Bécsi (kultúra)szelet

Műértők és amatőrök

Miután Bécsnek már ki tudja hányadik képtárát kellett megnéznem aznap, a további programban pedig még jó néhány templom is szerepelt (van belőlük bőven), kezdtem elveszíteni érdeklődésemet a szépművészetek iránt. Tán éppen németalföldi festők képeiről tartottak előadást nekünk angolul, egyenként sorra véve a teremben látható összes festményt, mikor azon vettem észre magam, hogy egyáltalán nem figyelek. Valami olyasmi járt a fejemben: mennyi festéket, vásznat, időt és tehetséget tékozoltak el évszázadokon át, s mindezt azért, hogy számtalan, igencsak változatos technikával készült ábrázolást örökíthessenek át az utókorra - ronda nőkről. Gondoltam mindezt ahelyett, hogy - fél füllel a magyarázatra is figyelve - megálljak egy-egy igen értékes és nagyratartott remekmű előtt, bámuljam szótlanul, majd hátralépjek, hogy kissé távolabbról tovább bámulhassam, s ha csoportunk valamelyik tagja mellém lép, kinyújtott kézzel hívjam fel a figyelmét a kép apróbb részleteire, és okosakat mondjak a rég elporladt mester térábrázolásáról, ecsetkezeléséről és színhasználatáról. Ezt tették körülöttem ál- és valódi műértők, akiket, bevallom, még csak meg sem tudtam különböztetni egymástól, mint ahogyan a festményeket is egyre kevésbé, pedig addigra már legalább háromezret láttam belőlük fél nap leforgása alatt.

Kissé szégyelltem magam. A csoport többi tagja, bár hasonló megpróbáltatásnak volt kitéve, továbbra is nagy érdeklődéssel figyelt képet és kommentárt. Csak nagyon éles szemű és, tegyük hozzá, enyhén rosszmájú megfigyelő vehette volna észre, hogy időnként egyikük-másikuk rágóizma megfeszül, amint összeszorított foggal küzd az állkapcsát feszegető ásítás ellen…

Magyarosi Sándor