Csoportkép
Minimum Partyval
Megölnek
ezek a szúnyogok. Kriminális ez a nyár: a Balaton kiszáradt,
a fű úgyszintén, a rozsnyói parasztvárban diszkózene
bőg, Sonkolyoson németek veszik meg a diáktábort, és
mindent elöntöttek a szúnyogok, zümmögő és vért csapoló
horda, hogy a fene ott enné meg őket... na, mindegy.
Amúgy panaszra semmi okom. Kirúgtam az összes, függőben
levő pasimat, aki az életemet keserítette, szereztem
egy újat, hogy azért nehogy túl édesen éljek, sőt, ha
nyálas akarok lenni, még azt is mondhatom, szerelmes
lettem. Meg felvettek a jogra, amitől magam is meg vagyok
lepve, mert azok után, ahogy leszívattak minket az érettségin...
de, istenem, most már túl vagyunk rajta, felejtsük el
inkább.
Asszem, sokkal nyeglébb lettem idén nyáron. Kicsit nagyon
nem tudnak érdekelni dolgok, amiken eddig napokat paráztam.
Merek melltartó nélkül flangírozni fel s alá, és le
merem szívatni azt, aki megérdemli, még akkor is, ha
ezzel azt kockáztatom, hogy mocsok dög váljék belőlem.
Ez így oké,
de te mit sem értesz belőle, nyájas olvasóm. És ki kell
hogy ábrándítsalak, nem is szándékszom neked kifejteni
bővebben. Még felhasználod ellenem … na jó, na jó, befejeztem,
így még Csigalépcsőt sem lehet eladni, tudom, tudom.
Talán
a Minimum Party 2003-ról kellene írnom. Az ugyanis gyönyörű
volt, sőt, gyöhö-nyöhö-rühű, ha saját magam is parodizálni
kívánom. Tudod, kivonultunk oda az isten háta mögé,
Kászonaltízbe (sőt, hét kilométerrel Kászonaltíz fölé,
ha pontos akarok lenni), vittünk sátrat meg számítógépet,
de ToiToi-t már nem, és alkottunk, amíg bírtunk, aztán
megmosdottunk a patakban, ha még volt erőnk. Amúgy,
viccen kívül, az „empé” (értsd: M. P.) tényleg egy más
életforma. Még azt is megkockáztatnám: egy jobb életforma
… tíz napra, hogy az ember feltöltse testi-lelki laposelemeit.
Tíz napig nem láttam ideges embert, tudod, mi az? Sem
rohanó embert (legfeljebb vacsora táján, a konyha irányába...),
sem búvalb...élelt embert, sem gyógyíthatatlan közönyben
szenvedő homo sapienst. (Sör azért volt, csak így zárójelben).
Találkoztam viszont olyan emberekkel, akiktől érdemes
tanulni. Hogy mit, az változó. Installáció-gyakorlatot
például, elmélet nélkül (vagyis, bocsánat, az elméletet
szállította Csabesz, de aki nem tudja, ki az a Csabesz,
úgysem érti - elitista sznob cikket írok, elismerem).
Filmtörténetet. Alkímiát: környezetünk és saját magunk
belső alkímiáját. Camera obscurát (srác egy dobozt őriz
mozdulatlanul negyedórán keresztül, mi az?). Zenét,
akár felmosóvödör segítségével is. Filozófiát, ha lehet
azt egyáltalán tanulni. Rituális írás-olvasást (úgyse
mondom meg, mi az, akinek fúrja az oldalát, menjen el
az empé kétezernégyre). És toleranciát, toleranciát,
toleranciát, kommunikációt, kommunikációt, kommunikációt,
és nyitottságot egymás felé, az isten szerelmére. (Mert
nem tudjuk. Én se. Más se.)
Szóval
ilyen volt, meg más is, persze. Zenei aláfestésként
ajánlom a Fabatkát, fényeffektusként tábortüzet, elemlámpával
kombinálva. Egészen elérzékenyültem, mindjárt megyek
fotókat nézni és nosztalgiázni.
Csak előbb még megemlítem a vita-tábort Vársonkolyoson
(most mondták meg nekem Pestről, hogy ez a rendes neve,
eddig aszittem, Sonkolyos, úgy szimplán). Tudod, amit
azok a qrva németek meg akarnak venni. Az amúgy egy
gyönyörű hely ott a Kőrös mentén, vonattal három óra
Kolozsvártól Várad felé, van szikla meg barlang meg
erdő meg jól is főznek. Meg egy adag annyira elszállt
ember, hogy szinte a Minimummal vetekszik. (A vita nemzetközi
szervezettel rendelkező, versenyszerűen űzött tevékenység.
Ha szépen megkértek, talán írok egy cikket róla. Majd.)
Engem ezek tanítottak meg kettőnél több ember előtt
beszélni (mármint a vitások, na). Úgyhogy az egész dolog
nem elhanyagolandó, meg a buli sem rossz, csak én már
egy kicsit kinőttem belőle, dehát ez van, létezik vita
egyetemistáknak is.
Meg
az az egyetem is. Jézus Máriám, te ezt fel se fogod,
Aki Olvasod. Hogy tizennyolc vagyok, felnőttem, saját
lábamra állok, hogy rövid időn belül kénytelen leszek
átalakulni homo kolozsvárienszisz egyetemistává. Ez
egy külön anyag, azt hiszem, az ember vegye komolyan
saját nagykorúsági krízisét.
Hogyha addig meg nem válik tőlem a szerkesztőség emiatt
a cikk miatt, majd megírom, hogy milyen. (Nem válik
meg, sőt… - a szerk.)
Fülöp Noémi
|
