Ha
felnövünk végre… (1.)
“Viharban
születtem, / Világ végén járok, / Ne bántsatok engem,
/ mert én nem haragszom.” (Hobo)
2002
szeptemberében költöztek be a sepsiszentgyörgyi ifjúsági
központ lakrészeibe, mind a tizenötön. Életük nagy része
az ország különböző gyermekotthonaiban telt, míg be
nem töltötték a 18. életévüket. Erről az amúgy nagyszerű
pillanatról a törvény viszont csak annyit állapít meg,
hogy a gyermekotthoni ellátásuk megszűnik, mivel már
nem gyermekek…
…
Hacsak nem folytatják tanulmányaikat. Mert ha igen,
akkor még előkeríthetőek némi közpénzek, amelyek a boldogulásukra
fordíthatók. Egy ilyen lehetőséget aknázott ki ez a
mágikus hangzású “projekt” is, melynek révén az Európai
Unió PHARE pénzalapjából több mint százezer eurónyi
pénz jutott a háromszéki gyermekotthonosok továbbtanulására,
pályakezdésére, illetve az ezekhez kapcsolódó járulékos
költségekre (elszállásolás, kaja, ruha, felszerelések,
kisegítő személyzet stb.). Létrejött tehát a tizennyolcadik
életévüket betöltött fiatalok sepsiszentgyörgyi utógondozási
központja.
Vásároltunk négy, egyenként négyszobás lakást, amelyeket
a megfelelő módon felszereltünk, egy romániai átlagos
háztartás standardjainak megfelelően, ahol tehát ott
van a tévé és az aragázkályha, és nyilván hiányzik belőle
a szauna meg a pezsgőfürdő.
Eközben megvalósítható továbbtanulási lehetőségeket
azonosítottunk be célcsoportunknak, melynek keretében
ki-ki az elképzelésének megfelelően szakosodhat: a srácok
elképzelései a kereskedelem-közgazdaság, valamint a
pincér / báros / elárusító szakma irányában körvonalazódtak,
míg a lányok (meglepetés!) főként a textiliparban látták
érvényesülésüket, hisz, ugyebár, “Európában minden ötvenedik
férfi nadrágján háromszéki asszonykéz dolgozik”.
Még egy meglepetés szerepel a történetben, ezúttal a
fiatalokon volt a sor, hogy elnyíljon a szemük a csodálkozástól:
felszámoltuk a szűnni nem akaró felnőtti felügyeletet,
házanként mindössze egy-egy nevelőt alkalmaztunk, azt
is szinte éhbérrel, ennek ellenére teljes normával,
természetesen, ahogy ezt már szokás mifelénk, így legtöbbjük
számára ez lett a legtöbb önállóságot követelő, ugyanakkor
a legtöbb szabadságot adó élethelyzet, amellyel 18 év
alatt találkozhattak.
Aki levetkőzi bizalmatlanságát és félelmeit, annak érdekes
és tanulságos végigkövetni, hogy mi történhet egy emberi
lény és a szabadság első találkáján… Aztán pedig a másodikon
és a harmadikon. Annyira kíváncsi voltam, hogy, projekt-koordinátor
létemre, eleinte éjszakai felügyeletet vállaltam, csak
hogy meggyőződhessek: a dolgozó vagy tanuló srácok a
munkanapok éjszakáin… alszanak, így lehetnek nappal
éberek és “okésak”. Ez ám az antropológiai élmény! Egy
kicsit a szakma számára is bizonyítani akartam, hogy
a “kliensek” nagy része akkor is tudja, mit tegyen,
ha a szakemberek éber irányítása megszűnik…
Közben
pedig nagyon drukkolok nekik, hogy, igenis, sikerüljön,
mutassák csak meg, bátran és lazán, hogy milyen jól
elvannak a világban! Ugyanakkor óhatatlanul kukkolom,
hogy miről is szól az élettel, az igazival (?), a szabaddal
(?) folytatott eszmecseréjük.
Most is itt ülök, megjátszom, hogy írok, közben pedig
jegyzetelem, ami megüti a fülemet. Hogy az élet mondja-e
vagy az ember bölcsessége: ezt bizony a játékos kedvű
olvasóra kell bízni. Így mondták.
-
Valaki annál “nagyobb penge”, minél több lányt kap meg.
Valaki annál “jobb fej”, minél több menő pasival kavar
össze. S ha nem egyéb, legalább lesz, mit mesélni az
unokáknak…
- Ha valakivel együtt jársz, az a csel, hogy előbb rúgd
ki, mint ő téged. És előbb csald meg, mint ő téged,
mert különben szörnyű rosszul fogod magad érezni, és
meg akarod csalni majd a következőt.
- Az a kemény ember, aki mer visszapofázni a főnökének.
Az egyetértést, az egyezkedést nem a székely embernek
találták ki, és ha valaki nem így gondolja, menjen s
álljon fejre a park közepén, engem úgyse hat meg.
- Mindenki lop. Aki emiatt ugat, az csak vesztegeti
az idejét. Figyelj, emiatt nem érdemes dühösködni, érdemesebb
helyezkedni.
- Ha valaki nem bulizza végig a péntek és a szombat
éjszakát a diszkóban, és nem érzi végig jól magát, és
nem berdózik és nem hülyíti a srácokat, akkor az egy
nagy …, hogy is mondjam: egy nagy lúzer.
- Az ember ügyes kell legyen az életben. Mindig jól
kell figyelni, hogy kitapasztald mások gyengéjét. És
ha ismered valaki gyengéjét, akkor az illetőt a kezedben
tudod tartani, és azt fogja csinálni, amit mondasz.
- Nem érdemes itt dolgozni. Ha nincs háttered, sosem
jön annyi pénz, hogy házad legyen, fenn tudd tartani
a családodat, jól is élj, és boldog is legyél. Ki kell
menni külföldre, ott kell egy pár évig ügyeskedni, oszt
majd meglátni, hogy hol éri meg jobban: itt vagy ott?
- Néha magam sem értem a döntéseimet. Lehet, hogy jól
csináltam, lehet, hogy nem. De még ha tévedek is, jobb,
ha megértesz, különben el fogunk szakadni egymástól…
(folyt.
köv.)
Béres Károly |
