Sepsiszentgyörgy
története
2.
Sepsiszentgyörgy a várossá válás koráig
A
XIII. századot megelőző időszakról -- írott források
hiányában -- keveset tudunk, de a helynevek -- Vojkán,
Debren, Piliske stb. -- alapján Cs. Bogáts Dénes bolgár-szláv
település létére következtet. Egy 1252-ben keltezett
okmányban említett helynevek: -- Benedekmező, Debrefő,
Közbérc -- jelzik a korabeli település lakosságának
etnikumát, ugyanakkor e dokumentum ékes bizonyítéka
annak is, hogy az 1241-es tatárjárás előtt már létezett
egy olyan közösség, amely túlélte és áthagyományozta
a település és környékén lévő főbb térszíni formák megnevezéseit.
A tizedekre való felosztás szintén fennmaradt a -- Felszeg-
tíze, Ereget-íze nevű -- helynevekben. A
XIII. századi faluközösség aligha foglalt magába 25-30
családnál többet. A település nevének első említésére
1332-ben került sor. A tizedjegyzék adatai alapján
Sepsiszentgyörgy a nagyobb falvak közé tartozott A XV.
századtól kezdődően, a városra vonatkozó okmányok száma
fokozatosan növekszik. Egy 1415. június 15-én Brassóban
keltezett oklevél a sepsiszentgyörgyi Forró Lászlót,
Kis Gergelyt és Daczó Jánost azok között a sepsiszékiek
közt említi, akik eladtak a szék nevében egy darab erdős
helyet a bodfalusiaknak, hogy az így kapott 50 aranyforintért
várat építhessenek a király ellenségei ellen.
A
városi státusz elnyerésének időpontját megállapítani
nem lehet. Lehetséges idopontok: 1427, 1444 elotti évek,
1448. Az első esetben két okmányt kelteztek "in
Zenthgywrgy", illetve "Zentgeurg"
néven, de egyik esetben sem jelzik a városi jogállást.
Ennek ellenére Orbán Balázs és Szabó Károly feltételezték,
hogy a nevezett évben e település városi szabadságjogot
kapott. Orbán e feltételezését arra alapozta, hogy Luxemburgi
Zsigmond király és felesége huzamosabb időt tartózkodott
Sepsiszentgyörgyön. Valóban, Zsigmond király -1426.
december 26. és 1427. július 8-a közötti időben keltezett
- több leveléből következtethetünk arra, hogy közel
két hétig Sepsiszentgyörgyön tartózkodott. Azonban sem
ő, sem felesége nem nevezik Szentgyörgyöt városnak.
Cillei Borbála a Körmöczbánya városának keltezett levelét:
"in Zenthgywrgy terrae seu provintiae Siculorum
"-ból, és nem Szentgyörgy városából keltezi.
Szabó Károly, a múlt század végének jelentős történésze
pedig az 1427. május 9-én, a Torjavásárának (Kézdi-vásárhelynek)
kiadott királyi oklevélre hivatkozik, mely szerint minden
székely székben létezett egy szabad város. A második
hipotézisünk az 1444 előtti évekre vonatkozik. Állítólag
Hunyadi János kormányzó rokona volt az a Székely János
(Joh Zekell de Zent Geurgh), aki vitézségéért
horvát-dalmát és szlavon báni kinevezést kapott, majd
az 1444-es várnai csatában, mint az auroniai lovagrend
priorja esett el. Valószínunek tunik az a feltevés,
hogy a -- település szabadságjogainak a megszerzésében
-- a szentgyörgyiek igénybe vették a magas karriert
befutott honfitársuk segítségét A városi státus elnyerésére
a harmadik lehetséges alkalom, Hunyadi János Sepsiszentgyörgyön
való tartózkodása. 1448. január 9-én Hunyadi János itt
ítélkezik egy sepsiszéki gyűlésen, akárcsak Zsigmond
király 1427. május 13-án. Mind Zsigmond, mind Hunyadi
részvétele a Szentgyörgyön tartott széki törvénykezéseken
arra vall, hogy e település már huzamosabb ideje a szék
központja, mely nemcsak e helység kedvező fekvésével,
hanem jelentőségével is magyarázható. Sepsiszéket 1459-ben
például Sepsiszentgyörgy-széke néven említik.
Az
első okmányt azonban, melyben minden kétséget kizáróan
"oppidum"-nak (mezővárosnak) nevezik,
1461. október 22-én adták ki. A nevezett napon Szepesi
Bálint, a székelyek alispánja, levelét: "In
Opido Zenth Gewrg" keltezi. Másfél évtized
múlva -- 1477. január 18-án - az erdélyi vajda és székely
ispán -- Vintgárti Geréb Péter - szintén Szentgyörgy
városában keltezi egyik ítéletlevelét. Nyilván 1461,
1477 az elso, illetve a második városként való említés,
nem pedig a várossá válás idopontja. Bárhogy legyen,
tény az, hogy Sepsiszentgyörgy 1461 előtt -- néhány
évvel, vagy éppen évtizeddel -- már városi státusú település
és Sepsiszék gyűléseinek székhelye.
Megjelent
a Tanulmányok Székelyföld történetéből
(város, népesség, iskola) című kötetben -- kiadta
Scribae Kádár, Sepsiszentgyörgy, 1996 - (C)
Kádár Gyula -- kadargyula@planet.ro
Digitalizálta: walter@planet.ro
|