hogyan ünnepel(j)ünk a hó alatt

Hó alatt vagy felett?
(Hozzászólás)

Na akkor most szépen nekiülök, hogy -- még mielőtt (egy óra múlva) egy magasrangú politikus, egy nagykövet meg egy katonai attasé hármasában eljátszanám az intelligens, oda-vissza fordító bútordarab szerepét - írjak néhány szót a Csiguciba is, mert azt azért mégsem utasíthatja vissza az ember, mégiscsak jólesik hallani, hogy még kíváncsiak otthon az ember véleményére...

Hát akkor, Kázoltika kedves, tudd meg, hogy ha én most mindent úgy megírnék, ahogy azt itt egynémely kollegától magyarul megtanultam, hát attól aztán "Apám beájulna", Terézanyu lemenne alfába, mert az nagyon izé lenne, nagyon gáz, az egy oltári nagy valami lenne, nagyon égő, amin ti baromi jót szórakoznátok, marhára élveznétek a haláli dumámat, apafej, csak éppen nem komálnátok, mert meg sem értenétek (ez nem biztos, münk es nézünk magyaro-i tévéadókat, pláné bigbrádert -- szerk. megj.) és úgy rohannátok a magyar-székely szótárért egynémely bukaresti szenátorhoz vagy erdélyi polgármesterhez, hogy abból koldulnátok, sőt, ezzel a sebességgel akár velünk is roboghatnátok az Európai Unióba, na meg Afganisztánba golyóálló mellény nélkül, bizony. Úgyhogy inkább megpróbálok visszaemlékezni, hogyan is beszéltem még anno, elsőéves koromban, mikor még frissebb volt a jó kis otthoni középiskolai magyarórák emléke.

“Hogyan ünnepeljünk a hó alatt?” Először is, mivel “olyan” területen dolgozom, meg kell vizsgálni (“we will look into that matter”), mit kell, kell-e, szabad-e ünnepelni, van-e mit, és főleg, nem ütközik-e uniós normákba? Lesznek-e következményei, kell-e esetleg utána majd leközölni mindenféle helyesbítést, lojalitási nyilatkozatot, bocsánatkérést, elhatárolódást, peren kívüli megegyezést, jóvátételt? Vagy éppen ezért kerülne sor az ünnepre a hó (meg fű) alatt? Ha minden szempontból, minden kérdésre megnyugtató a válasz, elgondolkodhatunk egy pillanatra, még mielőtt elkezdenénk beszerezni a dióbelet, mákot, por- és szaloncukrot, a gyereknek az új távirányítású gépförmedvényt, magunknak meg a legújabb parfümöt. Mi is lesz? Ünnep?

Igen. Ünnep az, amire készülsz, amit vársz vagy éppen nem vársz, mert munkával és sok kiadással jár, de azért mégis, titokban... Ünnep az, ami más, ami kitör a hétköznapok és hétköznapi vasárnapok világából, ami fontos, mert azo(ko)n a napo(ko)n te is fontos leszel valakiknek, és neked is fontosak lesznek valakik. Ünnep az, ami valami hatalmas nagy, még a globalizáció és szubkultúra neonparádéja által sem halványítható Eszméhez kapcsolódik. Valami ilyen, ma már csak vigyázva emlegethető nagy fogalom holdudvarába tartozik, mint, mondjuk, a megsebzett egységből kiváló dualitás legősibb princípiumai, a jó meg a rossz, azaz a Jó győzelme a Rossz felett, a Fényé a Sötétség felett, a Szabadságé az Elnyomás felett. Kell bele egy eszme háttérnek, hogy legyen, ami feledteti a különbségeket, eltérő érdekeket, más létkörülményeket. Kell valami, ami mögött összeérhet az emberek válla. És ilyen értelemben még az évforduló is ünnep, ünnep kell, hogy legyen számunkra október 23-a, március 15-e is. Mert az ünnepet éppen az teszi széppé, hogy közös, hogy mindenkié, aki a fény, szabadság stb. oldalán harcol, hogy egységet teremt azon nép- vagy nemzetcsoporton, kultúrkörön belül, ahol éppen ünnepet ülnek. Ideális esetben pedig áttöri ennek határait. A kalácsból jut a szomszédnak is. Mert az ünnep lényege, az eszmei, mitológiai, ezoterikus háttéren túl (legyen az Krisztus születése, Hanukka, Id’ul-Fitr, Holí, Mahávir Dzsájánti, akármi, akárhol a Földön), az adni-tudás. Az ajándékozás. Na nem kell most valami égrengetőre gondolni. Néhány jóindulatú gondolat is megteszi. Néhány pozitív érzés. Ez elvileg nem kerül semmibe, és ünnep idején talán nem is olyan nehéz, mint máskor. Még van pár hétnyi Advent, el lehet kezdeni a gyakorlást. A kicsengetést, munkaidő végét sem kell megvárni.

Ja, és hogy azt kérdezted, hogyan ünnepeljünk a hó alatt? Én a magam részéről, azt hiszem, inkább kikecmeregnék alóla. Mi is legyen, az “alagutakat a hóban”, és a “valami nagy-nagy tüzet kéne rakni”? Ha választhatnék, kiásnám magam szépen, feltartanám az arcom az ég felé és megpróbálnék hálás lenni. Itt vagyok a földön, élek, szeretek egy csomó embert, és mindenekelőtt: mindjárt itt a Karácsony!

Gy. E. (re)K.
(Budapest)