Pillanatképek Kolozsvárról

Varjak ezrei keringenek a város fölött, feketén hullámzó, szétterülő, majd magába hulló tömeg. Károgásuk messzire elhallatszik. Mintha hangtalan zenére táncolna csak általuk ismert koreográfia szerint a számtalan madár. Egy percig sem maradnak egyhelyben. Néha leszállnak a fákra: gyönyörű, fénylő, fekete tollú, kegyetlen szemű, nagy madarak. Nemrég a város lakói próbálták megritkítani a sereget, minden eredmény nélkül. A varjak tánca a megkülönböztethetetlen tömbházak és a sohasem alvó bentlakás-negyed (Hádész) fölött örök.

A kisfiú és a kutya általában a főtéren üldögélnek. Kopott mind a kettő, beleolvadnak a háttérbe. A kisfiú nem koldul, nem kántál szívfacsarónak szánt, betanult éneket, és nem is követi sivalkodva a járókelőket. Ha valaki ad neki valamit, elfogadja, megköszöni. A kutya nyugodtan ül mellette. Amikor hűvösebb az idő, egymáshoz bújnak, a kisfiú beburkolja rongyos pokrócába a kutyát is. Melegítik egymást.

Néha látok szoknyás, mellényes, fejükre és vállukra terített kendőbe burkolózó öregasszonyokat. A helybeliek hóstáti néniknek hívják őket. A piacon árulnak, virágot, zöldséget, szatyrokat, vagy a buszra várnak a megállóban. Idegenként ballagnak az áramló tömegben. Egyik-másik néha megkérdezi: hány óra, vagy hogy elment-e már az ötvenes busz. Kedvesek, szinte alázatosak, mint akik tudják: kiveszőfélben vannak.

Van egy tér a központban, néhány szűk kis utca kereszteződésében. Alacsony, kopott házak veszik körül. Régen a koldusok gyülekezőhelye volt. Most nincs rajta semmi különös … csak egy magyar nyelvű felirat az egyik ház sarkán: Som Lajos tér. A hatóságok időről-időre lemeszelik a feliratot, de mindig akad, aki visszaírja, krétával, festékkel, ahogy sikerül. Valaki, aki emlékszik.

A telefonpalota környékén van egy gyönyörű, régi ház, annak idején kolostornak épült. Össze-vissza nyíló ablakai körül faragott kőkeret, és meghagyták a régi, vasalt kaput is. Most zeneiskola működik benne, diákok nyüzsögnek az udvaron, az ablakokból hegedűszó szűrődik ki. A falon egy darabka, csupaszon maradt kő karcolt latin feliratokat őriz. Nevek és évszámok, ezerötszázvalahányból (mint az “itt jártam tavaly nyáron, Pisti” a mai házak oldalán). Reneszánsz falfirka.

A botanikuskert egyik lerobbant melegházában ott rejtőzik a lótusz. Dél-Amerikából származik, leveleinek átmérője több méter is lehet. Rézcsövekkel melegített medencéjét apró halakkal osztja meg. Rózsaszín virágai csak egy napra bújnak ki a víz alól: amíg kinyílnak, majd elhervadnak. Talán éjjel apró tündérek járnak körtáncot a leveleken - ki tudja? A melegházban lakik egy macska is. Gyönyörű és megközelíthetetlen, akár a lótusz. Mindkettő titkokat őriz.

Fülöp Noémi