A metrótól a zeneboltig

Azt, hogy mit nevezünk underground-nak, nem is olyan könnyű behatárolni, hiszen két évvel ezelőtt még rávágtam volna, hogy Funky Trance, de azóta változott a gyerek fekvése, miután betört a piacra a Kosheen, megrontva (vagy nem) ennek az irányzatnak a státusát, de mégsem ártva neki, mert végül is a világ megismerhetett egy olyan zenei kultúrát, amely már rég pezsgett a felszín alatt, csak nem volt annyira merész, hogy feltörjön. Talán a legjobb párhuzam ezzel a tavasszal előbújó medve, amely, ha meglátja árnyékát, gyorsan visszamegy barlangjába, avagy a pillangó motívuma: előbb hernyó, aztán gyönyörű pillangó. Talán ez utóbbi a jobb, mert inkább ez jellemző a szubkultúrákra. Bizonyításképpen ajánlom kipróbálni a következőt: menjünk oda bátran a szüleinkhez, s kérdezzük meg tőlük generációnként, hogy például mit szólnának, ha egy kis Bizottságot vagy Tudósokat, esetleg ‘Kontroll Csoportot raknánk fel, ehelyett a "szenny" helyett, amit hallgatunk (szenny = Trance, Chillout, Dub, Funky stb.). A hatás kb. kétféle lehet: "Jaj, de rég nem hallgattam, vajon hol van a kazetta??" vagy "Jaj Istenem, nem is tudom, mért hallgattam azokat a hülyeségeket?!". Kis szerencsével talán még megesik a szívük rajtunk, hogy rájuk is gondoltunk, és megsimogatnak vagy azt mondják: menj, hallgasd tovább a hülyeségeid!…

No de ha megprobáljuk picit történelmi távlatokban nézni az egészet, akkor rájövünk, hogy a zene nagyjából végigkövette az összes háborút meg felkelést. A franciáknak ott van a himnuszuk, ami dalként fogant meg. Ha például egy jelenleg az 50 év felé közeledő korút megkérdezünk, hogy mér’ volt oda Woodstockért, azt fogja mondani, hogy akkor még volt miért harcolni, eközben elmeséli az általa kialakított világképet, amit vagy elfogadunk vagy nem, de mindenesetre jellegzetes bólogatással reagáljuk le szavait. Csakhogy az egész nem ilyen egyszerű, mert ezek a mozgalmak nem lettek egyik napról a másikra híresek, hanem kis, lebujszerű kocsmákban kezdték el terjeszteni hatásukat, míg végül kinőtték magukat neves irányzatokká, mint amilyen például a New Wave vagy a pszichedelikus zene.

Ugorjunk egy kicsit, és kérdezzünk meg egy harmincas fiatalt, hogy mit is csinált ő “elvirágzott” ifjúkorában? A válasz egyszerű: azzá a szigorú szülővé cseperedett, aki most alig engedi el valahová a csemetéjét. Akkor viszont nem így nézett ki a dolog. Volt szerencsém elbeszélgetni egy szabadelvű 30-assal, aki elmesélte, hogy “az volt ám az élet”, járták a rendőrséget, dexeltek, ittak, óvták hosszú hajukat, mint valami kincset, lezselézték, hogy ne lássa meg az igazgató, viszont annál magasztosabb volt kiszabadulni az iskolából, és kivakarni a zselét, hogy valahogy nagyobbnak nézzen ki a haj? este kis poros kocsmákban, ún. underground (a szó eredete a londoni metró elnevezése) helyeken nyüzsögtek, ahol szabadon lehetett pogózni és gitármorajlást hallgatni. Ekkor nőtte ki magát szép lassan a rock és ennek brutálisabb verziója, a punk.

Lépjünk egy nagyot és nézzünk körül. Ha ez megvan, gondolkozzunk csak el: ki él ma ezen a földön? Van sok kis ember, aki csak él bele a nagyvilágba, anélkül, hogy tudná: miért éppen Anastaciát hallgat, és miért nem Anima Sound Systemet? Íme néhány lehetséges válasz: Anastacia nevét könnyű megjegyezni, míg egy háromtagú nevet, mint az ASS, nehéz? Anastacia jobban kifejezi azt, amit elvárnak tőle, esetleg szebben énekel. A másik végleten ott van az, aki nem ezt hallgatja. Az illető azt mondja, ő képes elmenni egy underground kocsmába, ahol kissé nagyobbak az árak és a sznobveszély is fokozottabb, de legalább elgondolkodtatja egy kicsit az ott hallgatható zene. Az ilyen helyeken készül napjaink jövője, és ezek azok a helyek, amelyeket a tömeg elítél. Vagy éppen nem (mert, ugye, én is két éve még rámondtam volna a trance-re, hogy undeground…). Csakhogy szerintem akkor veszti el valami az underground-jellegét, amikor közismerté válik, és nagyon széles réteg hallgatja. Egyfajta prostituálódásnak is tekinthető ez a folyamat.

Ha pedig visszatérünk arra a kijelentésre, hogy akkor még volt miért harcolni, elmondhatjuk: most is van, csak sokkal csendesebb küzdelmeket vívnak egyesek, így például a Transglobal Underground nevű együttes, amely a színesbőrüek elnyomása ellen harcolva zenél, illetve e célból alakult meg, vagy a Korai Öröm, amely minden év áprilisában kivonul a kínai nagykövetség elé (áprilisban kerül sor évente a Free Tibet napra, amikor Tibet felszabadítását kérvényező papok és pacifisták tüntetnek világszerte), és 24 órán át zenél tiltakozásként. Vagy a már említett Anima Sound System, amely Dub-os remixeivel hirdeti a népdalok értékét és szépségét.

Következtetésként: mindig voltak és lesznek underground mozgalmak, ellenkező esetben Atlasz megunja tartani vállán a Földet, és minden olyan lesz, mint a Big Brother, vagyis Orwell elképzelt világa…

Sugár Dávid