szöveg másodkézből

Grecsó Krisztián
A nemzeti gerezd

A nyaralási idény pompás lehető-ségeket tartogat idegen nemzetek lelkületének könnyelmű és elhamar-kodott vizsgálatára. Az általánosítások üdvözítő kegyetlensége életre szóló elfogultságok alapja lehet a későbbi-ekben, ha idejekorán kialakulnak, még dús, lombos gyűlöletbokorrá is növekedhetnek. Következésképpen a turista utazó nagykövet külföldön, hazánkat például több ezernyi pótágyas, félpanziós habsburgottó képviseli a portugál arénáktól az újsziszifuszi átokig, az Athénban most már örökké épülő stadionokig. Hogy milyenek is eme polifómos magyar konzulok, azt mi igazából, lévén, hogy elfogultak vagyunk, csak sejthetjük, és különben is, alább inkább az ismer-tebb, általános axiómák fölvázolására vállalkoznánk.

Az idegen turisták megfigye-lésének fundamentuma, hogy vannak megszálló lelkületű és domesz-tikálódó lelkületű nemzetek. Előbbire közismert és kitűnő példa a német. A német turista lelkének nemzeti gerezdjébe bele van kódolva, hogy ahová megérkezik, mindent fölfor-gasson és az idegen jelenségeket tüstént a saját képére formálja. A béemvé gyárból félelmetes tömegű barkós, bundeszliga-frizurás munká-sok spriccelnek ki a világ minden tájára, akik egész évben ajtóbélést ragasztanak, vagy guminyomást ellenőriznek, megannyi halszemű, hájas férfi és ugyanannyi éhes tekin-tetű, ondolált feleség, akik percek alatt harsányan röhögő szamarat vará-zsolnak legkedvesebb pincérünkből, mégha az olyan alázatosan viselte is magát addig, mintha Oxfordban hallgatott volna negyed szemesztert. A német turista például gátlástalanul átkapcsoltatja a tévét, pedig a labda-rúgó mérkőzés angol közvetítését, mikor a kommentátor nem hadar és nem annyira üvölt, mi, Európa más részéből érkezett turisták is értenénk. De a német turistából hiányzik a teremtéssel szembeni alázat. A német nyugdíjas nem csak kötelezi rá a feleségét, hogy nézze vele a negyed-döntőt, de még azt is elvárja asszonyától, hogy élvezze, amit lát. Ezért üdülő körzetekben a meccs élvezhetetlenné válik. A német arák akkor kiabálnak, ha a nézőket mutatja a kamera, ha a festett arcú drukkereket látni, akkor pogány öröm és alpári kacagás veszi kezdetét. Nincs az a koca fél drukker, aki ezt látva ne szontyo-lodna el. Ráadásul a németek ujjon-ganak a keserű arcokat látva. Mikor a franciákat egy góllal sírba taszítják a görögök, a feleségek kurjongatnak a zokogó szurkolókon, és hamar rendelnek korábbi kedves pincé-rünktől egy korsó sört, mellé még egy liter mindegy milyen bort. Ahol egy fő német turistánál több található egy helyen, a kávét már löttynek főzik, a roston sült pisztráng mellé spenótot tálalnak, ráadásul pucéran és boglya formában, pedig a spenót még magában és főzeléknek is megbocsát-hatatlan bűn, a fokhagymás pisztráng-gal egy tányéron pedig olyan, mintha a Teremtő meglovagoltatná a térdén Lucifert. A hiányos fogazatú német turistáról estére azért kiderül, bár a szakmunkás-vizsga szellemi fris-sessége már a múlté, élete derekán sem hagyja el magát. A felicsita kezdetű olasz slágerre tucatnyi pár pattan a parkettre, kivárnak, az ajkak észrevétlenül rebegnek, a boka kocogtatja a ritmust, ein-zwei-drei, tapasztalat szerint legjobb egészre kezdeni el a tánciskolában okosan bemagolt sort. Tititá balra, jobbra, forgás kar alatt, külön, érkezésnél taps.

Ezzel szemben az asszimilálódó lelkületű dán turista hallgatag, ha egyszer valamiért szóba állt veled, több nem fog, köszönésedre vizenyős bambulás a válasz. A dán turista mosolygós arccal dugja be a vállát a jéghideg zuhany alá, amivel egyér-telműen azt sugallja, a víz hőmér-séklete közepes, legalábbis tűrhető, esetleg még annál is jobb, pedig a zuhany fagypont közeli, de a dán turista örökké elégedett, erre persze tévedésből mi is a zuhany alá állunk, és szempillantás alatt el is felejtjük korábbi figyelmességét, mikor is egy fürdőlepedőn térdelve tudomásunkra hozta, a magyar finnugor nyelv.

A magyar turistáról, mint említet-tük, érdemben nem nyilatkozhatunk, tekintve, hogy a léleknek ezen rekesze, mely nem univerzálékat tartalmaz, ámbátor nagyon is tájjellegű zama-tokat, nos, ez a nemzetinek nevezett gerezd, csak kívülről tanulmá-nyozható. A nemzeti gerezdet, egy fölöttébb találónak tűnő képzavarral, különben vitrinnek szokás ábrázolni a szakirodalomban. A metafora találó, mert a nemzeti attól nemzeti, hogy önmaga számára lényegében láthatatlan. Tanulmá-nyozni csak egy külsős, egy idegen tanulmányozhatja, érthető okokból sajnos ő sem objektíven, hiszen nincsen olyan halandó, aki ne lenne elkötelezve. A vitrin-metafora erre is vonatkozik, mármint, hogy a vitrinbe csak a csiszolt, metszett üvegen át lehet benézni. Meg hogy: van olyan, hogy alig látni valamit, mert betűz a garázs mögül előbújó nap. Mondjuk. Vagy már setét van. Kelet-európai népeknél előfordulhat, hogy az üveglap is mocskos. De legalábbis poros. Összefoglalva, a vizsgálat mindenképpen felszínes és föltét-lenül torz is. A magyar turistáról egy szócikk tömörségével csak annyit szögezhetünk le, hogy bár asszimi-lálódó lelkületű, idegen szavakat nem ismer. Többnyire a négy évtizednyi orosz oktatás egyetlen maradékával, az ágyin pivóval gazdálkodik. Ahogy parancsol, mosolyog. Ágyin pivó, mondja. És az ujjaival közben négyet mutat.