| Elferdült
kijelentések javítóintézete
Ha valami egyszer beférkőzik a köztudatba, nehéz onnan
kitörölni, még akkor is, ha teljesen helytelen dologról
van szó. A Csigalépcső, mint a kultúra és tisztánlátás
egyik felelős “orgánuma”, kötelességének érzi, hogy
eloszlassa a ködöt bizonyos tévhiteket, -állításokat
illetően. Az alábbiakban ezekből, illetve eredeti változataikból
közlünk néhányat.
1.
"Az Állam én vagyok!"
Az óvódás
gyerek is selypíti már, hogy ezt tidennededik Lajosz
báci mondta a maga és az állam közti kapcsolatról. Teljesen
hamis az állítás ebben a formában. A valóság az, hogy
XIV. Lajos nagyon szerény és okos ember volt, aki nagyon
szerette a puzzle nevű játékot. Egyik születésnapjára
felesége egy róla készült fénykép alapján készíttette
el a kirakóst. Lajos villámgyorsan nekikezdett a játéknak,
és alig rakott össze néhány elemet, már felismerte benne
az emberi arcot. Néhány további összeillesztés után
boldogan felkiáltott: “De hiszen az állam én vagyok!…”.
Megcsókolta feleségét, majd tovább illesztgette az idomokat,
felismerve többi érzékszervét is, és ismét boldogan
mondta: “…és én vagyok az orrom, sőt a szemem, de még
a fülem is!”.
Sajnos,
a krónikás a mondat második részét kihagyta jegyzeteiből,
kialakítva ezt a teljesen elferdített gondolatot a nagy
királyról.
2.
"Anya csak egy van!"
A feminizmus
legocsmányabb förmedvénye, mely szerint az utódoknak
több apjuk is lehet, de anyjuk csak egy. Minimális genetikai
ismeret nélkül is fogadni lehet ennek ellenkezőjére,
még akkor is, ha egyes gyerekek esetében az apa száma
a 0 és +3 közti intervallumban található. A női egyenjogúságért
harcoló amazonok egyébként a fenti mottót egy Ártánd
Dezső nevű kisfiútól lopták. A történet a következő.
Dezsőke gyakran segített édesanyjának a konyhában. Egy
szép napon közösen sütötték a süteményt, és beküldte
a kamrába gyerekét az édesanyja két tojásért. Az néhány
perces keresgélés után visszatért, és szomorúan mondta
az édesanyjának: “Sajnos, anya, csak egy van.”. A mondat
elejét elfelejtették, a többit pedig zászlójukra tűzték
az említettek, a teljes ismeretlenségbe taszítva ezzel
a mondat valódi kiagyalóját.
3.
"És mégis mozog a Föld!"
A legaljasabb
rágalom, mely az egyházat, az inkvizíciót és magát Galileit
érte. A nagy tudósnak nem volt semmiféle összetűzése
az említettekkel, hiszen ha hinnénk a krónikáknak, azt
képtelenség lenne elhinni, hogy boszorkányságért meg
ennél egyszerűbb dolgokért máglyahalál járt, ezért a
mondatért pedig felmentés. A valóság a következő. Galileo
szeretett a pohár fenekére nézni, és az ebből következő
instabil állapot nagyon zavarta. Több kísérletet is
végzett, próbált tejet inni félrészegen, tyúkürüléket
rágcsált barátai tanácsára, de a megoldást csak nem
találta. Egyik alkalommal ismerőse tanácsolta, hogy
a forgás elkerülése végett egyen nyers borsószemeket.
A tudós így is tett, sajnos, a következmények duplán
is rosszak lettek (lásd a 4-es pontot). A szédüléstől
és rosszulléttől sápadt Galileo ekkor mondta barátjának:
“Sajnos, ez sem használt, így is mozog velem a föld”.
Persze, jó pénzért már akkor is történtek ferdítések,
megpróbálva az utókor tudatos hülyítését. Előbb-utóbb
azonban mindenre fény derül.
4.
"Annyi, mint a falra hányt borsó" -- panaszkodnak
sokan, és meggyőződéssel hiszik, hogy ezt akkor kell
használni, ha a beszéd, a jó tanács lepattog valakiről.
Mekkora tévedés. A falra hányt borsó ugyanis, mint az
előző történetből is kiderült, nem pattog, hanem, épp
ellenkezőleg, tapad a falhoz, hosszú időre meghatározva
annak esztétikai formáját. Tehát vigyázzunk, hogy milyen
tulajdonságokkal ruházunk fel (és rókázunk le) egyes
növényeket, mert megtörténhet, hogy bölcsességünk helyett
csupán arról teszünk bizonyságot: nem olvassuk a Csigalépcsőt
és hagyjuk magunkat vegetálni a történelem sötétségében.
5.
“Jaj a legyőzötteknek!”
Ez
a mondat pontosan így hangzott el Brenus gall vezér
szájából, akiből ezért azóta véres fenevadat, kegyetlen
zsarnokot faragott az utókor, helyesebben annak néhány
vérszomjas személye, akik pontosan ezt a gyermeklelkű,
jóságos embert használták fel kegyetlen tetteik legitimizálására.
Az történt ugyanis, hogy Brenus megelégelte a barbár
vezérek népükkel szembeni viselkedését, és bátor csapataival
elindult, hogy felszabadítsa azokat a zsarnokok uralma
alól. Bársonyos léptei nyomán mindenhol boldog emberek
ezrei tolongtak, akiknek kiéhezett sorait látva Brenus
programot indított “Jaj a legyőzötteknek” címen. Tudni
kell ugyanis azt, amit tejfölösszájú krónikások kihagytak
a történetből, vagyis hogy a jaj egy nagyon finom étel
volt. Mai, modern használatban (egy régi gall szakácskönyv
alapján: “jaj-gall módra”), az említett étel egy füstölt
csülök főtt babbal + bécsi szelet szalmakrumplival +
savanyú uborka összetételű ízorgiának felelne meg. Később,
látva a program sikerét, bevezette a “Jaj a kisiskolásoknak”
és “Jaj a tanároknak” programokat, melynek ultra-hiper-modern
változataival napjainkban is találkozhatunk. Ez volt
tehát Brenus és az ő nemes gondolata, melynek ma is
van aktualitása, hiszen rengetegen éheznek győzők és
legyőzöttek közül. Legyen hát húsleves, flekken disznóbélszínből
és habostorta a legyőzötteknek, ahogyan azt ma Brenus
kezdeményezné, ha élne…
|
