Nyár-szilánkok

A marosvásárhelyi Félsziget-fesztivál sokat ígért: színeket, zajt, első-látásra-szerelmet.

Esténként sorba álltunk a sörsátraknál, aztán kábultan bátrak lettünk, egymás fülébe kiabáltuk a koncertet, amíg elfogyott a hangunk, rátapadtunk valakire, akárkire; a tekintetvadászatban végül csak önmagunkkal tudtunk szembenézni. Közel a reggel, söröspohárszőnyeg zakatol a lábunk alatt, útban a sátor felé kirúgunk néhány szeget a földből, aztán elaltat a „ma is minden ugyanaz” hangulata. Hatalmas őrület, a jegy árába ingyen óvszer is belefért, csupán az egymásra való odafigyelésről, a kommunikációról feledkeztünk meg egy kicsit.

A tengerpart mindenhol ugyanolyan. Százhússzal az országutakon, majd órákig fekszenek korán reggel elfoglalt parcelláikon a homokban, óriástalpaikkal széttaposnak néhány gondosan megformált homokvárat. Véletlenül. Csupán egyszer láttam mozgásban a partot. Falkaként tódultak a sziklák felé, ahonnan egy bezuhant kisfiút emeltek ki a mentőcsoport tagjai.

Meghalt.

Emlékszel? Mi felfedeztük az élet ártatlan örömeit, kitaláltuk a nyarat: őszintébb volt a mosolyod, érdekesebb tenyereden a térkép, finomabb a vaníliás palacsinta, puhább az esőben megázott hajad, igazabbak voltak a közös ébredések, szabadabb volt az élet, fontosabbak a gondolatok. Jó volt nekünk. Talán még mindig tart bennünk ez a nyár.

Gyöngyössy Szende