Hivatalnokok:
pro vagy kontra
Talán
a Hobbes-féle szerződéselmélettel kellene kezdenem,
ha elején akarom megragadni a dolgot, de akkor is felmerül
a kérdés, hogy hol marad a görög avagy latin hagyomány,
amely olyannyira meghatározta az európai civilizációt…
Szóval,
a kérdések fölött eltekintve: hajdanán “a mindenki
harca mindenki ellen” elvén működő képzeletbeli
társadalom elvezette oda a korabeli gondolkodókat, hogy
felfedezzék azt a tökéletes társadalmi rendszert, amely
hatékonyan működik. Különböző elméletek születtek. Könyvtárak
beszélnek erről és a történelemkönyvek. Megszülték a
társadalmi szerződést, mely alapján az atyafiak megegyeztek:
annak érdekében, hogy megszűnjenek az örökös háboruskodások
és emberek közti viszályok, megszervezik életüket. Ez
egy kis rizikóval járt, hisz addig nyugodtan megölhetted
a szomszéd disznóját, illetve annak gazdáját, kutyabajod
sem lett, csak ügyesnek kellett bizonyulnod, nehogy
te is ugyanúgy járj: pórul. Tudósaink elővették hát
a mérleget, és rakosgattak annak “közös” és “egyén”címkéjű
serpenyőjébe. Sok dolog derült ki ebből. Egy csomó minden
a “közös”-be került, ami nem kis haragot okozhatott
annak, aki annak idején erős volt, és nem félt megölni
a szomszéd disznóját.
Törvények
születtek és szabályok, amelyek oly szigorúak voltak
(hallatlan!), hogy dutyiba zártak, ha útitársad zsebéből
elemelted a pénzeszacskót, és rajtakaptak. Ezenkívül
más érdekes dolgok is születtek: törvényhozó testületek,
bíróságok, a királyt és udvarát, valamint a minisztereket
kiszolgáló hivatalnokok, bér-behajtók, vagyonfelmérők.
Megváltozott az élet minősége, megváltozott a bizonytalanság
időszaka, és az emberek néha minden hátsó gondolat nélkül
egymásra mosolyoghattak. Ha mindez eleinte csak elméletben
létezett, a felvilágosodás korában kiterjedt a gyakorlatra
is. Behálozta a társadalmat, rendszert képezett, sok
esetben ott volt a polgár ablakánál és be-bekémlelt.
Mióta
világ a világ és társadalmak léteznek, a vezető és vezetett
fogalma is létezik. Ezen társadalmak, miután átestek
a megszervezés proceduráján, olyanképpen épültek fel,
hogy ne kezdhesse ki őket a rozsda. Az államvezetők
idővel olyannyira eltávolodtak a néptől, hogy mindennapi
szükségletté vált a hivatalnokok bevetése az állam és
egyének közti ügyek intézésének céljából. Ez a réteg
nőttön-nőtt, ahogy az egyének több és több feladatot
ruháztak az államra, a feladatok bővültek, kiterjedtek.
Ez történt Kelet-Közép-Európában is, ám minálunk közbejött
valami…
“A
szovjet-orosz birodalomhoz csatolt államok leszakadtak
Európáról. Évtizedeken keresztül másfajta társadalomszervező
elv valósult meg. A nyugatitól gyökeresen eltérő értékrend
nem vált abszolút értékűvé, de átitatta a társadalmat.
Egy nem éppen művelt pártelit erővel a maga szintjére
vagy az alá szorította a műveltebb, informáltabb, kritikusabb
társadalmi rétegeket.” (Potencsik Erika: Kelet-Európa
sérülései. Szétszabdalt Európa)
A
múlt rendszere olyannyira rányomta bélyegét az itteni
társadalmakra, hogy mai napig nehezen tudunk kivetkőzni
belőle. Vonatkozik ez az állami intézményekre is. Évek
után is nagyon nehéz azt a gépezetet hatékonyan működővé
tenni, amelyet sok-sok hivatalnok olajoz munkájával.
Sok a fölösleg az irodákban, sok az előítélet a hivatalnokokkal
szemben, nagy azon hivatalnokok száma, kiknek rossz
a felfogása az igazi demokrácia megvalósulásának fényében…
Ezek
a dolgok találkoznak néha egy-egy ponton a külső szemlélő
agyában. A gépezet viszont tudomást sem vesz róla, gördül
tovább, nehézkesen, ahogy tud az istenadta. A fogaskerekek
lassan viszont kicserélődnek. Ez már biológia…
T.
Sz.
|
