Statement of Purpose, 
concerning my work as performance artist. 

Artist tend (regardless of their own aspirations or reluctance) to become myths. Their actions, lives and loves are long-lasting legends, told to each generation in a society. Artist and their works - despite any abhorring and shocking effects - slowly become accepted as part of a social heritage. 
I could restrict myself to claiming that they are accepted only in the narrow context of professionals and initiated, but art can also reach a broader audience and thus achieve a place in a social context. 
As part of a social context, any "shocking art" by its acceptance, unavoidably is normalized and disempowered from its original dynamic, which is deriving from its ideological or spiritual meaning. From here on, another forceful dynamic will supersede the former: the workings of the reformed and reworked representations will live on in legends, fairytails, music videos, Internet... and change the concepts of language, and therefore also alter thinking, both collectively and individually. 
Take Madonna, for example. 
Everybody knows she "touched her bollocks" in front of the audience in concert (and the Pope banned him, excuse me - her). It is no big deal, really, not anymore. So now, women touching their bollocks is part of everyday imagery. A next encounter with this transgression is not so shocking anymore. 
Good. So women can touch their bollocks now. 
So women have bollocks? 
Well, yes, in a way, because now they have a right to touch any part of their body when and where ever they themselves want to. 
"Touching your bollocks" is a matter of speech. 
It means you want to make sure you’re still in control. 

However, I am not sure we convinced the Pope. 
He too, like Madonna is one of the media giants, talking over the heads of people. Let them shout at each other. 

I am a person who walks among people and performs ideas, stories and myself. I am creating new narratives, by living or enacting them. I think this is where illusions and entertainment end and performance art begins. My image, forming and reformed in a performance, is not a commercially developed product or an object for speculation. It is me and my presence, at that present. So the reformations are real (hopefully) and the process cannot be manipulated to become a legend.

Pia LINDMAN, 21 May 1996 

Declaraţie de intenţie 
referitoare la propria producţie performance

Artiştii (indiferent de propriile dorinţe sau temeri) sunt predispuşi să devină mituri. Faptele, viaţa şi iubirile lor sunt legende care dăinuie mult timp, şi sunt cunoscute de toate generaţiile unei societăţi. În pofida efectului lor jignitor sau şocant, artiştii şi operele lor sunt acceptate, în mod lent, drept parte a moştenirii societăţii. 
Mi-aş strânge domeniul afirmaţiilor, dacă aş spune că au fost acceptaţi doar în cercul limitat al celor din branşă sau iniţiaţi, dar arta poate ajunge şi la un public mai larg şi astfel îşi obţine un loc în contextul social. 
Ca parte a contextului social, oricare din "artele şocante" se normalizează şi îşi pierd dinamismul original (provenit din sensul lor ideologic sau spiritual) în urma acceptării acestora. De aici, un alt puternic efect îl va înlocui pe cel anterior: operele reformate şi modificate îşi continuă existenţa în legende, poveşti cu zâne, înregistrări video, internet... şi modifică sensul limbii, modificând totodată şi gândirea, fie ea colectivă sau individuală. 
Să luăm, de exemplu, Madonna. 
Toţi ştiu că, la un concert, în faţa publicului "şi-a luat coaiele în mână" (fapt pentru care Papa l-a excomunicat, pardon - a excomunicat-o). N-a fost ceva deosebit, într-adevăr, nici nu mai este. Astfel, o femeie care îşi atinge coaiele, este parte a lucrurilor văzute zilnic. O nouă întâlnire cu acest păcat nu mai este un lucru şocant. 
În ordine. Deci femeile îşi pot atinge coaiele. 
Femeile au deci coaie? 
Da, într-un anumit sens, căci în zilele noastre au dreptul să-şi atingă orice parte a corpului lor, acolo şi unde doresc. 
"A-ţi lua coaiele în mână" este o expresie. 
Înseamnă că vrei să fii sigur(ă) că eşti stăpân(ă) pe situaţie. 
În pofida acestui fapt, nu sunt sigură că l-am convins pe Papă. Asemenea Madonnei, el este unul din uriaşii media-ei, a acelora care vorbesc peste capetele oamenilor. Să-i lăsăm să-şi strige unul altuia. 
Sunt o persoană care umblă printre oameni şi prezintă idei, poveşti şi pe ea însăşi. Creez fapte noi, trăindu-le sau jucându-le. Cred că aici ia sfârşit iluzia, distracţia, şi începe performance. Imaginea mea în devenire şi schimbare în cadrul performance-ului nu este un produs industrial sau obiectul unei şarade. Acolo sunt eu şi este prezenţa mea în timpul prezent. Astfel, înnoirea (sper) este reală şi procesul nu poate fi manipulat spre a deveni o legendă.

Szándéknyilatkozat 
saját performansz művészi munkámra vonatkozóan 

A művészek (saját vágyaiktól vagy idegenkedésüktől függetlenül) hajlamosak mítosszá válni. Tetteik, életük és szerelmeik sokáig élő legendák, amelyet egy társadalom minden generációja ismer. A művészeket és alkotásaikat - sértő vagy sokkoló hatásuk ellenére is - lassan elfogadják a társadalmi örökség részeként. 
Le is szűkíteném magam azt állítva, hogy csak a szakmabeliek és beavatottak szűk körében válnak elfogadottakká, de a művészet egy szélesebb hallgatósághoz is eljuthat, és így helyet szerez magának társadalmi kontextusban is. 
A társadalmi kontextus részeként, bármilyen "sokkoló művészet", elfogadtatása által elkerülhetetlenül normalizálódik, és megfosztatik eredeti dinamizmusától, amely ideológiai vagy spirituális jelentéséből fakadt. Ettől kezdve egy más erős hatás fogja felváltani az előzőt: a megreformált és átalakított alkotások tovább fognak élni a legendákban, tündérmesékben, videofelvételeken, interneten... és módosítják a nyelv fogalmát, megváltoztatva ezáltal a gondolkodást is, kollektív és egyéni szinten egyaránt. 
Vegyük például Madonnát. 
Mindenki tudja, hogy egy koncerten, közönség előtt "megfogta a tökét" (és a pápa kiátkozta érte). Nem nagy ügy valóban, többé már nem az. Így ma már a tökét megérintő nő része a mindennapi látványoknak. Egy újabb találkozás ezzel a bűnnel már nem olyan sokkoló. 
Rendben. Tehát a nő megérintheti a tökét. 
A nőnek van tehát töke? 
Hát igen, bizonyos értelemben, mivel ma már joguk van megérinteni testük bármely részét akkor és ahol ők maguk akarják. 
"Megfogni a töködet" - egy kifejezés. 
Azt jelenti, hogy biztos akarsz lenni abban, hogy ura vagy a helyzetnek. 
Ennek ellenére nem vagyok biztos, hogy meggyőztük a pápát. Ő ugyanúgy, mint Madonna, egyike a média óriásainak, aki az emberek feje fölött beszél. Hagyjuk őket egymásra kiabálni. 
Ember vagyok, aki az emberek között jár, és bemutat gondolatokat, történeteket és önmagát. Új cselekményeket hozok létre megélve vagy eljátszva azokat. Azt hiszem, itt ér véget az illúzió, a szórakoztatás és itt kezdődik a performansz. Az én, performanszomban alakuló és átalakuló képem (imázsom) nem egy üzletszerűen kifejlesztett termék vagy találgatás tárgya. Az én vagyok és az én jelenlétem abban a jelenben. Így a megújulás (remélhetően) valós, és a folyamatot nem lehet manipulálni, hogy legendává váljon.