Science fiction
Én, Móricka közlegény, esküszöm…
(regényrészlet)

Amikor először szembementem Vasiliu őrnaggyal, azt kérdezte:
- Hová valósi vagy, Bajuszka?
- Régeni.
- Akkor hozol nekem egy teniszütőt. Tudsz?
- Nem.
- Nagyon rossz, nagyon rossz!
Ez a jelenet kísértetiesen hasonlított a másnapira, amikor is Salceanu ezredes hívatott magához:
- Hová valósi vagy, fiam?
- Régeni.
- És mit csinálnak Régenben?
- Hangszereket, sört… - kezdtem büszkén.
- Akkor hozol egy gitárt… a fiamnak. S valami sört.
Kedvetlenül néztem az ezredes kopasz fejét, s arra gondoltam, hogy ezután akár négymotoros tengeralattjárókat is gyárthatnak a régeniek, részemről titkos lepel borítja dicső cselekedeteiket.
Dumitrescu kapitány egy huszárvágásnyi újítást hozott ebbe az ismerkedési procedúrába:
- Apád hol dolgozik?
- A RENEL-nél.
- Igen? No lássuk csak: akkor hát hozzál kábelt…
- Milyen kábelt?
- Nem érdekes, hozzál sokat, bármilyen vastagságút, biztosítékokat, vezérlőpultot, villanyórát és volt-ampermérőt. Ha tudsz, persze. Tudsz-e hozni? Mert akkor hazaengednélek a hétvégén…
(Csábító ajánlat a sorok között. De nincs vége…)
- Anyád hol dolgozik?
- A tanügyben.
- Igen? És mit tanít?
- Fizikát.
- Akkor hozzál egy ötödikes-hatodikos fizika-példatárat.
Nekem azért már zúgna a fejem, ha ezt végigcsinálnám negyvenkét katonával - ennyien vagyunk ugyanis eme derék hadfiak parancsnoksága alatt.
Úgy lehet, jóapám vagy a régeni hangszergyár több bónuszpontot gyűjtött e sorok szerény írójánál, mert az eskü-ceremónia után egy héttel már hazaengedtek ötnapos gyűjtögető körútra.
Mielőtt azonban még bárki hazajutott volna, magunk között már beszélgettünk a furcsa kérésekről.
- Nem szabad elkényeztetnünk őket - figyelmeztetett Mihu, a tapasztalt baka -, mert egyre mohóbbak lesznek, és oda jutunk, hogy egy liter szilvapálinka meg se kottyan majd nekik.
Úgy egyeztünk, hogy fölállítunk mi, katonák, egy hazameneteli sorrendet, amit aztán közlünk a tisztekkel, s így ki-ki akkor jut haza, amikor rákerül a sor. Ez lesz az ingyen változat. Ha pedig valakinek sürgős dolga akad, akkor és csakis akkor indokolt, hogy egy-két üveggel alátámassza soron kívüli kérését.
Ez így elég áttekinthető rendszernek látszott. Egyetlen hibája talán, hogy nevetségesen naiv, balek, aki elhiszi.
- Nézd - magyarázta András barátom -, ha itt ülsz, akkor is elpallsz negyven-ötvenezret. Hát akkor már inkább megéri, hogy odanyomj a fejeknek három-négy üveggel azért a pénzért, és hazamenj. Ez egy befektetés. Szabadnapokat nyersz, nem?
Végül is valóban ez utóbbi elgondolás bizonyult életképesnek. Tisztjeink, akiket egyébként hétszámra nem láttunk, valahogy mindig neszét vették a visszaérkezéseknek, és már kora reggel megelevenedtek, ott sündörögtek a folyosókon, lehetőséget adva, hogy odasomfordáljunk a diszkréten becsomagolt üvegekkel.
És lőn nagy dínom-dánom olyankor, három nappal (ők) és három éjjel (mi), hogy utána annál erőteljesebben térjen vissza a szomjúság - hozzájuk, illetve a honvágy - hozzánk, s e két hiány ismét mozgásba lendítse a Sors dialektikus kerekét.
(Mondanom se kell, hogy a derék keréklendítők kétszer olyan gyakran jutottak haza, mint az átlagos katona, teszem fel jómagam.)

… Igaza volt Mihu barátomnak, ami a tisztek mohóságát illeti. Ma, miután elküldött dolgozni, dicső parancsnokunk, Morosanu őrnagy végigkutatta csomagjainkat, és szinte minden piánkat megkapta. Majd egy pár hasonszőrűvel bevágta az egészet. Nem tudom, hogy bírnak ennyit inni. (Jaj, dehogynem.)
Amikor visszakerültünk és fölfedeztük a lopást, tűzpirosan vigyorogva csuklott egy barátságosat (alig állt a lábán), és azt mondta:
- Remélem, nem haragusztok.
Hát bizony, jó pár embernek keresztülhúzta a számításait, hiszen az üvegek zöme szabadságkérésekre és felmentésekre volt időzítve.

Balkáni ajánlás

Ó, Herceg,
én, Móricka, kitaláltam egy történetet. Bármely hasonlóság valódi eseményekkel és szereplőkkel egyelőre véletlenszerű és nem szándékos. Ezért kérlek, hagyj békében tovább írni, és kapsz egy üveg bort meg egy kis vaddisznóhúst.

Béres Károly