Gondolatok Budapestről

 
vezér
Gondolatok Budapestről
Vendéglátó város-e Szentgyörgy?

A nyolcadik vezér

Vendéglátó város-e Szentgyörgy?

Sokféle minőségemben jártam már be Szentgyörgyöt. Voltam (és itt kezdődik az emlékezés, itt ráhúzzák a fátyolt a jelen pillanatra, és már semmi nem egyértelmű, semmi nem biztos, de minden oly édes), szóval voltam már benne önjelölt énekes és vasárnapi ministráns, mobiltelefonnal csencselő selyemfiú és eminens tanuló, voltam ifjú poéta és spicces disznó, voltam kerek szemű csodálója a déli harangszónak és voltam szentségtörő, voltam hívő és hitehagyott, bizakodó és pogány, teremőr és futballista, egyszer még krokodil is voltam, erre vagyok a legbüszkébb, egy jelmezbálban, és voltam egyszer Kállai Saci, akivel a barátnője öt percet csevegett telefonon, mire rájött, hogy tévedés az egész.

Szóval kihasználtam a várost, voltam benne minden, ami lehettem, amit elém tett, felnyújtott megdicsőülésem talapzatára, avagy ledobott nekem lelkiismeretem feneketlen áristomába - mikor milyen volt az idők járása. A város én voltam, és (na, milyen szófordulat jön?) igen, és én voltam a város. A címer, a sárkány, az ökör, a címeres ökör, a sárkányos címer. Leggyakrabban mégis boldog, buta ökör.

Vendég még nem voltam. Túlontúl otthon voltam benne ahhoz, hogy vendég legyek. Nem tudtam elképzelni, s most nem tudom megélni, hogy igazából mit is érzek, most, hogy immár kizárólag vendég vagyok. De ahogy egyre otthonosabb leszek Budapesten, úgy lesz egyre ragyogóbb Szentgyörgy, és a ragyogás a vendéget vonzza, nem az állandó lakost. Tehát hívogat. Magához csal, mint benne a lányok. Vendégül akar látni.

Vendéglátó város-e Szentgyörgy? Mindjárt más a kérdés, ha így tesszük fel: az a szentgyörgyi, aki elköltözött, milyennek látja a várost? Csak az tud felelni mindkét kérdésre, aki mindkét állapotot megélte: aki volt már egy a várossal, és lett végül belőle vendég. Elméletileg nekem is tudnom kéne felelni erre az egyszerű kérdésre. És mégis, ha Szentgyörgyön járok, elfog valami mondhatatlan szorongás, valami szörnyű ősi félelem az idő múlásától, és lehajtott fejjel magamra gombolkozom, és azt mondom: nem tudom.

(mórazoli)

 
| Főoldal | impresszum | design & hosting: DIGITAL STUDIO | Copyright (C) |