Mi, áldott képmutatók…

Mottó:
Olyan kicsi pityókák vagyunk…
(grafitti)

Kocsmajárás során szerzett legújabb megfigyelésem: a harmincas-negyvenes korosztály előszeretettel gyűjt magának tizenéves szeretőket. Körkérdésem, amellyel megvizsgáltam ezt az egyébként természetes jelenséget, kis híján botrányba fulladt, ami ugyebár megint csak egy természetes reakció meglehetősen indiszkrét nyaggatásomra. Ennek ellenére köszönet azoknak, akik névtelenül ugyan, de vállalták a nyilvánosságot, mindannyiunk okulására. Mazsolázzunk hát!

1. A pasik

Első interjúalanyom “magas, jóvágású fiatalember”.
Harminchárom éves.

- Hány éves a lány?
- Tizenhét.
- Miért jársz vele?
- Itt a kocsmában jöttünk össze, egy pár hete. Passzoltunk, jó volt, úgyhogy úgy döntöttünk, folytatjuk. A feleségem nem tudja, bár ismeri a kalandos természetemet. Egyébként nagyon megértő. És szerencsére jó és tartós házasságunk van.
- Gratulálok.

Második interjúalanyom szintén férfi, huszonhat éves.

- Elég hosszúra sikeredett a kapcsolatunk, mondja, már több mint három hónapja, hogy “kavarunk”. Egyébként nőtlen vagyok, úgyhogy bármi megtörténhet. Én legalábbis nyitott vagyok.
- Hány éves a barátnőd?
- Tizenöt.

Harmadik interjúalanyom negyven körüli férfi, enyhén illuminált állapotban:

- Á.-val fél éve jöttünk össze. Nem vagyunk szeretők, bár attól félek, hogy kezdek beleszerelmesedni, és ez nem lenne jó neki. Épp egy csalódás után voltam, és szükségem volt egy ártatlan, fiatal, tiszta nőre, sokszor mondom neki, hogy ő az én táplálékom, ő éltet. Ő meg csak nevet. De ez az igazság.

Negyedik interjúalanyomról nem mondhatok semmit, megtiltotta:

- Hát igen, szakmámból kifolyólag elég sokat dolgozom fiatalokkal, ők az én célcsoportom. És hát tényleg az van, hogy ez a mai nemzedék sokkal pragmatikusabb, mint amilyenek mi voltunk. Hamarabb is gyűjtenek élettapasztalatokat. Többször is megesett, hogy tizenhat-tizenhét éves csajok hajtottak rám, egyértelműen a szex végett, úgymond “begyűjtötték a skalpomat”. De hát hagytam, miért is ne? Ez nekik is dicsőség volt, és én is élveztem. Egyébként a kísérletezés, a tapasztalatszerzés a tizen- és huszonéves életkor egyik alapvető sajátossága. Mint ahogy az elkötelezettségek hiánya is, az általános lazaság.
- Vannak/voltak erkölcsi dilemmáid?
- Egyáltalán nem. Hiszen mindez az élethez tartozik, és hát a tinédzserek, velem, vagy nélkülem, úgyis megszerzik azokat az élettapasztalatokat, amelyekre szükségük van.

- Miért vagytok együtt?, kérdem az Ötödiket.
- Véletlenszerűen jöttünk össze. A korkülönbség tizenhárom év, ennek ellenére szerintem találunk. Nincsenek illúzióim a kapcsolatunk jövőjét illetően, mégsem látom elvesztegetett időnek, mert ebben a kapcsolatban én vagyok a “beavató”, ha érted, mire gondolok, ami azért nem semmi. Felelősséget és türelmet igényel, hisz barátnőm bizonyos szempontból már érett nő, másrészt viszont, érzelmileg még nagyon gyerek. Nagyon befolyásolható, jó irányba is, de rossz irányba is. Néha úgy érzem magam, mintha az apja lennék (kiemelés tőlem - B. K.). A szülei egyébként elváltak, édesapja külföldön él.

2. A csajok

- Miért vagy vele?, teszem fel újra a kérdést. Interjúalanyom tizenhét, bár érettebbnek mutat.
- Hát… így akarta a sors. Egyébként volt egy pár magamkorú barátom is, de így utólag azok sokkal felületesebb kapcsolatok voltak, és… hát valami többre vágytam.
- Mit szól ehhez a barátod felesége?
- Ó, a felesége nem olyan bulis természetű. Ismerem egyébként, de csak látásból. Sokat ül otthon, nem jár kocsmázni, mint mi, tehát sokkal családcentrikusabb. Egy időben úgy volt, hogy elválnak, de aztán meggondolták magukat. Zavarni nem zavar, hiszen még nagyon fiatal vagyok, és előttem az élet.
- Az első barátommal a nyáron jöttem össze, egy bulin, tánc közben, meséli a Második. - Ő szinte negyven volt, én meg tizenhat, de szerintem ennek így kellett történnie. Hogy mit szerettem benne? A szemeit, meg azt, hogy olyan nagy volt az élettapasztalata, és ennek ellenére nagyon komolyan vett. Figyelt rám, és éreztette velem, hogy jó nő vagyok. Azóta is jól állok az önbizalommal (nevet). De nehéz volt kiheverni a szakítást, elég sokáig kellett vigasztalódnom. De most már jól vagyok. És tudom, hogy bármikor képes vagyok magamnak pasit szerezni. (Kedvesen mosolyog. Elhiszem neki.)

- D.-be nem vagyok szerelmes - magyarázza a Harmadik, aki tizenhét (D. harmincegy) -, de szükségem van rá. Volt egy pár nagyon rázós kapcsolatom, és most jól jön egy kis nyugodtság, biztonság. És ezt tőle kapom meg. D. nem az a nőcsábász típus.

Tudom, és interjúalanyaim egy része is tudja, hogy mivel játszanak. Jogilag a pedofília éppoly büntetendő cselekedet, mint az, ha valaki füvet szív. (Remélem, hogy írni ezekről a dolgokról azért még szabad, nemdebár?) Ennek ellenére ha nyitott szemmel és tág orrcimpákkal járunk a világban, láthatjuk, hogy ez is, az is … trend lett. Azaz: történik. Ma, most, ebben a pillanatban. Na és akkor… mi legyen?

Elfogadjuk?
Szemet hunyunk?
Fölháborodunk?
Majd lenyugtatjuk magunkat?
Gúnyolódunk egy sort?
Mélyen magunkba nézünk, és próbáljuk eldönteni, hogy mi hol is állunk ezzel az egésszel?
Máshová megyünk bulizni pénteken este?
Továbblapozunk?
Jósszerencsét.
(Micsoda egy vészbagoly vagyok néha…)

Béres Károly