GUKKER
Jó ember hat és fél színben

Első (fél, de leghosszabb) szín

AZ ÍGÉRET. A Csigalépcső legutóbbi számában alulírott miCHIGAn azzal zárta soros színházi írását, hogy majd most. Hogy majd most jönnek a fiatal tollak, a pelyhes állúak. S ők majd. Ők majd odamondanak, úgy, ahogyan csak az tud, akit még nem csapott meg a mozdony füstje (Moldova Györgynek egy sör, nem elfelejteni!). Íme, ígéretem - mint mindig, úgy ezúttal is - teljesítem. Bár előre kell bocsátanom, kis híján pórul jártam. Merthogy az én szavam, az rendben, azt tartom, de ezúttal mások nevében ígérgettem. S bizony, drákói szigort kellett alkalmaznom, hogy szavamnak állhassak. Engem kissé bánt. Nem a szigor - az alkalomadtán a szükséges rossz. Hanem az, hogy becsapva éreztem (kissé még most is) magam. No, elmúlik.

A FELKÉRÉS. Szólott tehát a felkérés a fekete terem szálkás padlójának koptatóihoz: írnának már valami színházi dolgot a Csigának, merthogy az lenne (mármint a teátrum) életük tetemes része. Ilyen, olyan formában. Kívülről is, de többnyire belülről. S ugyancsak meg kell vallanom: kissé „vizsgáztatni” is szerettem volna őket. Na, nem úgy, hogy mindannyian elhasaljanak - ezért nem kértem színikritikát tőlük. Az, mármint a kritika, nehéz műfaj, az írók szerint azokból lesznek a kritikusok, akik nem tudnak írni (színházra kivetítve, ez nem áll). Tehát ne legyen kritika. Legyen akkor recenzió? Az már hálásabb műfaj, de talán túl könnyű. Áthidaló megoldás: azt írják meg, amivel maradtak az előadás után. Érzéseiket. S olyan köntösben, amilyenben jónak látják. Gondoljátok, ez a legkönnyebb? Fenéket, csak próbáljátok meg. Ja, igen, a darab, amelyről írniuk kellett: a Tamási Áron Színház épp akkor soron lévő prömierje, Bertolt Brechtnek A szecsuáni jólélek címen is ismert, társulatunk által a Jóembert keresünk! címmel bemutatott példázata.

A SZEMPONT. Hat írás született. Vajon hiányzik-e a hetedik? A miCHIGAné? Úgy vélem, nem. Nem lett volna etikus felsorakoztatni a fél tucat reflexió elé-közé-mögé a hetediket, mely stílusában, modorában, súlyában kilógott volna a többi közül. Az alábbi hat írás amúgy is meglehetősen eklektikus, a rajongástól a viszolygásig ad bő ízelítőt, burkoltan vagy épp ellenkezőleg. Persze, az érzések értelmezése az olvasótól és az olvasattól is függ. Számomra nem is az volt a legfontosabb, hogy „profi” színházi szövegeket csempésszek be a Csigába. Inkább a szöveg milyensége, a stílus, a tálalás, a (többé-kevésbé) választékos szóhasználat, a megfogalmazás minősége érdekelt. Következésképp nem is stilizáltam a(z utolsó utáni) határidőre beérkezett kéziratokat, csupán a helyesírási hibákat javítottam ki. Merthogy hiába rágtam másfél éven át a tisztelt jelöltek szájába, hogy ha nem tanulják meg helyesírási szabályokat, az olyan, mintha anyanyelvüket billentenék fenéken lépten-nyomon! No, de hadd ne háborogjak amiatt, amit mások elrontottak. Még csak egy utolsó gondolat: az elősorolt okok miatt az alábbi hat írás egymásutánisága a legkézenfekvőbb sorrend (a szerzők névsora) szerinti, tehát nem az egyébként szükségszerű szerkesztési elv alapján történt.

miCHIGAn

Második szín
Majd az Istenek válaszolnak?

Miért van az, hogy rákényszerülünk cselekedni olyan dolgokat, amiket nem akarunk megtenni? Miért van az, hogy a társadalomnak, hogyha nem felelsz meg, akkor rossz vagy? Miért van az, hogy az emberek csúnya zöld hernyókká válnak, amint valaki ajándékba kap egy friss zöld falevelet? Miért akar mindenki mindent a más kárán megszerezni? Miért akar mindenki rossz lenni? Miért van az, hogy a jó csak a rosszal együtt létezhet a földön? És az az egy, Ő miért akar jó lenni? Vele miért bánnak rosszul az istenek, őt miért nem segítik, miért nem adnak választ a kérdéseire? Akkor miért vannak egyáltalán? Miért jöttek erre a földre „jó embert” keresni, hiszen nem tudnak - nem akarnak - segíteni rajta, amikor szüksége lenne rá? Minek egy újabb - vagy talán az első - név a Nagy Könyvbe? Miért, minek, kinek léteznek? Vagy nem is léteznek? S ha ők nem ... akkor mi? Mi létezünk? Vagy már megint a képzeletem szövetkezett a hajnali álmommal.

Benkő Szidonia

Harmadik szín
Jóembert keresünk, avagy mi történik körülöttem?

„Csitt, ez színház” - szólt rám egy néni. Ajjaj, hova kerültem? Légies, visszafogott, tiltakozó hangulat. A fények magukra hagytak, sötét uralkodott el a nézőtéren. Kapaszkodni akartam valami fénycsóvába, azt éreztem, hogy meghalok. Körülöttem mindenki figyelt, még csak engem nem nyugtatott meg a terem bódító hangulata.
Fény. Jön egy lány, és hozza a világító kincset, talán ő a jó ember?
Vagy mi történik? Miért hozza a kezében a tálakat? Készül valamire?
Mellettem valaki recsegtetni kezd. Én kapkodom a fejem, el vagyok tévedve. Tudom, több százan azért gyűltek össze, hogy együtt keressék meg a jó embert. De én itt maradtam, én nem mentem a többiekkel.
Fény. Kék. Kinyúlik egészen a harmadik sor üléséig. Megjelennek az istenek. Kezdek félni. Mit keresek én itt? Félek. A mellettem ülő lány rámmosolyog. Minden rendben, de én félek. A színészek beszélnek, de nem hallom őket. Tátogó szájakat látok, különböző gesztusok libbennek el előttem.
Kezdek mocorogni. Csitt, ez színház - szól rám újból a néni. Megnyugodok. Színház. Itt semmi sem komoly, itt minden csak hab és kép. De mégis...
Vége van egy előadásnak. Elfáradtam, de már nem félek, azt hiszem, megtaláltak, és én is velük voltam, csak nem emlékszem, mert a keresgélés magával ragadott, és elröpített ki tudja, merre.
Zaj. Már én szeretnék kiáltani: csitt, ez színház. De hallgatok, és keresgélek ... magamban. Állok. A színház előtere már kiüresedett. Megjelenik pár színész. Odamennék és kérdezősködnék, de nem tudok mozdulni.
Csitt, ez színház. Maradj magadnak.

Biró Ágota

Negyedik szín
Rizsporos jóság

Színház. Állok. Autók süvöltenek, haladnak, majd megállnak. Emberek. Sietnek, szaladnak, majd megállnak. Színház. Mindenki itt találkozik. Ez a gyülekezési hely. Valami törtenni fog. Most már én is érzem. Az emberek úgy gyülekeznek a város és a falvak minden részéről, mintha kisiskolásként kirándulni készülődnének. Sajnos, gigantikus felnőtteket látok, akik meghívóval a kezükben, öltönyöstől és családostól érkeztek meg. A függönyök szétnyílnak. Fel lehet menni. Be lehet menni arra a helyre, ahol kincset kutathatunk. Ma este a kincs egy jó ember, akit mindenkinek saját magában kellene megtalálnia. Ahogy lecsendesül a zsibongó tömeg, kinyílik egy világ, ami az álmok vidékét idézi. Minden lehetséges. Megjelenhet a házmester magassarkúban. Istenek bujkálhatnak részegen és ütődötten. Dohányozhatnak a falak. Sírhat a tér, könyöröghet kegyelemért. A kegyelmi keresgélésben én megtaláltam valamit. Egy kis értéket, ami a szívemnél könyörög, hogy ne válasszam azt a mocskot, amit megszülnek egyes jelenetekben a színészek. Vajúdnak és szülnek egy felkiáltójelet, ami megérttette velem, hogy aki mellettem ül: jó ember. Gerendában a szálkát, szálkában a gerendát; emberben a jót, jóban az embert; vallásban a hitet, hitben a vallást; szomjúságban az italt, italban a szomjúságot; magányban a valakit, a valakiben a magányt találtam meg azon a bolygón, amit elém tettek, mint egy tál jó meleg rizset.

Fejér Zita

Ötödik szín
Megnemlelés

Pilóta - ördögöktől kifosztottan bolyongott Emberke tovább a tévúton, ködben, nehéz látási viszonyok közt. Bal kezében cipelte doboz-életét, erősen szorítva a madzagot, jobb tenyerébe ellopott jóságát koldulta. Korán reggel beállt a sorba a boldogságért, de a bolt bezárt éppen, amikor odaért, ráállt tehát egy másik ösvényre, hogy megkeresse, amiről …
Lelkek kutatására érkezett a bolygóra Istenke és még két ugyanolyan társa, szerencsét próbálni, de mivel egyikük sem bizonyult istenebbnek, és Emberke sem vette szenzációszámba őket, nézdegélésük sikertelenségével távoztak az aznapból, nem találva meg a …
Angyalkának nem volt esőernyője, ő nem védekezett a természet mosakodásakor. Az esőcseppek szemébe csurogtak, a varjak felkapkodták tenyeréből az utolsó rizsszemeket, csibészek betörték szobájának minden ablakát. Ott állt tehát csupaszon az ég alatt, szárnyait eladta az ördögnek, és tovább lépdelt az ösvényen, hogy megkeresse, amit …
Sose látták egymást, most mégis mágikus mozdulatlanságban találkozott a tekintetük, és együtt folytatták a lázas keresgélést. Zsebre tették kezeiket egymás ruhájában, hogy kicseréljék megunt kincseiket, de rémülten vették észre a lyukakat… Felforgatták a belterületeket, meggyújtottak minden lámpást, felmásztak a legmagasabb fára, és érezték, ahogy nem történik semmi, ahogy egyre nehezebb lesz a csend, és leszakad a faág. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az angyalhalál zuhanás közben bekövetkezett, a tetem azonosíthatatlan marék porrá változott.
Emberke beseperte őt a szőnyeg alá. És most rajta áll. Neked van szőnyeged?

Gyöngyössy Szende

Hatodik szín
Kérdőjelek

Emberek, emberek, emberek!
Nagy az Isten állatkertje!
Jó embert keresünk!
Füst. Moraj. Gesztusok. Mondatok.
Két szint: büfé; előadóterem. Egyikből a másikba haladva halkul a zaj, és gyertyák fényének melegsége várja a közönséget. Csend. Gyertyafény. Meleg hangulat. Az ének, ami kezd, már nem nyugtat, hanem háborgat. Az emberek fejében megfordul, hogy ez rossz. Ami nagyon jó, mert az előadás a jó(t) (embert) keresi. És tudni illik, nincs béke háború nélkül, így hát nincs jó rossz nélkül. Az istenek mivolta a jót jelképezi, de itt a jó már kérdés. Kérdőjel az emberek feje fölött. Mocorgás. Zavartság uralkodik. Az előadás folyik. Az agyak pörögnek, keresik a jót. Választ nem kapnak, de legalább megmozdulnak a megrozsdásodott agytekervények, ami által a fantázia határait ledönti a képzelet. Izzad a homlok. Rebben a szem. Vége.
Moraj. Mondatok. Gesztusok. Zaj. Füst.
Nagy, láthatatlan kérdőjelek késztetik arra az embereket, hogy az ajtó alatt leguggolva távozzanak.
Jó ember? Nincs?
Színészek, rendező! - tudtok ti valamit.

Kelemen István

Hetedik szín
Ki nevet a végén?

Kacag a szívem, a szemem pisolyog, megzselézett hajfürtjeim a függönynek állnak. Ropog a hangulat, ami körülvesz, emberek énekelnek és csámcsognak. Egy nagy állatkert vagyunk, ahol az állatok azt várják, hogy enni kapjanak. Itt a lélek éhezik, ez nem fogyókúra ideje. Sötét van. Megtikkaszt és megfojt ahhoz képest, ami az előbb volt. Aludni szeretnék, de nem hagy a keresgélés vágya. Jóembert keresünk mindannyian. Mi, Brecht, a színészek, a tér, a fények. Én azt hiszem, hogy nincs ilyen. Én hiszem, hogy a tér nem tud sikoltozni egy jóember után. A gyermek csak tehetetlenul sír, de nem adnak enni neki. Az ember tehetetlenul sír, és nem adnak választ neki. Komoly szükség uralkodik az ártatlan jászolban, amit színháznak neveznek. Kedves Brecht: nagyon buta vagy! Mi most már tudjuk, amit te nem tudtál. Mi most már érezzük a lehetetlenséget, amit te megmondtál. Hidd el nekem, Varga Andinak, hogy nincs jóember a Földön, sőt, még az égben sem.
Ui.: Holnap újra elindulunk. Vajon ki nevet a végén?

Varga Andrea