| Felnőtt
vizeken ne kalózkodj
(Esterházy után szabadon)
Mi
a teendő, ha az embert elkapja (nyakon csípi, leteríti,
K.O.) az érzés, amit költőien úgy szokás megnevezni:
összeomlik benne egy világ? Lehet kapaszkodni, és ha
igen, kibe, mibe? Létezésük okát és célját kereső végzősök
számára tudtommal még nem jelent meg önsegítő könyv.
Van
erre egy angol szó: clueless. Magyar fordítás, szó szerinti,
teljes értelmet tükröző, nincsen. Határozatlan? Útját
vesztett? Tanácstalan? Ilyen generáció az enyém, clueless.
Érdekes módon ezt minden, ifjúságról szóló tanulmányban
megemlítik, de megoldást is ajánló műről nincs tudomásom.
Szóval,
vissza az "összeomlik egy világ"-hoz. Mit kezdjen a
magamfajta, ha hosszas tűnődés után arra a következtetésre
jut: az élet úgy szar, ahogy van?
Talán
először is ne hangoztassa. Viselje elegáns spleennel.
Ha megkérdezik, hogy van, felelje szimpatikus mosollyal:
"Szarul, de büszkén". Vagy csak: "De büszkén". Sóhaj,
cigaretta.
Ha
viccet mondanak, nevessen. De ne szívből, hanem csak
udvariasságból. Ne legyen olyan képe, mint aki savanyú
uborkát evett. Diszkrét melankólia szükségeltetik, nehogy
pökhendinek titulálják. Hja, azok a mai fiatalok. Az
a mai ifjúság. Sőt, ihif-juhú-sáhág, ha már Esterházy
az alcím.
Ha
szűknek találja az utat az iskola (Mikes, Mikó, Művészeti,
Satöbbi) és a Bisztró (vagy egyéb hasonló hely) kapuja
között, ne hangoztassa ezt sem. Viselje bölcsen és erősen.
Ne szidja az érettségit, a felvételit, a tanárokat.
Ajánlott viselkedési példa: befőtt. Avagy gyökér (vegetálás).
Maturánduszon,
kicsengetésen ajánlott könnyezni. A zokogás, az már
túlzás: néhány diszkrét és elegáns könny elég. Szívfájdító
jele kötődésünknek az alma materhez. A végzős legyen
kedves, de ne nyalizzon, legyen melankolikus, de ne
csöpögős, legyen példakép az ifjabbaknak, de ne hordja
fenn az orrát. Ünnepelje saját felnőttségét (mit?) meghatott
beletörődéssel, de ne úgy, mint akinek mindez kijár.
Ne dicsekedjen a kicsengetésre kapott ajándékokkal,
a pénzt költse el csendben, még jobb, ha félreteszi.
Miután sikeresen levizsgázott (hajtási), menjen el sörözni
az apjával és legyen türelmes hallgatóság. Ugyanúgy
türelemmel viselje a rokonság “Hát felnőtt a kis ...”-féle
megnyilvánulásait, és ha megpuszilják, cuppantson szépen
vissza. Érettségizzen sikerrel, jusson be az egyetemre
(orvosi, jog, közgáz ajánlott, színi kevésbé), és viselkedjen
úgy, mint aki nem is érti, hogyan lehetett vele ilyen
kegyes az élet.
Megjegyzendő,
hogy fent leírt viselkedésforma mit sem fog javítani
a szóban forgó végzős lelkiállapotán. De legalább (szerencsés
esetben) megkímél az “Ezek a mai fiatalok...” és hasonló
kezdetű szívatásoktól. Terepszínt biztosít, ami néha
nem kevés.
És
kevésbé szerencsés esetben?
"De
büszkén". Sóhaj, satöbbi. Kinek van egy tüze?
Fülöp
Noémi
|
