Vízibukolika
(archív)
Vízváros.
Vízfejű emberekkel. Vízilovak. Vízitehenek. Süt a nap.
Az utcákon motorcsónakok, vízibiciklik, ilyesmik. Meg
fürdőruhás lányok.Minden méretben. A víz kellemesen
langyos, tiszta, lágyított. Mintha samponos volna (vagy
tán az is). Viszont nagyon tiszta. Meg is lehet inni,
de minek?
Minden vízibutikban természetes gyümölcskivonatokat
lehet vásárolni. A víz tetszés szerint folyik fel-le,
kinek-kinek óhaja szerint. Nekem most éppen, kívánságom
szerint, egy áramlat érkezik, amely egész az iskoláig
fog elvinni, ha akarom.
Az idő itt nem áll meg, az emberek dolgoznak. Halásznak
például. Hogy mit esznek a halak? Mindenféle eldobált
szemetet. A legkisebb, vízbe hajított szerves vagy szervetlen
anyagot azonnal elfogyasztják. Természetesen csak akkor,
ha ez nem válik valakinek a kárára. Mert mindent nem
esznek meg szamár módra, hanem csak ami kárt tud okozni.
Egy eldobott cigarettacsikket vagy sörösüveget azonnal
felzabálnak, viszont ha egy jámbor papagáj a vízbe téved,
azonnal a talált tárgyak osztályára szállítják. Ha a
delikvens élve ér oda, ami különben gyakran előfordul,
megmenekült. Ha azonban véletlenül megfullad, ami emberemlékezet
óta csak kétszer fordult elő, akkor is jelentik, hogy
az illetőt szükségszerűen fogyasztották el. Jegyzőkönyvbe
diktálják a történteket, és ezzel az ügy el is van intézve.
A károsultat segítik, pótolják a hiányát, feltéve ha
nem igényli az ellenkezőjét. Persze ezek csak ilyen
elméleti dolgok, törvények, mindenre számító szkeptikusok
találták ki, hiszen, mint már említettem, csak két ilyen
esetről szól a krónika. Egyszerűen csodálatos.
És most fordítsuk komolyra a szót! Mibe került mindez
a városnak? Hát elsősorban időbe, pénzbe, fáradságba,
odaadásba, sznobizmusba, térbe, munkába meg ilyesmikbe.
De megérte!
S milyen a Víziváros mellett lévő vízifalu? Elképesztően
csodálatos. Az alapfoglalkozás természetesen itt is
a halászat, de az emberek foglalkoznak más állatok tenyésztésével
is. Felsorolhatom például a vízilovakat, a víziteheneket,
vízikecskéket, vízidisznókat, vízinyulat, nutriát, a
kacsacsőrű-vízityúkokat! Nem is mondom tovább. A vízitojásról
eszembe jutott egy feltétlenül elmesélendő érdekesség,
éspedig a vízitehenek tartásának módja. Arról van szó,
hogy a vízitehenek, csak úgy, mint máshol a szárazföldiek,
csordákban járnak. Vagyis reggel, mielőtt a nap felkelne,
a falu végen lakó vízfejű ember kiengedi a vízi útra
vízi tehenét, és sorra a többi is ezt teszi. Ilyenkor
megjelenik a vízitehénpásztor, és békésen vezeti a vízicsordát
egy vízierdő felé, ami egy vízhegyen (!) van. Hogy minek
a vízipásztor? Á, nehogy félreértés legyen, nem a vízimedvéktől
kell megvédje állatait (ugyanis a vízimedvék szinte
kizárólag halat esznek), a vízipásztor azért van felfogadva,
hogy vízibiciklijén haladva víznótákat fütyörésszen,
ezáltal könnyebben tájékozodnak a tehenek, több vízienergiát
takarítanak meg, ami megmutatkozik a vízitej minőségében,
mennyiségében is.
Nahát, ilyen a vízi élet.
(otzi)
|
