Társasági élet Japánban (3.*)
Életképek

(Az itt következő leírásban nincs semmilyen átfogó koncepció, csak néhány pillanatot szeretnék felvillantani, mikkel találkozik az ember Vlagyivosztoktól keletre.)
A munkahelyi ebéd utáni szieszta külön fejezet. Ez úgy néz ki, hogy miután fénysebességgel belapátolták a kaját, felrohannak a munkahelyükre, majd mindenki a saját ízlésének megfelelő formában ejtőzik egy kicsit. Attól tartok, e pár perc lazítás miatt zabálnak olyan gyorsan. Az ebédidő ugyanis 12,20-tól 13 óráig tart, így, ha gyorsan végeznek, talán 10-15 percük is marad pihenni. Szegények általában szívnak miattam, mivel a lassúságom miatt alig pár percnyit lehet csak pihizni. Ezeket a pillanatokat nagyon élvezem, mert elképesztő módokon képesek demonstrálni, hogy most éppen nem dolgoznak. Van, aki a klasszikus „fejet hátravetve fetrengek” stílusra esküszik, van akinek külön erre a célra tartott kis törülközője van, amire ráhajthatja a fejét, de van minimalista is, aki egyszerűen csak a kezére támaszkodik és hangosan szuszog. Persze, 13 órakor mindenki megélénkül és irány dolgozni.
Japán elsősorban nem a borairól híres, pedig lehetne. Tegnap, a Főnök tanácsára, vásároltam magamnak egy kis nedűt, de persze, ha már kísérletezem, akkor a legdurvábbal kell kezdeni. Ennek megfelelően vettem 2 liter japán dobozost. Én nem vártam ki az EU-csatlakozást, kipróbáltam, milyen érzés tejesdobozból kortyolgatni a vöröset. Hááát, hogy is mondjam. Csodálom, de még nem terjedt el a világban, hogy a japán bornak nincs párja. Ennyire szart én még elképzelni sem tudtam, hogy létezhet. A fehéret ugyan még nem kóstoltam meg, arról még kiderülhet, hogy iható, de ennél a vörösnél egy kiskőrösi „munkaközösség” egy közepes évjáratú szalma-cukor-bodza-birkatrágya termésből csukott szemmel, félkézzel jobbat dob össze. Le sem tudom írni, milyen volt; először a dohszagot érzi az ember, aztán jön a rohadtkáposzta, a háttérben némi pakurával. Az íze meg, mintha limonádéval hígították volna, hogy iható legyen. Házigazdával szembeni udvariasság ide, Trianon oda, legközelebb inkább maradok valami francia asztalinál. És, persze, vérzik a szívem, hogy ennyiért otthon milyen szemelt rizlinget, furmintot stb. lehet inni.
Aztán ott van a nyelvük meg az írásaik. Van, ugye, hivatalosan 1945 db. kandzsi, ezzel írják le a lényeget. Azért csak ennyi, mert a XX. század elején volt náluk egy írásreform, és kihajították a többit. Elvileg a gyakoriság volt a szempont, de sikerült kivenni a sokat használt jelek közül az „én” jelét is… Minden kandzsinak megvan a maga jelentése, de egy szó állhat több jelből is, nem feltétlenül európai ésszel követhető logika szerint. Persze, ugyanannak a kandzsinak különböző helyeken különbözőek lehetnek az olvasatai. Például a nap jelének - ami olyan, mint egy kétfiókos komód - már én is ismerem három olvasatát. A Nippon = Naphon szóban az égitest „ni”; a vasárnap úgy hangzik, hogy „nicsijóbi”, de ha szimplán egy akármilyen napot vagy egy egyest jelöl, akkor „icsi”. Vannak olyan szavak, melyekre nincs kandzsi, vagy csak egy részükre. Ekkor jön a hiragana írás, ebben minden jel egy szótag. Ezt már meg is lehet tanulni, de tekintve, hogy többnyire csak az előtte álló kandzsival együtt értelmezhető, elsőre sok értelme nincsen. Aztán van a harmadik, amivel az idegen szavakat írják le, a katakana. Mivel a japánba került jövevényszavak nagy része angol - plusz a reklámok, kirakatok itt is tele vannak angol feliratokkal -, ennek nulla nyelvtudással is hasznát lehet venni. Persze, kell némi fantázia, hogy az eltorzított szóalakokból rájöjjön az ember, mi is akar az lenni, de én élvezem, mert elég mulatságosan hangzanak. Néhány példa (vannak ennél jobbak is, de most csak ezek jutnak eszembe): rorearu = L’Oreal (a japánban nincs nagybetű), makudonaludu = McDonalds, remonuóteru = lemonwater, szakka = soccer, marukuszu = Marx, apáto = apartman, erebétá = elevator.
A borukat már lefikáztam, úgy illő, hogy dicsérjem a sörüket; amit eddig kóstoltam, az bőven veri a magyar átlagot. Nem ittam végig az egész palettát, de úgy tűnik, sörben az erőteljesebb ízekre buknak. A lager édesebb, a pils keserűbb, mint otthon. A fajtát ritkán írják rá, helyette ilyenek vannak, hogy dry (ez a keserűbb, pils típus jelölése) meg smooth (ez az édesebb).
Imádják az egyenruhákat. A cégnél ez élesen szétválasztja a laborban, illetve az irodákban dolgozókat. A miénk szép, halványzöld nadrágból áll (abból a fajtából, amit a Korda Gyuri hord) meg egy fehér, középen cipzáras mackófelsőből, elől, kétoldalt világoszöld betéttel. Van hozzá cipő is, olyan, mint a klasszik Pumák fekete-szürkében, de én még nem kaptam meg a sajátom
:-(
Az irodisták mázlisták, fekete nadrágjuk van és világos khakibarna felsőjük, ami már majdnem úgy néz ki, mint egy dzseki. Maszai-szan és csoportja kilóg a sorból, ők nem hordanak egyenruhát, mindenki saját öltönyében feszít. A legrosszabbul az iskolások járnak; egyenruha csak egyféle lehet, ugye, s mivel itt az év nagy részében meleg van, nekik mindig rövidnadrágban vagy szoknyában kell járniuk. Amikor először megláttam egy lányt szoknya-térdzokni felállásban, még megmosolyogtam, hiszen nálunk ilyet már a rendszerváltás óta nem lehet látni. Aztán rájöttem, hogy 8 fokban ez a túlélés egyik záloga, legalább a lábszárát védi valami. Az egyes iskolák egyenruhája a kiegészítőkben különbözik: sapka, cipő, esetleg nyakkendő. A kollégium közelébe járó fiúknak vasutas-tányérsapkájuk van, a cég közelében az egyik iskolában a sárga sapka a divat; a fiúké bézbólos, a lányoké meg olyan, mint a bányász-sisak. Vannak ebben is szerencsésebbek, láttam olyan lányokat egy csoportban, akiknek mind ugyanolyan fehér sportcipőjük volt. Egyébként a kölykök itt is csak olyan kis disznók, mint otthon; suliba menet fenékbe billentik egymást, bunyóznak meg minden.
Ha már az időjárásnál tartunk: itt az a fajta, ami otthon szokott lenni, ismeretlen. Napközben nagyjából 8 fok van, éjjel is csak 6-ig süllyed. Az óceánnak ez a kellemes hatása. A kevésbé kellemes: az állandó szél, illetve, hogy sosem lehet tudni, mikor ered el az eső. Többen megkérdezték már, hogy otthon milyen az idő, aztán lesápadnak, amikor elmondom, hogy ilyenkor a mínusz tíz fok meg a hó a divat. Lehet, hogy azt hiszik: Magyarország Skandináviában van?
A lányok alapvetően 3 fő csoportra oszthatók. Az első azokból áll, akik elmehetnének egy Toyota-reklámba is mosolyogni: alul, felül tip-top, szépek, jó alakúak stb. Kb. az egynegyedük ilyen, nem panaszkodhatnak a helyi srácok. A fele részük a másik véglet, inkább nem részletezem, el tudjátok képzelni. Végül nagyjából negyedrészük elsőre rendben van, helyes arc, szép mosoly, de olyan vastag, karikalábuk van, hogy egyik-másik még Romariónak is konkurenciát jelentene.
Az aláírás-pecsétem megoldódni látszik, végül is maradtunk a katakana verziónál (ld. alább). Nem olyan elegáns, mint a kandzsi, de a hivatalokban elfogadják, s különben is egy gajdzsin ne akarjon mindent!

Nagy András (Nadzsi-szan)
 
 

*Az élménybeszámoló első két adagját lásd a Csigalépcső februári és áprilisi számában (szerk. megj.)