Folyton
rájövünk valamire
Egyre
jobban befészkeli magát a nyár a természetbe és a tudatokba.
Ennek egyik csalhatatlan jele, hogy hirtelen nagyjából
mindenki átáll valami más belső időszámításra. Az éghajlat
kellemesebbre fordulását jótékonyan mintázó kedélye kizavarja
az embert házából, benépesülnek a sörkertek, és a beszélgetéstémák
közt egyre gyakrabban bukkannak fel a szabadságolás eltöltési
módozatai, a nyaralási tervek, a kikapcsolódás mikéntje,
szóval “havaj” a hangulat rendesen. Nehezebb már munkahelyi
vagy egyéb kötelezettségekre összpontosítani, a nap megnyúlásával
a nyakunk is nyúlik valami más felé, ami feltölthet bennünket
az újabb, nálunkfelé mostanában fél-sarkinak bizonyuló
télre. Oszt éveket, évtizedeket számláló osztálytalálkozók,
lakzik, mindenféle alkalmakat megülő mulatságok sorjáznak,
hát lehet ilyenkor visszahozni egy téli koraeste gondolkodásra
ösztönző fílingjét?!
Nem bezony. És jól van ez így. A bökkenő az, hogy egy-két
dolgon ilyen körülmények közt is el kell tűnődni. Én például
azon méláztam, két “szezonnyi” Tsiga-tapasztalatot is
mérlegelve, hogy nyár, tehát nehezebben jönnek össze a
Csigalépcsőbe a cikkek lelkes, továbbra is önkéntes munkatársainktól.
Ettől egyenes vonal vezetett a következő elmélkedés-alaphoz:
mivé is alakul ez a folyóirat, mit hozhat olvasóinak,
kedvest s szépet, persze, ahogy a költő mondja… Merthogy
ez egy olyan képződmény, amely folyton újragondolására
készteti a vele foglalatoskodókat. Továbbra is annak a
kettősségnek a jegyében, ami többször megfogalmazódott:
elgondolkodtatás és szórakoztatás (a sorrend felcserélhető,
tetszés szerint).
Természetesen nem vagyunk vicclap sem, ez, gondolom, eddig
is érzékelhető volt. Ezért is keressük azokat a témákat,
amelyek túllépnek az alkalomszerűségen, kihatásaik sokkal
erősebbek, mint a pillanat öröme vagy bosszúsága. Az egyik
közülük meglepő módon kínálkozott a legutóbbi lapszámunk
egyik cikkében szereplő félmondat révén. Szövegkörnyezetéből
kiragadva, ez talán kissé erősen hangzik: “(…) a hivatalnokoknak
mintegy háromnegyede kerülne utcára (így egy olyan réteg
tűnne el, mely gyakorlatilag semmivel sem járul hozzá
a jóléthez)...”, de arra jó volt, hogy elindítson
egy rövid, ám velős e-mailes érvcserét munkatársaink között,
a főszerkesztőt pedig arra késztesse, hogy imígyen fogalmazza
meg a mostani lapszám vitatémáját: Hivatalnokok: a
társadalom mozgatórugói? aktatologatók? a szükséges rossz?
A választás nem bizonyult eredménytelennek. Bár a kérdésfelvetés
nem új (manapság mi lehet az?), s foglalkoztak vele többen,
még ha nem is ebben a formában, a beérkezett, e lapszámban
olvasható idevágó írások érdekesebbnél érdekesebb gondolatokat
tartalmaznak, a szokott Csiga-sztájl nyomvonalát követő
megfogalmazásban, azaz nem száraz szakszövegként. Hogy
egyik-másik vélekedés hevesebb, élesebb hangot üt meg?
De hiszen már a nóta is zengi: nem lehet az ember fából…
No meg ez a téma nem csupán önmagában figyelemre méltó,
sok más társadalmi vetületet hordoz uszályán, polgári
életünket magát, ha alaposabban szemügyre vesszük.
Kellemes-tartalmas olvasást kívánunk hát ehhez, valamint
a többi, itt közölt íráshoz is! Amint mondám, nyár van,
talán több idő áll rendelkezésre ehhez, még ha sokaknak
a napsütéses időszak vizsgalázban égő periódust is jelent.
Apropó, vizsgák. Szeretettel köszöntjük az idei végzősöket
(akik között kedves munkatársaink is akadnak -- kellemes-tartalmas
Nagyéletet, Noémi!), sok szerencsét és ihletet kívánunk
nekik a felvételikhez vagy bármi más útkezdéshez, s reméljük,
egy-két szükséges morzsát a Csigalépcső is hozzátett ahhoz
a poggyászhoz, amivel átballagnak a nagybötűsbe. Mi is
elvonulunk egy jót nyaralni, aminek hasonló párját magiknak
es kévánjuk, kedves olvasóink! A viszontolvasásra, ősszel!
Szonda
Szabolcs
|
