Közismert,
de mindig aktuális bölcsesség
Egy sör még belefér!
Egy
filozófiaprofesszor azzal kezdte előadását, hogy fogott
egy nagyobbacska befőttesüveget, és feltöltötte kb.
5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett: ugye, tele van
az üveg. Igen, volt a válasz. Ezután elővett egy apró
kaviccsal telt dobozt, és elkezdte beleszórni a kavicsokat
az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közti
üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg
tele van. A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal,
és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a
homok minden kis rést kitöltött.
„És most - mondta a prof -, vegyék észre, hogy ez
az önök élete. A kövek a fontos dolgok - a család,
a partner, az egészség, a gyerekek; ha minden mást
elveszítenének, az életük akkor is teljes maradna.
A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint
a munka, a ház, az autó. A homok: az összes többi.
Az apróságok. Ha a homokot töltjük be először, nem
marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik
az életünkkel. Ha minden időnket és energiánkat az
apróságokra fordítjuk, nem marad hely azoknak a dolgoknak,
amik igazán fontosak számunkra. Fordítsunk figyelmet
azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságunk
érdekében. Játsszunk a gyerekeinkkel. Szakítsunk időt
orvosi ellenőrzésre. Vigyük el a párunkat táncolni.
Mindig lesz időnk dolgozni, takarítani, vendégeket
hívni, rendet rakni. Először a kövekre figyeljünk:
azokra, amik igazán számítanak. Állítsuk be a prioritásokat.
A többi csak homok.”
(Némi kiegészítés)
Az egyik diák megkérdezte, hogy most már valóban
tele van-e az üveg? A prof azt válaszolta: igen, tele.
Erre a diák elővett egy dobozos sört, kinyitotta és
beletöltötte tartalmát az üvegbe. A sört a homok elnyelte,
térfogat-változás nem következett be. A diák konklúziója
ez volt: Bármennyire is úgy érezzük, hogy tele van
az életünk, ebből látszik, hogy azért egy sör még
belefér!