Mit
látunk, ha nézünk? És miről beszélünk?
Nem véletlen, hogy az évkezdő Csigalépcső töprengési alapjának
a fenti témát választottuk. Világunkban a napi információáradat
nagy részét, a valóság legtöbb vetületét szemünk segítségével
fog(ad)juk be, alapvetően vizuális lényekként közelítünk
meg mindent. Látunk és láttatnak velünk (az utcán, a tévében
stb.), ily módon értelmezünk és ítélkezünk, esetleg félreértelmezünk
és előítéleteket gyártunk. Mert sokszor sietünk és siettetnek
bennünket. A látvánnyal természetesen nem elégszünk meg,
különböző hangfekvésben és érzelmekkel beszélünk-írunk
róla, illetve nekünk is beszélnek-írnak arról, amit látnunk
kellene. Sokszor a szavak révén állítanak elénk olyan
képeket, amelyeket nézhetünk vagy elfordulhatunk tőlük,
hiszünk nekik vagy sem (halkan magunk elé mondjuk: az
idei esztendő választási év is, ismét jobban kellene figyelnünk
arra, amit mondanak nekünk s amit a sokszor hangzatos
szavak révén láttatni igyekeznek velünk).
Az
eléggé tág témakör nem új, bizonyítja ezt egy több mint
200 éves szövegrészlet a francia felvilágosodás egyik
jelentős filozófusa és szépírója, Diderot művéből, amely
a jelzett tűnődés apropóját is szolgáltatta meglepő
időszerűsége révén, s amely bennebb olvasható lapszámunkban.
Szerzőink lazán erre kapcsolódva tűnődtek el az említett
téma különböző vonatkozásairól és kihatásairól, többek
között a másként látásról, alkotás és közönség párbeszédéről,
kapcsolatáról, a kommunikációs csatornákkal való viszonyunkról.
A reagálások sora természetesen nyitott a lapszám megjelenése
után is, érdeklődő olvasóink visszajelzését, az általuk
megfogalmazott kiegészítéseket szívesen vesszük, a Csigalépcső
bármelyik cikkével kapcsolatban (különös tekintettel
vitaindítónkra, az ifjúság mibenlétéről szóló, Márai
Sándortól származó szövegrészletre, amely szintén a
lapsázm belsejében olvasható). Így válhat élőbbé, interaktívvá,
ugye, a folyóiratunk és közönsége közti kapcsolat.
A Tsigáról csak annyit (jót vagy semmit, súgja egy hang
:-): évkezdő számmal jelentkezünk, amely kiadványunk
számára egy kísérlet elindítását is jelenti. Kedvenc
Csigánk úgy gondolta, a lépcsőn nem csak ide-oda mászkálnia
lehet; mint minden lény, maga mögött hagyja kereső korszakát,
merészet álmodik és továbblép, következetes lesz önmagához,
terveket sző, amelyek lényege a rendszeres, kéthavonta
történő jelentkezés (egy évben összesen hat lapszámmal),
az eddigi hébe-hóba helyett. Sőt, nagy lélegzetet vesz
és kijelenti: megjelenésére 2004-ben már elő lehet fizetni.
Ez a fő célja, és reménykedik: olvasói támogatják nemes
törekvésében!
Mi, akik
újságíróként-szerkesztőként útját egyengetjük, ugyanezt
reméljük. Ha szerencsénk is lesz, mindez nem csak reménység
marad.
Ezzel a
gondolattal köszöntjük olvasóinkat, tartalmas-hasznos
élményeket, derűs napokat kívánunk mindannyiuknak!
A címbeli
kérdésre egyik válasz: itt és most a Csigalépcső friss
lapszámát. Nézzük, lássuk és beszéljünk róla, vele.
Olvasásra fel!
Szonda
Szabolcs
|
