If you asked me about the possibilities, necessity and future of the performance this is what I'd like to add: 
It probably is the oldest form of artistic manifestation and whatever we call it, its essence remains unchanged: 
it is the simultaneous tool of objectivity, somehow it's a transition from self-realization to masturbation... This legitimately proves its necessity. 
Since it moves between these two poles: - its possibilities are inexhaustible. 
The future of the genre will be determined by the standards of the performer(s) and the demands of the public...

Dacă tot mă întrebaţi despre necesitatea, posibilităţile şi viitorul performance-ului, cam atât aş vrea să vă spun: 
După toate posibilităţile, este vorba de cea mai veche modalitate de manifestare artistică, pe care oricum am numi-o, esenţa rămâne neschimbată: 
instrumentul simultan al obiectivităţii şi subiectivităţii, pe undeva o tranziţie între autorealizare şi onanie... 
Acest fapt confirmă necesitatea lui. 
Mişcându-se între cei doi poli: - posibilităţile îi sunt nelimitate. Viitorul genului va fi determinat de exigenţa performerilor şi de cerinţele publicului...

Ha már a performansz szükségességéről, lehetőségeiről és jövőjéről kérdeztek, kb. ennyi lenne a hozzáfűznivalóm: 
Valószínűleg a legrégibb művészeti megnyilvánulási formáról van szó, melyet akárhogy is nevezünk, lényege változatlan marad: 
az objektivitás és szubjektivitás szimultán eszköze, valahol átmenet az önmegvalósítás és önkielégítés között... Ez törvényszerűen igazolja szükségszerűségét. 
Mivel e két pólus között mozog: - lehetőségei kimeríthetetlenek. 
A műfaj jövőjét a performer(ek) igényessége s a közönség igénye fogja meghatározni...

MÁRKUS János,
1996. április 29, Bécs