Dagadt láb a Déli PU-ban

Gyerekek, már megint félreléptem. Na nem úgy, ahogy ti gondolnátok (és így különben sem aktuális, viszonyítási alap híján), hanem egyszerűen találtam magamnak egy szentendrei macskakövet. Csak egy darabot, de azt rendesen. Vagyis ráléptem, székely embervirtussal, ebből pedig az lesz, hogy megint gipszben fogok gondolkozni, ki tudja, hányadszor.
Előttem egy nagyondetré MÁV-kocsi - erről pedig eszembe jut az otthoni CFR koszos kocsija, amelyik csak vagon névre hallgat minálunk. Ha hiszitek, ha nem, igenis hiányzanak nekem azok a degedtes vagonok, mert benne ülnek drága csíki kebelbarátim, igazi (v)érző szívű, sörös hangulatú, echte kelet-európai rockerek… akik megértik mostani állapotomat, s egyből elvinnének innét jobb helyekre.

Ceruzám koncertplakáton akart szántani, hát hagytam, tegye. Apropó, koncert: véletlenül Radnótit is szavalt valaki a gráci tavaszi hangversenyen (bori notesz, ceruzával), méghozzá nem szónoklóan, pátosszal telegyúrva, csak úgy egyszerűen, hogy hirtelen a szék is süllyedni kezdett velem, olyan súllyal nyomott lefele valami. Mintha most is süllyednék…

Lassan melegszik a söröm a dobozban. Lábam póckolt állapotban meredezik felfelé egy pad karfájáról (most már nekem is olyan csinos kezd lenni a bokám, mint ezeknek a dagadt nyugatiaknak). Rendszerint elvből nem iszom dobozos sört: drága, ugyanakkor a leghitványabb ízű (az üvegesek-korsósok csak tudják :-). Most mégis, fájdalomcsillapító gyanánt, el kell ismernem, megteszi. Ha muszáj… Mielőtt a kockakő megjelent volna az életemben - késő bánat -, igazán tankolhattam volna birsalmapálinkából, békési disznótoros (vörös-, jobban mondva fosókaszilvából készített) kisüsti pálinkából, valamint, tovább: zaláni szilvóriumból, illetve besztercei, csíkkászoni szilvapálinkákból… - a sor még mindig nincs bezárva!), csakhogy a fene gondolta volna, hogy terápiás célokra kell majd bontogatni.

Mementó: Aki ezek után azt gondolná, hogy a fentebbi pálinkakészletet valahol kínálják a polcon, az mindjárt nagyot fog csalódni mihelyst megtudja, hogy mindez a Tsiga borszakértőjének a magángyűjteménye. Aki annyira azért mégsem sznob, hogy csak a bort kóstolgassa (és kóstoltassa), hanem inkább nyitott a teljes szakirodalom és -készlet irányába, akárcsak 1 köbméteres bárszekrénye…

Két nappal később: Hát nem megaszontam s gipsz lett belőle?! Közben kiszámítottam, ez még csak (!) a negyedik gipszem. Lehet, hogy csigabiga-közlekedésemmel még a nagy Tsigáról is lemaradok?

Miklós Réka