Today, art functions as a fact only, like anything else. It is a fact among other facts. Its ascertaining act of expression must be replaced with a performative-occurrence existence, a certain acting force, and at the same time it must be submitted to other external forces - the context of something whose part it is not. This mutual interaction of forces defines its position each time - a partial effect achieved in the course of the process. When the acceleration is very high, the effect is constantly done away. There is no possibility to decide what there is at the beginning or at the end. Our logocentric philosophy based on the opposition of yes/no, present/absent, natural/artificial, culture/nature, true/false, value/fact stops functioning, it is done away. A fact becomes a value. Art as a meaning does not function, it functions only as a fact. There is no use saying: art/anti-art, non-art. These are only changing situations whose future states cannot be predicted. Notions like art, artist, the world of art, the place of art function only as convenient identifiers which are useful as long as they can serve in a given situation and as soon as it changes they can be thrown away. They have got a function but they haven’t got an independent value - their value is their current usefulness. 
Art does not destroy or construct, or create anything. It is just a performative activity, one of many movements. Art participates - not at all unrestrictedly - in the process of constant changes. If you want, you can read out the process on the basis of the art’s behaviour. You can also do it by watching anything else. 
Thus art as the travelling art. 
Those who deal with art today are in the position of someone driving his own car as a tourist. He can stop to have a beer, lunch or dinner in a motel; he meets other tourists like him belonging to his culture or other cultures submitted to the influence of other myths. He drinks a beer with them, exchanges some comments and gets on his car again. He does not want to persuade, convert, withstand or argue someone’s point. What others communicate to us has not got the character of statements, we do not know whether it is true or false. And so do others see us. 
There is the fact of a meeting and a performance - my own and that of the others, the action of forces which influence, stimulate and inspire one another and which cause unpredictable effects producing even more effects. 
Art is not similar to life - it is a part of life. Art is neither natural nor artificial - it is the way it is, the way it happens to be, the way we perceive it as observers, though we are never uncommitted. Since we all are performers - we act, we are submitted to a certain force and we transmit it further on.

Jan ŚWIDZIŃSKI, Warszawa

În zilele noastre, arta este un fapt, şi nimic mai mult. Unul din multele fapte. Modul său de expresie constatator trebuie înlocuit cu o apariţie, prezenţă activă, cu o anumită forţă activă, şi, totodată, trebuie supus şi unor alte forţe - unui mediu din care nu face parte. Interferenţa forţelor determină cu fiecare ocazie situaţia ei - un efect parţial rezultat în urma procesului. Dacă accelerarea este foarte mare, efectul se îndepărtează treptat. Nu există posibilitatea de a stabili ce se află la cele două capete. Filozofia noastră, bazată pe contrastele logocentrice da/nu, prezent/absent, natural/artificial, cultură/natură, adevărat/fals, valoare/fapt, dispare, este eliminată. Faptul devine valoare.Arta ca purtător de mesaj nu funcţionează, ci există doar ca fapt. Nu are rost să spunem artă/antiartă, non-artă. Acestea sunt doar stări trecătoare, al căror viitor nu se poate prezice. Expresiile de genul artă, artist, lumea artei, locul artei sunt doar denumiri comode, care sunt folositoare doar atâta timp cât folosesc unei situaţii date, iar când aceasta se schimbă, pot fi aruncate. Acestea au un rol, dar nu au o valoare independentă - valoarea lor este dată de folosul lor momentan. 
Arta nu distruge, nu construieşte, nu creează nimic. Este doar o activitate de prezentare, unul din multele curente. Arta participă - de loc nelimitat - la procesul permanentei schimbări. Dacă vrei, poţi desluşi procesul chiar din comportamentul artistului. Acelaşi lucru îl poţi face dacă observi şi altceva. 
Astfel, arta, ca artă călătoare. 
Toţi aceia care se ocupă, în zilele noastre, de artă, se află în situaţia celui care conduce propria maşină în calitate de turist. Se poate opri pe drum, să bea o bere, sau să mănânce ceva la un motel, se întâlneşte cu turişti asemănători lui, din cadrul aceleiaşi culturi, sau cu cei proveniţi din culturi aflate sub efectul altor mituri. Bea împreună cu ei o bere, îşi schimbă părerile şi urcă înapoi în propria maşină. Nu vrea să convingă, să convertească, să susţină sau să pună la îndoială părerea cuiva. Ceea ce ne spun alţii, nu are caracter de afirmaţie, nu ştim dacă este sau nu adevărat. Iar alţii ne văd pe noi în acelaşi mod. 
Există o întâlnire, un performance - a mea, al meu şi al altora, probe de forţă, care au efect una asupra celeilalte, se inspiră reciproc, dar care au ca efect naşterea altor consecinţe, fiind incontrolabile. 
Arta nu este asemenea vieţii - este parte a vieţii. Arta nu este naturală şi nu este artificială - este asemenea modului cum se realizează, este precum o vedem noi, cei care observă, deşi nu suntem niciodată neangajaţi. Întrucât toţi suntem performeri - acţionăm, suntem subordonaţi unui anumit efect pe care îl transmitem mai departe. 

Manapság a művészet úgy szerepel csak, mint egy tény, mint akármi más. Egy tény a sok közül. Megállapító kifejezésmódját helyettesíteni kell egy cselekvő megjelenéssel, létezéssel, egy bizonyos cselekvő erővel és ugyanakkor alá kell vetni más külső erőknek - egy olyan környezetnek, amelynek nem része. Az erőknek ez a kölcsönhatása határozza meg helyzetét minden alkalommal - a folyamat során elért részleges hatás. Ha a gyorsulás nagyon nagy, a hatás folyamatosan eltávolodik. Nincs lehetőség eldönteni, mi van az elején, és mi van a végén. Az igen/nem, jelenlévő/hiányzó, természetes/mesterséges, kultúra/természet, hamis/igaz, érték/tény ellentétére alapozott logocentrikus filozófiánk megszűnik működni, tovatűnik. A tény értékké válik. A művészet, mint jelentéshordozó nem működik, csak tényként létezik. Nincs értelme azt mondani: művészet/anti-művészet, nem-művészet. Ezek csak változó állapotok, melyeknek jövőjét nem lehet megjósolni. Az olyan fogalmak, mint művészet, művész, a művészet világa, a művészet helye csak kényelmes megjelölések, amelyek addig hasznosak, amíg egy adott helyzetben használhatók, és mikor ez megváltozik, el lehet őket dobni. Ezeknek van szerepük, de nincs független értékük - értéküket pillanatnyi hasznosságuk adja. 
A művészet nem rombol, nem épít, nem hoz létre semmit. Csak egy előadó cselekvés, egy a sok áramlat közül. A művészet részt vesz - egyáltalán nem korlátozatlanul - az állandó változás folyamatában. Ha akarod, megfejtheted a folyamatot a művészet viselkedéséből. Ugyanezt megteheted, ha bármi mást figyelsz. 
Igy tehát a művészet mint utazó művészet. 
Mindazok, akik ma művészettel foglalkoznak, olyan helyzetben vannak, mint az, aki turistaként vezeti saját autóját. Megállhat meginni egy sört, vagy enni valamit egy motelben, találkozik hozzá hasonló turistákkal saját kultúrköréből, vagy más mítoszok hatásának alávetett más kultúrájúakkal. Megiszik velük egy sört, véleményt váltanak, és visszaül saját autójába. Nem akar meggyőzni, téríteni, alátámasztani vagy kétségbevonni valaki véleményét. Amit mások elmondanak nekünk, nem rendelkezik állítás jelleggel, nem tudjuk, igaz-e avagy hamis. És mások ugyanígy látnak minket. 
Létezik egy találkozás, egy performansz - a sajátom és a másoké, az erőpróbák, amelyek hatást gyakorolnak, gerjesztik és ihletik egymást, és amelyek kiszámíthatatlan, újabb következményeket szülő következményekkel járnak. 
A művészet nem hasonlít az élethez - része az életnek. A művészet nem természetes és nem mesterséges - olyan amilyen, amilyenre sikerül, olyan, amilyennek mi, megfigyelők látjuk, habár mi soha nem vagyunk el nem kötelezettek. Mivel mi mind performerek vagyunk - cselekszünk, egy bizonyos hatásnak vagyunk alávetve -, és azt tovább közvetítjük.