonságai dacára, pont
olyan, mint a többi pasi (illetve mint a többi nő).
Mind ugyanazt akarják. Mármint a pasik (meg a nők).
Paraziták, vérszípó piócák, lerázhatatlanok. Nemdebár?
(Értelemszerű válasz: Dedebár.)
Néha
már úgy tűnik, kilátástalan az egész. A helyzet reménytelen,
bár még mindig nem súlyos. Mit
tegyünk ilyenkor? Nézzünk szét és látva lássunk. Nos,
mit látunk? Hát nem azt, hogy nincs középút?*
Felebarátaink,
kik színes ricsajjal árasztják el a kocsmákat, az üzleteket,
a mozit, a parkot, a blokknegyedeket, a strandokat,
az iskola folyosóit, a kapualjakat, fumiklubokat, kies
városunk összes fényes és árnyékos helyeit, egy nagyon
fontos dologra tanítanak, önkéntelenül: arra, hogy az
élet megy tovább. Hogy olykor van élet a halál előtt,
és hogy problémáinkat nem kell rögtön megoldani, előbb
élvezni is lehet őket egy kicsit.
Ha
kiábrándultunk a barátunkból, ripacskodjunk! Így könnyebben
elfelejt. Hogyan?
Ha valaki veszi a bátorságot és megpróbál ripacskodni,
meglepődve fogja tapasztalni, hogy működik a dolog: érezheti,
mennyire jó hallgatni a saját hangját, kiejtését, utánozhatatlan
stílusát, mennyire megszabadul gátlásaitól, görcseitől,
mennyire el tudja vetni a sulykot, mennyi izgalmas dolgot
tud majd mesélni unokáinak nyanyókorában, és mennyire
nem nyomasztják majd az előzmények, egész félresikerült
eddigi élete, ha van neki olyan... A
Szentgyörgyre mostanában befutó techno-magatartás lényege,
hogy gyermekien lehet (sőt: kell!) örülni… a mindennek
meg a semminek, viszont semmi és senki sem éri meg az
igazi elköteleződést, talán az egy különbejáratú Jóistenen
kívül.
Az
igazi profik csicseregnek, mint a fecskék tavaszcsináláskor,
és tapsikolnak, mint boldog fókák a globális felmelegedésnek.
Az igazi profik teljes torokkal adnak hangot elragadtatásuknak.
Veszekedni már nem divat, verekedni még kevésbé. Ha
valaki zavar, nevetségessé kell tenni (vö. “szivatás”).
Ez a menő, úgy bizony! Hisz olyan röhejesek tudunk lenni,
mindnyájan (a Tisztelt Szerkesztőséget kivéve, természetesen
:-), csak jó szem kell, látni, csípős nyelv, ostornak,
és egy amőba-szerű, képlékeny szellem, hajtónak.
Az
igazi profiknak mindenről határozott és profi véleményük
van. Nem divat már csigaházba vonulni az ifjúságpolitika
és a posztmodern elől. Jó téma viszont, hogy ki kit,
mit, mennyire és hogyan … kíván.
Az
igazi profi úgy falja a nőket, mint Nyanyótok a palacsintát.
Meg a férfiakat. Mármint a profik. Ha már fogyasztói
társadalomban élünk, hát legyen fogyasztás, a nemjóját!
Hanemakkó’ miből vennénk észre, hogy még élünk?
Az
igazi profi hangosan kiröhögi saját félelmeit, mielőtt
fejjel menne a falnak (indoklás: Dö só mászt gó on -
Kvín). Különben is színház az egész világ, hát akkor
meg minek parázni? Lezserség és egy csipetnyi önpusztítás:
ez az elegáns dekadencia receptje.
Az
igazi profik úgy öltözködnek, mint senki más. Egyénien.
Alternatívan. Divat lett szembefordulni a divattal.
És a sok fekete után már igazán fel lehet fedezni a
színeket is. Pl. a vörös posztót, mielőtt a tömeg is
felfedezné.
Az
igazi profik olyan zenére táncolnak, mint senki más.
Ismeritek például a raït, a franciaországi arab
bevándorlók elkommerszesedett underground zenéjét? Nos,
Nyanyótok sem igazán, de úgy vágódik vele, mint egy
vérbeli nagypenge. És eredménnyel. Az igazi profik profi
lazasággal puszikálják meg a szomszéd kocsmaasztal melletti
dobermant, hisz olyan édes, jaj, de baba, ó, de cuki
kis kutyus, ó, istenem-istenem, de aranyos, de izé…
Nnaszóval,
ez csak egy kis ízelítő, Nyanyótoktól, ki úgy szeret
egyeseket, mint amennyire nem szeret ketteseket.
No
de fel a fejjel, nem kell elkeseredni. És vigasztalódjatok.
Tudjátok mit? Egyszer csak eljön a nap, amikor TI
MIND PROFIK LESZTEK, ARANYOSKÁIM!!!
Szép jó napot mindenkinek!
Gy. Nyanyó
* Nincs középút, nézzél szét, / Felszedték
az út közepét. |
