|
Képes riport egy közép-európai
rockfesztiválról I.
Székelyföldi Rockmaraton
(2002.
augusztus 21-24, Szejkefürdő-Székelyudvarhely)
Hát
ezt is megértük: szűkebb pátriánk, a Székelyföld sok
tekintetben európai normák szerinti, más tekintetben
tipikus balkáni jegyeket magán hordozó, kizárólag rockzenei
fesztivál házigazdája volt. A közös szervezés (három
magyarországi és egy erdélyi rendező) a felvonultatott
előadók tekintetében is meghatározó volt. A négy nap
alatt 24 zenekart felléptető fesztiválon 14 hazai, 9
magyarországi és egy vajdasági együttest láthattak-hallhattak
az érdeklődők. A profi szintű, itthon ritkán tapasztalható
hangzás és a kellőképpen szép világítás, illetve látványtechnika
már elsőre jó benyomást keltett. Ezen kívül végre normális
körülmények közt, megfelelő ellátásban is részesült
a viszonylag baráti árakkal csalogató büfék és sörsátrak
árnyékában a tikkadt és korgó gyomrú rockersereg.
No
de nem “reklámról” kell hogy szóljon a beszámoló, hanem
a zenéről, a koncertekről.
2002.
augusztus 21, szerda, 17 óra
A
székelyudvarhelyi Hard Laws heavy metal zenekar fellépésével
vette kezdetét az I. Székelyföldi Rockmaraton, bár ekkor
még viszonylag kevesen, kb. háromszázan voltak kíváncsiak
a négy éve működő zenekar szárnybontogatásaira. Őket
a csíkszeredai Korruption követte, akiknek thrash-death
vonalon haladó zenéje egyeseket heves “bólogatásra”,
másokat passzív figyelésre késztetett. A hétkor színpadra
lépett, brassói Indiana Falls gótikus rock-metálja sem
győzött meg mindenkit. Az ének szerepét betöltő hörgés
kissé népszerűtlennek tűnt a hallgatók körében, és nem
mellékes, hogy a kalandos utazás is nyomot hagyott a
fiúkon, a hangszerek enyhén elhangoltan szóltak. A rock
nagy túlélője, Vörös István vezette Prognózis kicsit
hosszabb átszerelés után lépett színpadra. Az addig
ezer fölé nőtt hallgatóság számára a meglepetés sem
maradt el: a dalok jóval rockosabbak voltak, mint ahogyan
arra emlékezetünk szerint következtethettünk volna.
Érdekes, hogy mennyire sokan ismerték a ’80-as években
népszerű, Hajsza közben, Tele van a város szerelemmel
stb. című dalokat. Meggyőző műsorukat követve, óhatatlanul
felmerült bennem a kérdés: vajon miért nem ismertebbek
manapság? No de vegyük tovább... A napot a bajai Bad
Times zárta többnyire magyar klasszikus rockdalok és
néhány angol-amerikai örökzöld előadásával. Lendületes,
magával ragadó programjukban egyetlen szépséghibát találtam:
a saját dalok hiányát. Később következett a magyarázat
is, hiszen énekesük felvilágosította a közönséget arról,
hogy programjuk elsősorban feldolgozásokból áll. Aztán
buli és irány a sátor.
2002.
augusztus 21, csütörtök, 16,30 óra
A
meglepetéscsapat, a tíztagú baróti Transylmania nyitotta
a napot. Etno-rockjuk sokaknak bejött, de talán a legnagyobb
őrjöngést esetükben is a feldolgozások (Ghymes és Egészséges
Fejbőr) eredményezték. Műsoruk érdekessége, hogy a népdalfeldolgozások
alatt mindvégig egy pár ropta mögöttük a “kállai kettőst”.
A székelyudvarhelyi Shadows hard-rockját már ismerősként
üdvözölték sokan, és jó volt látni, hogy végre a hazai
pályán is vannak, akiknek nem kenyerük a színpadon ácsorogni,
hanem a felületet be is mozogják. Úgy hét óra magasságában
kezdett a nagykárolyi Psycho Symphony: látványos színpadi
mozgásuk és technikai tudásuk a húrszakadás ellenére
lenyűgöző volt, de a közönség számára kissé fárasztóak
voltak a rengeteg ritmustörésre, tempóváltásra épülő,
King Crimsont, a Mekong Deltát idéző, tíz perc körüli
időtartamú dalok. Feldogozásként a Red Hot Chili Peppers
Coffieshopját nyomták, de el kell mondanom, hogy ez
butácska slágernek tűnt a saját dalokhoz képest. A magyarországi
különítmény programját a debreceni Replika kezdte. A
modern-metal trió sokat adott a hangzásra és a látványra,
bár a basszusgitáros önmagában is elég látvány. Extrém
csapat extrém dalokkal és profi műsorral, no meg beindult
közönséggel: így lehetne jellemezni legegyszerűbben
programjukat. Őket a győri Auróra követte, akik, noha
jóval ismertebbek voltak a közönség számára, vékonyka
hangzásuk és statikusabb programjuk miatt a Replikánál
kevésbé voltak meggyőzőek. Azért a Nincs karácsony,
az Előre kurvák, gengszterek és a Bella Ciao jól megmozgatták
a pogózni vágyókat. Jó hír, hogy ősszel a Moby Dick
társaságában térnek vissza Erdélybe. A nap egy kis csúszással
(a szolnoki Iron Maidnem-et lekapcsolták útközben a
rendőrök) kezdődő, majdnem-Iron-Maiden bulival zárult.
Volt minden: szép és jó ikergitár, barázdabillegetés
és közben persze a metálmonstrum legjobb dalai, az Iron
Maidnem és a hangját tekintve Dickinson-“klón” Bozsik
Patrik előadásában. A feldolgozás-zenekar cseppet sem
megtisztelő szerepében ritkán látni ennyire profi teljesítményt
nyújtó csapatot. Up the Irons!
2002.
augusztus 23, péntek, 16,30 óra
A
székelykeresztúri Forgotten nyitotta a napot: nem voltak
rosszak, de igazából nem fogott meg a jobbára a ’70-es
évek rockjára emlékeztető műsoruk. Felejthető zene egy
elfeledett zenekartól - csipkelődött valaki a zenekar
nevének kapcsán… A kolozsvári C.A.S.H. élvezhető produkciót
nyújtot? mind saját számaik, mind a feldolgozások a
nyolcvanas évek Amerikáját idézték. Nem kis meglepetésemre
a Deep Purple Child In Time-ját és a Smoke On The Water-jét
is előszedték, de be kell vallanom: bár az énekes srác
kitűnő teljesítményt nyújtott, valahogy a “Mély Bíbor”
dalai nem álltak annyira jól a C.A.S.H.-nek, mint a
Bon Jovi, Whitesnake irányzat. Mindenesetre az eljátszott
új dal alapján ígéretesnek tartom az ősszel megjelenő
új nagylemezüket. Ez a nap valójában a Deep Purple emléknap
nevet is viselhette volna. A székelyudvarhelyi Balance
ugyanis szintén a rocklegenda két dalát vezette elő,
emellett volt Sting, Toto és Dream Theater dal is műsorukon,
de igazából náluk is saját dalaik állnak a legjobban.
Emellett nagyon is élvezhető, melegséggel telített dalok,
amelyek magukon hordozzák a jó értelemben vett progresszivitás
nyomait. Az énekes srác jó frontembernek bizonyult,
míg a Monyó helyére érkezett Hunor cseppet sem gyengébb
gitáros elődjénél. Aztán továbbra is Deep Purple-idézés.
A magyarországi Cry Free Deep Purple-emlékzenekarként
lépett színpadra. Műsorukat látva mind a C.A.S.H., mind
a Balance zenekart sajnáltam kissé, mert Purple-dalokat
talán maga a Deep sem játszik ma hitelesebben, mint
a Cry Free. Volt minden: Hush, Highway Star, Speed King,
Demon’s Eye, Black Night, Perfect Strangers és persze
egy, a dal szépségéhez illő, hűen tolmácsolt Child In
Time. Fantasztikus volt látni őket, mert mind színpadi
mozgásban, mind előadásmódban maximálisat teljesítettek,
jól bemelegítve a nézősereget az utánuk következő Kalapács
számára. Azt hiszem, Kalapács József (ex- Pokolgép,
-Ómen) csapatát várták a legtöbben. Becslésem szerint
olyan 1600-an követhették végig a műsorukat, és el kell
mondanom: akik rájuk vártak, nem csalódtak. A zenekar
sorra játszott a két utolsó lemeze anyagából, és persze
a legnagyobb Pokolgép-dalok is felcsendültek Kalapács
és rutinos társai (a Beloberk-testvérek, az egykori
Ómenes társ, Sárközi Lajos, illetve Weisz Kicsi) előadásában.
Volt a Maszk, a Bon Scott emlékére, a Cirkusz és rács,
az Éjféli harang, az Itt és most, a Mindhalálig Rock’n’Roll,
valamint az egészet végigéneklő közönség. Utána fotózás,
sőt, beszélgetés a csapat tagjaival. Szóval, mindent
egybevetve, nemcsak a legjobban várt, de az egyik legjobb
koncertje volt a hétnek. Az estét a szabadkai Nevergreen
zárta. Paradise Lost-, The Mission-ízű sötét gótikus
zenéjük bizonyára sokaknak bejött még, igazából nekem
is, bár ekkorra már kezdtem kimerülni, és a fáradtság
levett a lábamról, hiába csendültek föl az Ámok, a Szerelmed
Vágya Vér, valamint az új lemez, az Ezer Világ Őre gótikus
dallamai, egyre mélábban figyeltem őket. Aztán buli,
de továbbra is fáradtság, végül hajnali ötkor hálózsák.
2002.
augusztus 24, szombat, 15,30 óra
A
marosvásárhelyi Tornado nyitotta a napi műsort, amely
a sepsiszentgyögyi Mercedes Band fellépésével folytatódott,
sajnos, lemaradtam mindkettőről, de az egybehangzó vélemények
jónak ítélték mindkét produkciót. Őket a székelyudvarhelyi
Orpheus követte: engem nem igazán fogott meg zenéjük,
ettől függetlenül nem voltak rosszak. Első külföldi
vendégként a Tűzkerék XT lépett fel, hűen tolmácsolva
a legnagyobb magyar gitárosnak tartott Radics Béla dalait?
volt a Csodálatos utazás, a Megátkozott ember, a Bika
jegyében születtem, a Zöld csillag, valamint az amerikai
munkás-blues Tizenhat tonna átdolgozása. Nem volt kismiska
az énekes/gitáros Hendrixet idéző, koncertzáró mutatványa
sem, melynek során a gitárt mikrofonállvány és monitor-hangfalak
segítségével késztette földöntúli hangok kiadására.
Nagyon egységes és színvonalas programjuk egyetlen hibája
szerintem a rövidség volt, bár lehetséges, hogy csak
nekem tűnt így... Úgy fél kilenc tájban lépett színpadra
a nemrég újjászületett Pandora’s Box, melynek műsorát
ugyancsak sokan nézték végig, és meglepően sokan ismerték
a fiatalabbak közül is az olyan örökzöldeket, mint a
Kő kövön, a Fantomlány, az Ómen, a Zöld, a Bíbor és
a Fekete. Hangzás tekintetében mindenképpen verhetetlen
volt a csapat, és az új dalok is (a Reményre ítélve
című friss lemezről) a P. Box igényességét tanúsítják.
A régi gárdából csak a billentyűs Cserháti István van
meg, de fiatal, tehetséges társai, valamint az énekes
Koronkai Árpád olyan hitelességgel zenélnek, hogy régi
és új sikerdalok, mint a Hódítás, a Semmi sem lesz jobb
vagy A szerelem ára rögtön megmozdítanak valamit az
emberben. Soha ennél rosszabb koncertet!
Ami
ezután következett, az a fesztivál csalódása volt sokak
számára. A Tunyogi Rock Band ugyanis, amelynek műsorára
kifejezetten sokan vártak (leginkább maguk a szervezők),
nem érkezett meg idejében. Ezért a marosvásárhelyi Defender
lépett színpadra, hogy heavy-progresszív metált és temérdek
feldolgozást magába foglaló programjukkal kitöltsék
az időt a TRB esetleges megérkezéséig. Nyomták is becsülettel
saját számaikat, valamint a Judas Priest, Iron Maiden,
Van Halen, Edda stb. dalokat mintegy két és fél órán
keresztül az eléggé hűvös éjszakában, ami nem kis állóképességre
vall… Mivel mindeközben nem érkezett meg a TRB, a fesztivál
a rendezők ígéretével ért véget: jövőre ugyanitt újra
együtt, azzal a kiegészítéssel, hogy a II. Székelyföldi
Rockmaraton négy napját megelőzi majd egy “nulladik”
nap, amelyen a szerződésszegő Tunyogi Rock Band ingyenesen
lép fel.
Annyit
tehetünk hozzá mindehhez, hogy sokáig éljen a Rock’n’Roll
és viszlát Szejkefürdőn 2003-ban!
Hegyi
István
|
