Itt-ott,
kis-nagy Európánkban
A
tavaszi-nyárelőzetes lég fokozott jelenlétével a közmondásos
levegőben egyre határozottabban érezhető egy hangsúlyos
beszédtéma, különféle helyzetekben, kapcsolódásokban
és felvetésekben: mi és Európa. Talán a „Nagy Testvér”
közelgő EU-csatlakozása teszi ezt, vélhetnénk, de abban
is van valami, hogy nem csak ennek következménye. Európa
és az európai valóság fogalma korántsem egyértelmű (épp
mert egyik alapköve az emberi sokszínűség), vitatható,
értelmezhető, ettől élénk és korszerű(síthető), többféle
alapállásból lehet (és kell) reagálni rá.
Ezt teszi a Csigalépcső is jelen számában, amelynek
előkészítésekor munkatársainktól a következő, „egyszerű”
kérdésre kértünk választ: Mi(t) nekem Európa? Észrevehetően
a zárójeles t betű változtatja többirányúvá a kérdést,
az e lapszámunk tematikus oldalain megfogalmazott viszonyulások,
vélekedések is szélesebb skálán mozognak. Ez természetes
és szükséges, hiszen innen vagy onnan „felszólalva”,
kisebb-nagyobb településekről, régiókból, mindnyájan
megfogalmazhatjuk valamiképpen Európa-képünket, -élményünket,
akár konkrét, akár közvetett tapasztalatainkra alapozva
(nem hagyva figyelmen kívül az EU-eufóriát vagy -szkepticizmust
sem).
Feltűnhet talán, hogy, eddigi áprilisi lapszámainkhoz
viszonyítva, ezúttal „komolyabb”, „súlyosabb” központi
témát választottunk, épp a Szent György Napok forgataga
közepette. A látszat csalóka: a Csigalépcső nem adja
fel eddigi elképzeléseit az olvasókkal való kommunikációról.
Igyekszik töprengésre, elmélyülésre alkalmat adó témákat
is olvasmányosan, könnyedébben lereagálni, persze, remélhetőleg,
nem minden mélység nélkül (de azért mentőövet is tartalékolva,
ha ijesztően háborogna a gondolati hullámzás :-). Teszi
ezt azzal a meggyőződéssel, hogy bizonyos szempontból
hasznosabb, célravezetőbb lehet a közelítő-távolodó,
mindig a kellő perspektívát kereső, összehasonlító jellegű
tűnődés, mint a végérvényesnek ítélt kinyilatkoztatások
sora. Következésképpen nem lehet különös egy Európáról
és európaiságról töprengő lapszámmal jelentkezni a városnapok
környékén, akkor, amikor Sepsiszentgyörgy átmenetileg
(és talán időben messzebbre hatóan is) egy világváros
szerepét alakítja; bízunk benne: továbbra is sikeresen.
(És ebbe még az is beilleszthető, hogy egyik szerzőnk
törökországi meglátásait szűri le ebben a lapszámban
... nem biztos, hogy kontraszt formájában.)
Eközben, lassan (?), de biztosan, kiadványunk elérkezett
megjelenésének harmadik évfordulójához. Három az igazság,
mondja a bölcsesség, s ha hihetünk ebben, magunk is
egyfajta letisztulás szakaszát éljük meg a Csigalépcső
folyamatos létrehívásában. Egy korábban megfogalmazott
mottónkhoz („Elgondolkodtatva szórakoztatni és szórakoztatva
elgondolkodtatni!”) igazodva igyekszünk fenntartani
folyóiratunk oldalain a változatosságot, teret és szót
adva minél több és szerteágazóbb vélekedésnek, nevetve,
bosszankodva, elkomorodva (a sorrend felcserélhető),
de mindig megpróbáljuk levonni a továbblépéshez szükséges
tanulságokat. Ez is egy forma, ez is egy élet. Életforma,
talán sokaké, akik együttgondolkodnak velünk, mert világlátásuk
is hasonló. Fiatal(os). Nem könnyű és nem nehéz, míg
a lélek mélyéről fakad.
Egyszerűen-őszintén: köszönet eddigi, jelenlegi és ezutáni
olvasóinknak, szerzőinknek, akik mellénkszegődtek a
közösnek érzett gondolatok „csigalépcsőjén”, éltették
azt a folyton bővülő emberi kapcsolatrendszert, amelynek
eredménye a Csigalépcső, s amely a csapatmunka legteljesebb
értelmezését fedi. Akinek inge, nyugodtan vegye magára!
Ahogy mondani szokták: ettől arrafelé már csak jobb
lehet.
Végezetül, tavalyi jókívánságunkkal élve: komolyan derűs
Szent György Napokat kíván a Csigalépcső!
Szonda Szabolcs
|
