Sátor alatt boldogan?

Diáktáborok 2002

Ott voltam Szejkefürdőn és Tusnádfürdőn. Mindkettő kitűnő helyválasztásnak bizonyult, már ami nevüket és az abból fakadó fürdőzést illeti. Eső az volt bőven. Szejkefürdőn több száz Kispál-rajongó bánatára a villámok olyan ütemességgel cikáztak, hogy Lovasiék kénytelenek voltak a lehető legtermészetesebb megoldást választani. Autóba be, Szejkéről ki, koncert … legközelebb. Lett is egy kis szóváltás a káemdéesz egyik tagja, szervező (?), illetve néhány napijegyet váltó személy között, akik szerették volna visszakapni a 70 ezer lejes beugrót, de végül győzőtt a szöszke csávó, aki elismerte ugyan a reklamálók igazát, de programfüzetkét lobogtatva eldadogta, hogy ott az vagyon írva: “a rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják”. Igaz, alatta vagy felette (mindegy, de valahol írta) az is szerepelt, hogy a rendezvényeket eső esetén is megtartják. A kérdés ez esetben csupán az, hogy mi volt Szejkén? Eső, égindulás, vihar? A pénzt én is szívesebben forgattam volna vissza néhány sörre, de az is igaz, hogy már a hangolásnál berohantam az egyetlen biztonságos helyre, a Szejke gyöngyének nevezett vendéglőbe, mert úgy véltem, ott nem érhet el az egyenes, csak a ritkább gömbvillám. Az már az én pechem, hogy 1 órakor zártak, és a legközelebbi autóbusz csak 6 órakor érkezett meg, ezt a néhány órát pedig, sátor hiányában, nem volt túl nagy öröm kivárni (még ha az eső csendesedett is egy kicsit…).

Aztán Tusványos. Néhány arc ismerősnek tűnt még Szejkéről, ami nem lett volna baj, ám az már igen, hogy egyesek az esőben ázást egyenértékűnek vélték a zuhanyozással. A gázálarcok tehát nem valami szabotázs kivédésére kellettek, hanem az “ezek” melletti elhaladásra. A Beatrice koncerten azonban (Hajrá magyarok! Piros-fehér-zöld! Ria-ria-Hungária!) már intenzívebb lett az említett bűz, szerencsére, a szabad ég alatt lévén, csillagnézés beiktatásával néhány molekula oxigént is beszippanthattam. A Montanaro koncert is kedves volt, pedig zuhogott rendesen az eső (talán ezért, no meg azért, mert szépen beszélt magyarul!). Aztán ott volt a magyar és a magyar-magyar politikai réteg színe és … árnya. Rájuk nem voltak kíváncsiak “marihónajjáék”, ezért itt a gázmaszk használata nem volt kötelező. Az aláírásgyűjtési akció nyertese (szerintem) az a kb. 60 év körüli nő lett, aki mellettem állva begyűjtötte Németh Zsolti, Deutsch Tomika, Szász Jenőke, Varga Misike és Boros Zoli aláírását (a néni becézte így a felsoroltakat). Szerencsére, még mielőtt helytelenül tudatosult volna benne a gondolat, Csáky Zoltán elmagyarázta, hogy bár sok közös vonása van Boros kollégával (zolik, tévések, szakállasok – a Csáky nem, pardon), de azért ez most ő, a másik Zoltán pedig “az”. A néni begyűjtötte aztán a “valódi” Boros-autogrammot is. Majd esett, esett, esett (nem a néni). A sátrak áztak, az emberek is, bár itt kevesebb részeget láttam, mint Szejkén. Elfogyott volna a pénz?

köllőzsé