Hol van az a nyár?…

… kérdezem magamtól, amikor eszembe jutnak a Kalotaszegen eltöltött tábori napok. Emlékezetes rendezvény volt, amelyen kéttucatnyi fiatal (diák)újságíró vett részt, akiket Erdély különböző pontjairól toborzott e célból a kolozsvári Tinivár Kiadó. Villámgyorsan megtörtént a kölcsönös ismerkedés, a hangulat fokozódásának pedig kedvezett az időjárás is, ami fontos volt, mert sátorlakóként vettük birtokunkba a helyszínt. Az inaktelki református templom kertjében, patkó alakzatban húztuk fel sátrainkat, a sajátomat a templom felőli “szár” végére helyeztem el, hogy vihar esetén védve legyen a szél ellen.

Néhány óra alatt a firkászcsapat tagjai úgy összebarátkoztak, mintha gyerekkoruktól ismernék egymást. Lehetetlen volt unatkozni? inkább felszabadulva élveztük a kínálkozó kikapcsolódási lehetőségeket. Persze, a szórakozás mellé a munka is megfért, azaz nem hanyagoltuk el a sajtótábor céljainak megfelelő írások elkészítését sem.

Ment minden, mint a karikacsapás: felhőtlenül, gondtalanul. És derűsen.

Egyik délután a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem egyik előadótanára érkezett meg előadást tartani nekünk, kislánya és neje kíséretében. Két napra jöttek, így szükségszerű volt sátrat állítani számukra. Pontosan az enyém mellé. Ez nem volt akadály, nem is tűnt fel különösképpen az újabb “építmény”. Annak a táborozó lánynak sem, aki a késő esti órában átjött hozzám, hogy kölcsönkérje a walkman-emet. Abban a hitben bújt be a legszélső sátorba, hogy az enyém. Nem volt eléggé körültekintő, és az újdonsült legszélső sátorba, a korán nyugovóra tért professzoréba érkezett meg. Ott aztán kitapogatta az alvó személy lábfejét, és elkezdte csiklandozni a talpát, mire egy álmos, kissé morcos női hangot hallott, amint megkérdezi tőle: mi kéne, drágám? A lány néhány másodpercig “megbénultan” vesztegelt, majd sietve, szótlanul távozott a tett színhelyéről.

A reggelinél éppen szemrehányást készült tenni nekem, hogy az éjjel nővel voltam, amikor a professzor felesége megszólalt, és derülve mesélte el kolléganőinek, miképpen akarták elcsábítani az éjszaka, mégpedig férje jelenlétében.

Néhány óra leforgása alatt másodszor fagyott bele a szó az éji látogatóba…

Ilyés András-Zsolt