| Egy
ölelés és semmi más
Arról, hogy kinek mit jelent egy rendezvény, illetve
mekkora jelentősége van annak, hogy létezik, pár szó
essék itt, mert nem reklámozni akarok, hanem említeni.
Jelen esetben arról lenne szó, hogy az egész egyfajta
kedveskedéskent indult valamikor a görögöknél, nem hiszem
ugyanis, hogy bármelyik most létező iskola "robbantotta"
volna ki -- és főleg nem városunkban - a maturandusz
"kultuszát", amely önmagában azt fejezné ki (ha engednénk
neki), hogy dicsérjük a maturitás, érettség határára
eljutott fiatalokat. Én azonban úgy gondolom: annak
is van jelentősége, hogy ez nem kell feltétlenül ceremónia
legyen, hanem lehet egy gesztus, egy jelentéktelen ölelés
és semmi más. Nem muszáj azt se kimondani párunknak,
hogy szeretjük? ha igazán így van, ezt érezzük amúgy
is, egy csók, egy ölelés által. Így van ez a maturandusszal
is: nem kell kikiáltani, hogy örvendünk, ha egyébként
is tudjuk ezt érzékeltetni társunkkal.
És
akkor most arról írok, amiről illene említést tennem,
vagyis arról, hogy miben volt különleges a Művészeti
Líceum maturandusza. Elsősorban abban a tekintetben,
hogy -- bár ezt az emberek nagy többsége nem érezte
-- valami volt a levegőben azon a héten, kívülállóként
is éreztem, hogy annak a négy osztálynak az élete két
centivel a föld felett zajlott. A legszebb az egész
rendezvénysorozatban talán a szalagátadás volt. A 11.
osztálynak ki volt adva az utasítás, hogy érezzék meg,
mikor kell átadni a szalagot. Ez az akció enyhe őrületbe
kergette a "maturokat", mivelhogy volt olyan
közülük, aki már az első napon megkapta azt, volt, aki
kabátjába tűzve találta focimeccs után, volt, aki egy
kézfogás alkalmával találta markában a szalagot, és
így tovább...
Bárki
is kapta azt a szalagot, öröm volt nézni, ahogyan lebeg
a meglepetéstől. Arra a kérdésemre, hogy a rendezvény
sikeres volt vagy sem, a szervező azt mondta, ezt mindenki
döntse el maga, mert ha csak egyetlen embernek is örömöt
tudtak szerezni, nekik akkor is megérte. A rendezvény
utóhatásáról talán annyit, hogy az iskolában semmi nem
változott, viszont egy dzsessz-zenekar nevet kapott
egy film nyomán, amit levetítettek a maturandusz során.
Az illető film címe hadd maradjon most titokban, akárcsak
a program részletes ismertetése, mert nem ez a lényeg.
A szervező szavaival élve annyit mondanék még: egy maturandusz
nem a közönségnek van szánva, hanem annak a kis csoportnak,
melynek örömöt szerez.
Sugár
Dávid |
