Miből gondolod, hogy tavasz?

Startból, de ez még nem minden. Amikor ezt írom, március elseje, kezd ereje lenni a napsütésnek, hallom az utcán, ez biztató is, lehet szedni a lábat könnyedébben, aztán folyton észrevehető: a madarak szertartásosan hangicsálnak, gőzölög az aszfalt, nagyobb a nyüzsgés a strasszén, más fények vannak, s a repülőgépek is virgoncan száguldoznak az égen, naponta többször (valószínűleg eddig is, csak nem láttuk, mert nem volt kék odafönt).

Szóval kikeletes az ájer, hogy igen, s a tavasz közeledtével a fogyatkozó hó alól előbújtak egyéb dolgok is, amint ez kies vidékünkön is megtekinthető. Például a vitaéhség és a polgári öntudat. Mindkettő egészen addig helyénvaló, amíg valóban az előrelépést szándékszik sürgetni, esetleg hozzá is járulni a kimozduláshoz. De ez nem mindig jön össze, és ha végiggondoljuk az egészet, talán az lenne a fontos, hogy a vélekedők eltöprengjenek, felszólalás előtt, után vagy közben, míg az indulatok is megszűrődhetnének: a pillanatnyi győzelmi mámornak, a “namostaztánjólodamondtam” hangulatának van-e, lehet-e, lesz-e konkrét hozadéka, avagy a perc elégtétele meglegyezgeti a hullámzó hiúságot, oszt elpárolog, mint pezsgőspohárból a buborék. Ellenkező esetben még az is bekövetkezhet, amit Örkény mester oly találóan megfogalmaz abban az írásában, ami néhány oldallal beljebb olvasható ebben a lapszámunkban.

Persze, hogy nem politizálás ez, legalábbis nem a direkt fajtájából, amitől ugyanis tartózkodunk. Jobb is tán másról szólni. Például a Csigalépcsőről: mit csinál mostanában ez a kedves teremtmény? Éledezik ő is, mert szabad. Neki. Főként miután valószínűleg megdöntötte (minden ellenkező szerkesztőségi ígéret dacára) a fél-nyomdakész és majdnem-kinyomtatott állapotban való csücsülés rekordját: mindent összevetve négy hónapig várattatott magára, átlibegve egyik évből a másikba, de aztán csak na (mindenesetre hangsúlyosan óvunk mindenkit attól, hogy ezt utánozni próbálja!), persze, azért nem szeretnénk magunkénak tudni a hasonló késések tulajdonjogát… Gerbic vigaszként ismételgettük, hogy időközben felmászott a Tsiga a világ hálójára, a www.sepiszentgyorgy.info címen található, példaértékű magánkezdeményezésként működő honlapra, amely iránt intenzív fogékonyság mutatkozott a földgolyó minden tájáról, sőt még kedvesen számítógép-kalózoknak becézett embörkék is meghekkelték nemrég, spanyol nyelvű szerelmetes szavakat hagyva emlékül (biztosan bele vannak zsongva a dél-amerikai szappanoperákba, de hát senki sem tökéletes…).

Egyszóval van Tsiga még, remélhetőleg lesz is. Bizakodásunkat táplálja az is, hogy a késlekedés végtelennek tűnő hónapjai alatt sokan érdeklődtek kedvenc papír-totemállatunk hogyléte iránt, a sajtó cikkezett róla (Tsiga-köszönet ezennel közvetítve), a bukaresti magyar tévéadás ifjúsági műsora pedig egyenesen a helyszínen vizsgálta meg, hogy s mint éldegél az említett teremtmény (a Csigalépcső-stílust őrző “diagnózist” február 17-én láthatták az érdeklődők). Ezért is hálás Tsiga-vigyor.

És hogy mik vannak, azt a hóvirágos fűzöldjét nekije! A természet kitermel olyan párhuzamokat, hogy csak nézünk utána. Gombaszakértő kollégám mesélt a minap egy olyan gombáról, amelyik, jellegzetességei alapján, minden bizonnyal rokona a Csigalépcsőnek. Figyelem, a tavaszi csigagombáról van szó, amelyik: 1. február végén, de inkább március első felében jelentkezik (akárcsak ez a lapszámunk)? 2. fogyasztható, ízletes (akárcsak a… no de ezt olvasóink döntsék el!)? 3. nehezen lehet megtalálni, szeret rejtőzködni, figyelmesen kell keresni (hasonlóan a… hát, igen)? 4. ahol egy akad belőle, ott több is van (na, mi is általában így járunk a Tsigával, rendszerint jut is, marad is belőle, kivéve, ha ingyenes lapszámot bőkezüsködünk meg, de az is lehet, tévedünk, és ennek az ellenkezője igaz)? 5. több országban védett faj (mondjuk, erre nem pályázunk, mert hogy is nézne ki, meg aztán vigyázzuk mi eléggé a teremtményünk állapattyát…).

Amint tehát a csigagomba a maga területén a természet ébredésének hírnöke, úgy készültünk mi is ezzel a lapszámunkkal, hadd legyen tavaszüdvözlő, lányokat, asszonyokat köszöntő, fiúkat, férfiakat ez irányban buzdító, mindenkinek az eddigiekhez hasonlóan (remélhetőleg) érdekes, elgondolkodtató-szórakoztató olvasmányt kínáló. Kellemes “utazást", szabad a lapozás!

(Halkan kérdezem, így, zárásképpen: vette-e észre valaki illetékes, hogy a város egyik jelképes építménye, a lapunknak is nevet adó csigalépcső erőst ingatag állapotban leledzik mostanában? Kár lenne érte. Mert kapaszkodni, rajta, ugye, ezután is szükséges…)

Szonda Szabolcs