EZT IS HOZTA
A POSTA
Kedves Csigagrádics! Édös barátaim!
Csuda
történt! Mit csuda? Csudák! A sors esszehozott bennünköt,
Zótikával! No nem a Barötnapokon, hanem …, de kezdöm
a zegésszet a legelejin.
Az úgy vót, hogy Pagesz bácsi a kúltúránál busszokot
índított az Ezör Széköj Cinka Napjára, Csiksomojóra,
az Estvány bácsiról szóló rokkoperára, s monta neköm
es, hogy gyere te es Dezsőke láss csudát, s hogy háha
a koszon kívül valami egyéb es ragad reád. A zelejin
egy kicsit féltem, mint minden rendös széköj a zoperálástól,
de aztán megnyugottam, met ott nem es úgy óperáltak
ahogy én azt elképzöltem. Szóval odaértünk, s mán kezdöttek
es a csudák. Lepkefingnyi életöm óta ennyi embört még
egy hejt nem láttam soha. Szerintem a többiek se. Nem
es tuttam, hogy ennyi embör létezik, s mind magyar.
Úgy bámultam a zembörhegyre, mint a szelíd-szép-székölyszáldobosi
roma az óvszerautomatára.
S akkor jött a következő csuda. Esszetalálkoztam Zótikával.
Most kérditek magatokba, hogy honnan ösmertem meg, hiszön
még soha nem láttuk egymást? Há honnan lehet megismerni
a távolról jött embört? Megmondom én nektök: há közelről!
A sors s a tömeg egymás mellé taszigált münköt, s én
egyből láttam a szemébül kisugárzó intöligenciából,
hogy ez csak Ő lehet. Bémutatkoztunk egymásnak, s egyből
kiderült, hogy tényleg ő az akivel mán jó üdeje ehözünk
egymás társaságara. S így fellelkesülve egymástól és
egy s mástól (pl. hazaszeretet, otthonról megfújt bor,
stb.) együtt neztük meg, hogyan ültették el Géza papót,
s hogy mi mindenben nem jött ki Pista bácsi Koppány
bával. Azét vót ojan es amivel szinte mindenki egyetértött.
Met azt dúdolták hogy: “… nem kell ojan Isten, aki nem
tud magyarul. Szabad magyaroknak nem kell ijen úr!…”.
Biztos azét, hogy ne keljön tolmácsot kérlyenek, mint
a rendőr a svédasztalnál. Még valami! Valaki monggya
má meg neköm, hogy ki az az Isten. Annyira reajöttem,
hogy valami nagykutya lehet, met úrnak szóliccsák, s
hogy nem lehet látni, met Réka küsasszony azt énekölte,
hogy „nezz énrejám láthatatlan”, s hogy csudákra es
képes. Szerintem ojan valaki lehet, mint Koperfild Dávid
bácsi.
Biztos kéváncsiak vattok, hogy kivel es tartottunk münk
Zótikával? Az agyunk szerint (amiról tuggyátok, hogy
mijen) Esvány bácsival, de a szívünk szerint Koppány
papónak drukkoltunk, s nem azét met annyi fehérnépje
vót, hogy alig tutta levakarni magáról őket, hanem met
ojan..., ojan... (tuggyátok tük, hogy mijen)… vót. Észrevettük,
hogy sokféle embörök vótak akkor es. A három főúr ojan
vót, mintha róluk mintázták vóna. Úgy tuttak nyalni,
hol Esvány bácsinak, hol Koppány papónak, hogy érdömös
lenne bélyegöt kiadni róluk!
Mondogatták, hogy nem minden van jól. Hogy vagy a tányér
egyenös, vagy a leves görbe, de innen Valaki nagytorkú,
féllábú hiányzik. Szerintem azét nem hítták, met nem
tudott vóna oda a kereszthez felmászni. S valami Feró
nevű bácsit es hiányoltak a zokosabbak.
No de azét jó vót. Ügyesök vótak a táncosok es. Még
másfél baröti es vót köztük. S mennyi zászló, s hogy
énekölte a pípör a himnuszt. Most es pipebőrös leszök,
ha reagondolok.
Mellettem monta egyik bácsi a másiknak, hogy a tennap
álmodott egy gyönyörűt: Bukarestbe utazott. Erre a másik
bornyú képpel kérdözte, hogy ebbe mi a gyönyörű. Az
te, hogy útlevéllel utaztam! Mi az a zútilapi? De ejsze
mosmán mindeggy!
Valahogy így esett meg első találkozásunk. Nagy esemény
vót. Hóttig bánnya aki nem vót ott, a biztos! Ejsze
még találkozunk máskor es.
Osztáng még jelentkezöm. Most készülök esment a zötödikbe.
Hű, be várom mán. Ahányszor az új tanítónénire gondolok,
mindig beindul nyálképződésöm. Ha valaki tuggya, hogy
mét, írja meg neköm!
Na cső! S vissza az íröknek Vietnámot!!
Örökös-börökös ötödik spécis
Z.
Dezsőke
Barötról
|
