|
Ők, magyarok Mi,
magyarok, a fehér hunok és a sumérok jogutódai, akiktől
egyesek szerint Krisztus is származik, Kurszán és Árpád
ivadékai ezen a világon, Istenben országalapító Vajk
ambíciói által megbékélt félnomád ázsiai lovasnép, a
jelenhez ismét alkalmazkodva saját európaiságunk mibenlétét
próbáljuk megnyugtató módon megfejteni, miközben (Európa-szerte
elismert tudósaink szerint) génállományunk 42 százalékban
turáni, 21 százalékban indo-európai, a többi: egyéb
nem-európai. Mi tehát, 79 százalékban ázsiai és egyéb
ázsiai népek, miután az európai krónikák szerint 1109.
éve asszonyért, földért, hazáért tusakodunk, háborúzunk,
lázadozunk jelentős százalékban európai és egyéb európai
népek ellen, a 21. század küszöbén azokkal tőlünk merőben
idegen sajátságokkal próbálunk megbékélni, amiket háborúságunk
1108 éve alatt részint véletlenül, részint külső-belső
terror hatására utánozni kezdtünk, és úgy maradtunk.
Ugyanakkor mi, magyarok, azt sem tudjuk igazából, hányadán
állunk, hogy hány a magyar. Éppen a határokat lebontó
európaiságunk követeli meg, hogy a legszigorúbban alkalmazzuk
magunkra a határon túli, határon inneni címkéket. Hiába
kérkedik azzal Európa, hogy immáron nem országhatárok,
hanem régiók és etnikumok szerint szervezi önmagát,
üdvös látásmódját kizárólag saját hagyományosan európai
területén óhajtja népszerűsíteni, míg a peremvidéken,
ahol Európa és Ázsia keveredik, ahol kétes európaiságú
népek laknak, ismét működésbe hozza a limes rendszerét.
Mintha a világ most is történelmi, ám politikailag megalapozatlan
európai régiókból, illetve Európán kívüli barbár világból
állna - tekintet nélkül arra, hogy az eme hermeneutikusan
zárt világrendet kettéválasztó horizont, a limes, az
Unió keleti határvonala történelmileg legalább annyira
legitim régiókat, népeket választ kettőbe-háromba, mint
amilyenekből a mai Európa maga is épül.
Mi, akik kívülszorultunk Magyarország immár sérthetetlen
területén, határon túli magyarok vagyunk. Sokunk, nem
tudván elfogadni a kívülálló státusát, egyszerűen erdélyi
magyarnak hívja magát.
Esetleg romániai magyarnak az, aki elfogadja a legfrissebb,
országhatárokat dicsőítő és romboló diskurzust. Egyszerűen
erdélyinek már vajmi kevesen hívják magukat, pedig ebben
rejlene a hagyomány, a régió igazi jelentősége, ettől
volnánk, ugye, európaiak. De a hagyomány elveszett,
gyökértelenek lettünk, hiába na, nincs kék útlevél.
Kivételt képeznek azok, akik, valahányszor megkérdezik
tőlük, hogy „magyar-e az úr”,érintetlen székely öntudattal
kijavítják a kíváncsiskodót: „nem magyar: székely”.
Tehát székelyek is léteznek, akik már nem határon túli
magyarok. De vannak még „jugók” és „tótok” is, akikkel
versenyt szaladunk Európa felé. Az esztergomi határátkelőhelyen
a szlovákiai magyar határőr kárörvendően nézegeti román
útlevelünket, két ujja között himbálva: „hol az öccáz
euró, nem ti vagytok Európába, hanem mi”. Van tehát
ti-magyar is, és van mi-magyar is, méghozzá szép számmal,
s bármelyiket kérdeznéd, a két nép összege kevesebb,
mint az összmagyarság, mert a ti-magyar soha nem igazi,
az csak szöszmagyar. Nem beszélve az amerikás magyarokról,
akikre ismét nem érvényes a „határon túli magyar” kifejezés,
hiszen velük inkább fordított a helyzet, inkább ők látnak
úgy mindenkit, aki nem Amerikában él, hogy a határon
kívül lakik. Természetesen eszébe sem jutott egyetlen
magyar honatyának sem, hogy nekik is magyar igazolványt
adjon. Minek, hisz nem őket kell lecsillapítani valamivel,
nem ők az éhesek és megalázottak, a barbárok, akik a
limest ostromolják. Minek, hiszen a magyar igazolvány
nem jár ki minden magyarnak, az nem azért van, amiért
hirdetik; az csak az ostromlók megvesztegetése; annak
jár, aki a magyar állam adományáért sorba állna.
Bezzeg Osama, az afganisztáni menekült orvos három év
alatt soron kívül magyar állampolgárságot kapott, pedig
még a nyelvet is töri, nemhogy országalapító Vajkhoz
bármi köze volna, habár a sumérokkal kétségkívül közelebbi
rokonságban áll. Ő, száz százalékig ázsiai génjeivel,
a jelenkor furcsa törvényei szerint magyarabb, európaibb,
mint én-székely vagy te-székely, akik kívül ragadtunk
volt a limesen. Vagy a marokkói Hicham. A kubai Perez.
Az orosz Galina.
Mi? Magyarok? Á, mi nem létezünk. Ezek ők, magyarok.
Móra
Zoltán
|
