Hogyan
legyünk szívdöglesztő csábítók?
Egy nő meghódítása
a férfi életének nagy pillanataihoz tartozik, még akkor
is, ha csak futó kalandról van szó. Jól kezdődik, nem?
Gyagyás nyanyótok továbbra is töretlen önbizalommal
viszi és hallja, hogy nincs az az értelmetlen halandzsa,
amely ne nyerne értelmet valahol a káosz színpompásan
fortyogó bugyraiban. Sokak számára érthe-tetlen jelenség,
hogyan sikerül egy-egy kiválasztott hím példánynak,
akár nagy társaságban avagy szűk csoporton belül, meghódítania
az összes nőt, miközben továbbra is élvezi addigi hódításai
elnéző szeretetét. Mások meg azon tűnődnek, hogy mi
van ezen érthe-tetlen? Hát nem ez a természetes? Ó,
gyönyörű a természet, és őneki az anyja is…
Elcsábítani
egy nőt annyit jelent, hogy tudni kell egyszerre fellel-kesíteni,
értékelni és megnyerni a bizalmát. Hacsak nem az a helyzet
áll fenn, hogy a nő épp unatkozik, szereleméhes, meg
akarja leckéz-tetni a barátját, férje kiszálláson van,
szexterápiát ajánlott neki a szintén magányos barátnője,
szabadságtudata van vagy épp kiélhetnékje, és mindezek
hatására megmanipulál, tisztelt nagyszerű olvasó, olyanképp,
hogy azt hidd, te most épp egy angyalt csábítasz el,
és ez lesz életed legizgalmasabb 11 perce.
Aki
egy nőt akar meg hódítani, annak előbb a bizalmát kell
meg-nyernie: a nő ösztönösen tart az erőszaktól és a
csapodár férfi vágyá-tól. A lelke mélyén aggódik, hogy
a férfi eldobható tárgyként kezelheti. Ezért próbára
szeretné tenni a férfit. Elvisz például vásárolni, nyafog
és szeszélyes, s közben leméri az ellenállásodat. Elvisz
ruhapróbára, hogy kiélvezze ellágyulásodat, miközben
fantáziád túljut a csatokon. Leültök egy páros karosszékbe,
és úgy beszélgettek szerelmeitekről, csalódásaitokról,
mintha a legjobb barátnők (!) lennétek. De tényleg…
Avagy ellenkezőleg, annyiszor eljátszotta már ezeket
a csip-csup pókerpartikat, hogy csak úgy maradhat hiteles,
ha nyíltan és egyenesen a lényegre tér. „Nézd, nekem
ennyi most épp belefér, úgyhogy ha meg akarsz kapni,
tessék, egyszerűen kérdezd meg, hogy mit csinálok ma
este…”
A férfi
soha ne mutassa sürgető vágyát, még akkor sem, ha csak
a nemi aktus képe lebeg előtte. A nagy hódító onnan
ismerszik meg, hogy képes e vágyat leplezni. Van elég
türelme, hogy időt adjon a nőnek a felkészülésre, az
álmodozásra, arra, hogy érezze a pillanat varázsát,
és az izgalom tetőfokán mindenről megfe-ledkezve adja
majd oda magát. Ezt őszintének érzem, nem látom szük-ségét
a dőltbetűs bölcselkedésnek…
Még
a látszólag legmagabiztosabb nőnek is szüksége van csábító-képességének
visszaigazolására. Mit tegyünk? A csábítónak elég csupán
néhány szóval a nő tudomására hoznia, hogy ő az egyetlen,
és más, mint a többi nő. Beszélteti a nőket, esélyeket
teremt az „önkifejezésre”, és ezzel újabb álmodozásra
serkenti őket. Ó, balga ábrándozás… Ugye te is tudod,
ó, Nyájas, hogy a fiatal nők épp oly hűtlenek, mint
a férfiak? Szexualitásukat egyre inkább (a hagyományos
értékítélet szerint) férfias módon élik. Ha villámcsapásszerű,
hirtelen vonzerő támad bennük egy férfi iránt, sokkal
kevésbé tiltják meg maguknak, hogy engedjenek érzelmeiknek.
Hisz minek is? Korszellemünk megengedő, sőt dekadens,
divatos lett poligámnak és szexmániásnak lenni, és azt
vallani, hogy mindent ki kell próbálni az életben, mert
jót tesz az agyonmagasztalt személyi-ségfejlődésünknek.
Különben is, az élet oly rövid, és ezen belül még rövidebb
az idő, amíg szép és vonzó a porhüvely…
Végül is,
a következtetés ennyi: akarni kell elcsábítani a nőt.
Ez egy minimális önbizalmat feltételez, amely könnyen
megszerezhető, még egy gyagyástól is, egy kevés tehetséget,
de főleg valódi eltökélt-séget, ez pedig mindenkitől
csak karnyújtásra van. Előnyben az önámítók.
Ajánlás:
És ha már nyeregben érzed magad, ó, Nyájas, akkor még
egy rövid megjegyzés: a szívdöglesztő csábító a rejtélyt
csak részben fedi fel. Csak részben adja oda magát,
mint a nők, hogy bizalmat keltsen és meghasson, de távolságtartó,
hogy vágyat ébresszen. Egyszerre megnyugtatónak akar
látszani, sikerrel, de ugyanakkor kiszámít-hatatlan
és megfoghatatlan. Nos, megfogtalak-e?
Remélem, ennyivel nem. Mert ki felébresztette bennem
a vágyat, hogy megkapjam, az őrült szenvedélyt, amivel
vártam, hogy újra meg újra viszontlássam, az önpusztítás
démonjait, amikor elvesztettem, és a révbe jutás szerelmetes
legyintését, amikor újra megtaláltam, csak mosolygott
cinkosan, miközben beletúrt őszülő hajamba, és végig
sem olvasva receptes életművemet, sutba vágta, hogy
végre valami igazi is történjen ebben a konyhában…
Béres Károly
|
