Földiek pesti földön és földközelben

Budapest, a HÉV vágóhídi állomása, 22 óra 20 perc. Ülök a megállóban, a következő szerelvényre várok. Az út túloldalán két férfi és egy nő áll. Az arcukat nem tudom kivenni, ehhez az utcai lámpák fénye nem elég. A hangjukat sem hallom folyamatosan a forgalom zaja miatt, de néhány szót, mondatfoszlányt azért megértek. Az egyik férfi (fehér inget visel) üvöltve mondja a másiknak:

- Ne mérgesítsd fel Jancsit!

Jancsi, gondolom, ő lehet. E pár szó alapján az akcentusát is azonosítani tudom. Háromszéki. Tovább szűkíthetném a kört, de - elkerülendő a faji, nemi és egyéb megkülönböztetés vádját - nem teszem.

Odaát folyik a cirkusz. A nő elindul jobbra, “Jancsi” utána, és úgy ötven méternyi távolságból követi őket a másik férfi is. Aztán “Jancsi” megfordul, s bár nem hallok semmit, a tartásából látom, hogy valamit üvölthet, méghozzá elég fenyegetően, mert a másik megáll. Erre a nő visszafordul, s most már mindannyian az ellenkező irányba mennek. Néha verekednek egy keveset, de nagyrészt ordítoznak, gyakran emlegetve a nemi szervüket a másik szájával kapcsolatban. Végül befut a HÉV, már nem látom őket. A hangjukat viszont továbbra is hallom, egyre halkabban. Valószínűleg távolodnak.

Ülök a megállóban, és arra gondolok, mit válaszolnék, ha valaki hirtelen megkérdezné, hogy hová való vagyok. Valószínűleg azt, hogy szögedi. Vagy pálóc.

Magyarosi Sándor