|
J.
R. R. Tolkien most nem kapna a fejéhez
Mottó: A
tehenek is lehetnek néha lyukasak.
Hát
igen, elérkezett azon hőskorok egyike is, amikor A gyűrűk
ura trilógia a filmvászonra került, kerül. Hollywood
már számos legendát vitt vászonra, sőt, A gyűrűk urával
is történtek ilyen irányú próbálkozások az elmúlt évtizedekben.
Kevesen tudják, hogy a Beatles tagjai is próbálkoztak
A gyűrű háborújának filmre vitelével (Lennon Gollamot
szerette volna játszani), de Tolkien nem egyezett bele
a filmesítésbe. Szerencsénkre, szerencsétlenségünkre?
Talán mindkettő. Annyi bizonyos, hogy Lennon és társai
nem végezhettek volna alapos munkát, hiszen még napjainkban
is nagyon megterhelő munka a rengeteg speciális effektus
kikeverése, elkészítése. Nem hiába történt az, hogy
a film eddigi részei (A gyűrű szövetsége, A két torony)
egy év eltéréssel láttak napvilágot, s a harmadik rész
(A király visszatér) is 2003. december 18-án kerül majd
filmvászonra.
A
három részt két évig forgatták, a szó szoros értelmében
éjjel-nappal. Maguk a színészek is elpanaszolták, hogy
nem volt valami gyerekjáték majdnem minden egyes napon
reggel négy-öt órakor felkelni a forgatáshoz szükséges
előmunkálatok végett. A második rész csúcspontját jelentő
várostromot mintegy három hónapig (!) forgatták.
Hogy
a trilógia első része több akadémiai díjat is kapott,
az természetes. Többek közt megkapta a legjobban megfilmesített
forgatókönyv díját is, nem hiába. Külön kiemelnénk,
hogy a könyvből egész idézetek vannak a filmben. "Lenyúlta"
a film a speciális effektusok díját is, nem teljesen
alaptalanul. Igaz, nem részesült olyan elismerésekben,
mint "a legjobb színész", "a legjobb filmzene" stb.,
de talán nem is ez a lényeg, hiszen itt a sztori viszi
a filmet és nem annyira a színészek alakítása. Persze,
kissé idiótán hangzik ez, de a film annyira le tudja
nyűgözni nézőjét, hogy a színészek alakítása olykor,
bizony, a háttérbe szorul. Külön dicséretet érdemel
Peter Jackson rendező azért, hogy a szokásos hollywoodi
receptek egyikét kihagyta, nevezetesen azt, hogy telepakolja
különféle sztárokkal a filmet. Bár ha a pletykák igazak,
akkor a harmadik részben lesz egy-két (rossz) meglepetés.
Így Aragorn szerepét Russel Crow fogja játszani, s még
további nagy nevű sztárok is belépnek a produkcióba.
Ritka nagy marhaság lenne, az bizonyos. Miért? Hiszen
ez olyan, mintha a holdutazás felénél kicserélném az
űrhajósok felét! Isten adja, hogy ne valósuljon meg
ez a blődség. Érthetetlen lenne már csak azért is, mert
anyagi befektetését a film többszörösen megtérítette.
Attól pedig, hogy a Gladiátor fog játszani a harmadik
részben, aligha fog nőni a bevétel, sőt, talán csökkenne.
Az első rész mintegy 900 millió dollárt hozott a konyhára,
a második rész pedig a bemutatóját követő tíz napban
mintegy 400 millió dollárt sepert be. S még hol vannak
az egyéb jövedelmi források, a DVD, a filmzene, plakátok,
pólók, más ajándéktárgyak stb.
Rekordot
döntött az első rész az Internet világában is: a hivatalos
honlapról (www.lordoftherings.net) 1,9 millióan töltötték
le a film előzetesét. Ilyen nagymértékű letöltés csak
egy másik alkalommal, nevezetesen a Clinton-Lewinsky
ügyben történt, amikor is a bíróság ítéletet hirdetett
(1,5 millió személy).
Nem
mellőzhető az sem, hogy Hollywood bizony félve látott
neki a trilógia elkészítésének. Amint jeleztük, megfilmesítési
próbálkozások már történtek. Tolkien halála után készítettek
egy televíziós sorozatot, mely megbukott, készítettek
hát egy rajzfilm-sorozatot, ám az is az ebek harmincadjára
jutott. Peter Jackson rendező tehát tudta, hogy meglehetősen
nagy fába vágta a fejszéjét. Ennek következtében a film
helyszínének kiválasztása is hónapokba telt, míg meg
nem állapodtak valahogyan Új-Zéland gyönyörű vidékeinél.
Itt a szó szoros értelmében felépítették Hobbitfalvát
és más olyan helyszíneket, ahol a film játszódik (Völgyzugoly,
Brí stb.). Közben arra is ügyelni kellett, hogy a vidék
természetes szépségét ne tegyék tönkre (más filmek elkészítésekor
minden teketória nélkül átformálták az adott vidékek
kinézetét, az ottlakók legnagyobb felháborodására).
Ezek után indulhatott a két évig tartó filmezés. Jackson
rendezőnek arra is volt gondja, hogy a forgatás momentumait
szintén megörökítse. Jól tudta, hogy filmtörténetet
ír, és ezért kamerák figyelték a film elkészítésének
minden percét. A több kilométernyi szalagból készült
is egy többórás dokumentumfilm, melyet a közelmúltban
dobtak piacra. Sőt, az első rész bővített formátuma
is megjelent. Jacksonnak azzal is meg kellett küzdenie,
hogy mit vesz ki és mit hagy benne a filmben, hiszen
így is mintegy két és fél óra az első rész (ezért például
a nagyszerű Toma nem is szerepel a filmben). A DVD-változat
már három óra fölé ugrik, olyan részek is vannak benne,
melyek a mozivásznon nem kerültek bemutatásra. Mondani
sem kéne: fogy, mint a cukor.
Míg
az első rész mintegy két és fél óra, A két torony időtartalma
három óra. Túlzott dicséret, de sokan állítják, hogy
ez utóbbi minden idők legjobb filmje. Annyi bizonyos,
hogy döbbenetes alkotás, mindenféle szempontból. Az
első részben található effektusok nagyszerűek, itt meg
egyenesen elképesztően jók. Gollam figurája tisztára
a számítógép műve, ám ez alig vehető észre. De dicséretre
méltó az entek megformálási módja is, nem beszélve az
orkokról, sőt, a Szárnyas Lidércekről. A díszletek minden
szempontból kitűnőek, lenyűgözőek. Az Akadémia majd
eldönti a többit (bár nem mindig szokta).
A
film egyetlen negatívuma az, hogy aki nem ismeri Tolkien
művét, igencsak furcsállhatja, hogy az első és a második
rész úgymond mindenféle végkifejlet nélkül ér véget
(Mi ez, máris vége?, kérdezte valaki az első rész megnézése
után, amikor Frodó és Samu rátért a Mordor fele vezető
útra. - Hát ennyi? Miért nem köpött legalább egyet a
végén?). De a harmadik rész majd kárpótolni fogja az
elégedetlenkedőket. Sőt, ott a nagy alkalom, a könyv,
a mű elolvasása, melynek minden perce külön élvezet.
A
király visszatér, azaz az utolsó rész. Bemutatására
még jócskán várni kell. Annyi bizonyos, hogy ha a harmadik
rész is a nagyérdemű elé kerül, akkor befejeződik az
a filmtörténelmi kor, melyet talán A Gyűrűk Korának
hívnak majd a kritikusok. Minden bizonnyal Tolkien is
elégedett lenne Peter Jackson hihetetlen művével, A
Gyűrű Trilógiájával.
Mr.
Damion
|