Ha
visszalő a vadászpuska...
Nézek. Kifele a fejemből. A televízió távirányítója
már forrósodik, de a bűvös láda kínálata az ünnepek
közti időben unalmas. Szappanoperától a rajzfilmig minden
van, mégsincs semmi, ami annyira lekötne, hogy legalább
két percet figyelhetnék rá. Hírek szempont-jából még
ínségesebb időszak, határo-zottan tudom ilyenkor sajnálni
a „Pali főbekólintotta Jankót” műfajú bűnügyi hírekre
specializálódott szaktársakat. A lelküket is kiizzadnák,
de ilyenkor még a zsebtolvajok is szabadságolnak.
Beüt a szenzáció. Az egyik hírtévé híradójának fő témája,
hogy az agrár-miniszter levadászta magát. Sörétes puskával.
Vagy lehet, hogy csak a sofőr ejtette el a puskát, az
pedig lelőtte a minisztert. Végtelen találgatások sora
arról, hogy ki mit csinált, ki hova lőtt, csak éppen
a puska orra alá nem dugtak mikrofont. A puska már korábban
elmondta a magáét. Na mindegy, a lényeg hogy a szaktársak
nem maradnak napi penzum nélkül.
Másnap a sarki kultúrkörben, amit a hozzá nem értők
csak füstös kocsmának hívnak, az egyik, mezőgazdálkodással
foglalkozó polgártárstól két pohár muskotály között
megtudom, hogy még jó órákon át folytatták a miniszter
történetét. Az illető a nyilvánosságot nem, de a véleményét
vállalja, belefér egy mondatba: akárki lőtt, rosszul
célzott. Hogy miért, azt az olvasói fantáziára bízzuk.
II.
Látok. Egyre jobban felfújt mester-séges cirkuszt, minisztervadászat-témakörben
kimerítő részletességgel tálalva. Már a tévévacsora
gyanánt elfogyasztott ropogós sajtos szendvics is visszafele
törekszik gyomromból, amikor a tévé el akarja magyarázni:
a kormány azzal rövidített meg engem állampolgári jogaimban,
hogy nem árulta el, ki vett részt a kérdéses vadászaton.
Nagy ügyet faragnak a szaktársak abból, hogy a kormány
takargatja a vadászbaleset részleteit. És azt sem akarták
elárulni, hogy kik mentek egyáltalán vadászni. A kis
hamisok. Nehogy már rajtuk vicceljen a fél ország szilveszterkor,
hogy egymást sem tudják megkülönböztetni egy fácánkakastól.
Vagy még rájukfogják, hogy sörétes puskával akarják
a kormányt átszer-vezni. A sajtóbotrány dagad, mint
a hólabda, amelyik elindul a lejtőn, és érkezéskor ráébred,
hogy már lavina. Az állampolgárok tájékozódáshoz való
jogának megsértése miatt felháborodik a tévé, az újságok,
de úgy, hogy az nem közönséges. Mintha másnaptól jobb
lenne az életszínvonalam attól, ha megtudom, ki vadászott
és mire. Játsszák a szaktársak a keménylegényt, csak
éppen puha témában. Amikor azt próbálták más okosok
megtudni, hogy kiket hallgatnak le mostanában a titkosszolgálatok,
abból fele ekkora botrány sem lett. Lehet azért, mert
pont az derült ki: amióta ez a vadásztársaság uralja
a mezőt, azóta sokkal több embert hallgatnak le, mint
például négy évvel korábban. Na?
III.
Gondolkodtam rajta, és már tudom is, mivel szórakoznék,
ha csak egy napra én lennék a vadászaton állítólag részt
vevő miniszterelnök helyén. Elmennék vadászni. Az egész
kormánnyal együtt, még a takarítónénit sem hagynám otthon,
mert a természetjárás neki is egészséges. Miniszterekre
nem lőnék, csak ha nagyon kiérdemelték, de az biztos,
hogy vadászat után megíratnék egy kormányközleményt,
amit kötelező lenne minden egyes újságnak, tévének,
rádiónak, faliújságnak leközölni. Elvégre az állampolgárnak
joga van a tájékozta-tásra, igaz? És arra is, hogy olyan
hírekkel is traktálják, amik valójában nem is hírek.
Miért csak a politikusok levál-tására ad lehetőséget
a demokrácia a társadalomnak, és az ilyen ügyeket felfúvatók
leváltására nem, holott mindkét kategória nagyon tud
ártani, néha úgy is, hogy elvileg csupa jót akar.
Benedek István |
