Megállt
az ész. Majd elkezdett lefelé vándorolni.
Egy férfi
meg szeretett volna házasodni, de mivel három olyan
lány is akadt, aki tetszett neki, szüksége volt egy
módszerre, amivel eldöntheti, melyikük lesz az ideális
számára. Így aztán mindhármuknak adott ezer-ezer dollárt,
és figyelte, hogyan reagálnak erre.
Az első lány fodrászhoz, kozmetikushoz, szépítkezésre
specializálódott szakemberhez ment, majd azt mondta:
- Lásd, mennyire szeretlek, azt akartam, hogy a lehető
legszebbnek találj engem.
A második horgászfelszerelést, nagy színes tévét,
videót, és egy teljes hónapra elegendő sörkészletet
vásárolt, mondván:
- Nagyon szeretlek, és azt szeretném, hogy a lehető
legjobban érezd magad.
A harmadik befektette a tőzsdén a maga 1000 dollárját,
részvényeket adott-vett, opciós meg egyéb határidős
ügyleteket kötött, és megsokszorozta az eredeti összeget,
ezzel a magyarázattal szolgálva:
- A pénzt közös jövőnk megalapozására fordítjuk majd,
és hosszú, boldog házasságunk lesz.
A fickót teljesen lenyűgözték a lányok, és csak nagyon
nehezen tudott dönteni. Végül, hosszas gondolkodás
és elemzés után ... a legnagyobb mellűt választotta
közülük.