Bezzeg a mi időnkben!
(avagy nem a ruha veszi az embert)

Akkoriban minden másképp volt, sóhajtanak fel öregjeink, ha a fiatalok körében valami nem tetsző dolgot vélnek felfedezni. Itt kerül előtérbe az erkölcsi szabályok sora, a jólneveltség fontossága, valamint a mintaképül kiválasztott „múlt”. Merthogy öregjeink olyan szent életet éltek, amilyen csak a Bibliába foglalható bele. Semmiért sem tértek volna le a járható útról, legkevésbé a test gyönyörei miatt (csak amit a pap engedélyez!), mert szerintük már az is bűnnek számít, ha megcsodálsz egy gyönyörű, ám hiányos öltözetű lányt. Erre mondják: ami szép, az szép… az tetszik az én szememnek is. Egyébként honnan tudhatnák olyan biztosra, hogy a látványra való rácsodálkozáson túlmenően már kész terveink vannak a hátsó szándékokat illetően? Talán e gondolatokat is látják? Mert ha saját tapasztalataik nyomán tudják, akkor nekik is akad gyónnivalójuk.

Most, hogy már beálltak a meleg nyári napok, előkerültek a mély dekoltázsú, rövidre szabott ruhák, a miniszoknyák, sőt, a pántlika-vékonyságú fürdőruhák. A nyári ég alatt arra törekednek az emberek, hogy megszabaduljanak fölösleges gönceiktől, ezért csak takargatnivalójukra „tapétáznak” rá egy apró rongyot. Persze, öregjeink ezt nem nézik jó szemmel, kritikus megjegyzésekkel illetik a „bűnösöket”, mert szerintük ez züllöttségre és tisztátalanságra utaló viselkedés. Szégyenteljes dolog ennyire kitárulkozni mások előtt, kihívóan mutogatni a bájakat, és bűnös gondolatokra csábítani másokat. „Bezzeg a mi időnkben” egy ruhásszekrényi culát hordtak magukon az emberek, mégis kibírták a meleget; meg tudták különböztetni a széplányt a púpos hátútól, és azt is tudták, honnan nőttek ki a fehérnépek lábai.

Ezek után nincs mit tenni: öregjeinket rá kell ébreszteni, hogy ez már „nem a mi időnk”, sokat változott a világ, vele együtt a divat is. Próbálják feldolgozni magukban, hogy ez valójában nem is a mi vétkünk, hiszen Ádám és Éva (túrkálók hiánya miatt) egy-egy falevélből öltöztek fel. Tehát lényegében a kezdetekhez igazodunk, visszakanyarodunk a bibliához.

Attól, hogy egy szinte félmeztelen lány szembejön velünk az utcán és áhítozó csodálkozással utánafordulunk, még nem nyílik meg a pokol kapuja, mert „annak idején” öregjeink is odaálltak a színpad elé, és tükröt tartottak, hogy alulnézetből bepillanthassanak a szoknyában, bugyi nélkül táncoló lányok lába közé.

Ilyés András-Zsolt