A nyár, csak úgy?

A nyár a vakációk, szabadságok, kirándulások ideje. Az ember ilyenkor valami ősi ösztöntől vezérelve ki- és elkívánkozik házából, munkahelyéről, városából. Minél távolabb, annál jobb. Az idő nem áll meg egy percre sem, és mi minden nyarat úgy várunk, mint valami megváltást; megtehetjük, hisz a mi életünk, a mi perceink.

Vissza a természetbe. Ebben van valami, ám sokan túllőnek a célon, amikor visszavágynak oda, ahol csend van és békesség, hisz létükkel éppen ezt zavarják meg. A főnök részéről lenyelt sérelmek, a feleség rikácsolása, a megsértett szerelmes szív rejtelmei ilyenkor kitörnek, tombol és üvölt a koma, mint korcs sakál a pusztában. Mire teljesen megnyugszik, arra már haza kell térnie, és újra el kell kezdenie életének elkövetező tömérdek percét leélni. Hétköznapi ördögi kör. Hazatérve magával hurcol élményeket, fényképeket, új szerelem reményét, néhány bolhát és mindent, amit egy ember magával vihet. Ha az erdők, a folyók beszélni tudnának, lenne, miről siránkozzanak egymásnak… vagy tán épp nevetnének?!

A nyár az ismerkedések, esküvők, elválások és a napozás ideje.

“Ragyog a nap, arcok mosolyognak egymásra egy hajón. Félénk mosoly ez még, ártatlan, de tele van vággyal, energiával, sóvárgással. A lány barna bőre és bársonyosan zöld szeme már-már ördögi hatással van a fiúra, akin csak egy poló és egy rövidnadrág van, az imént fürdött meg, és a haja még vizes. Lassan szóba elegyednek, egymás iránti vágyaikat alig tudják leplezni.

Egy hónap múlva:

A lány a fiú mellett áll, mosolyog rá, a fiú viszont. Egymás kezét fogják egy ház ajtaja előtt. Valami történt. Valami jó, valami kellemes. Talán leánykérő?

Három hónappal a legutóbbi esemény előtt:

A lány sír, a férfi, akinek minden arcvonása gyűlöletet árul el, kiabál és remeg az idegességtől (önmagát siratja, mert hamarosan elveszti kedvesét…). A fiú túlvan az utolsó vizsgáján, és megkönnyebülten kortyolgatja sörét barátai társaságában. Készülnek a tengerre, együtt … nők nélkül.

Két hónap múlva:

A fiú a hajón van, a lány is. Még nem ismerik egymást. Hamarosan találkoznak. Hamarosan szerelmesek lesznek.”

Ugyanolyan nyár ez, mint a többi eddig. Csupán az események teszik mássá, egyedivé. Életünk része ez is, mint a többi, ami elmúlt és ami következik. Múlt és jövő olvad egybe egy-egy nyári estén, a lemenő nap halovány fényében. Páratlan élmény a hullócsillagok fura játéka. Mindez akaratunktól függetlenül történik, de ott van az ember is minden történés részeseként. Általa válik élménnyé, ragyogó festménnyé minden, és benne tükröződik a világ minden gonoszsága és jósága, no meg a nyár melegsége.

Nyár nyarat követ, sok-sok milliárd perc telik el, születünk, élünk, meghalunk.

Keresgélek, talán megtalálom őket. Igen, ott vannak a ház előtt. Egymás kezét fogják és mosolyognak egymásra. Számukra gyönyörű egy nyár volt, az biztos.

Toth Szabolcs