2012. május 22. kedd, Ma Júlia, Rita napja van. Ez az év 143. napja. Holnap Dezső napja lesz.

Szobrásztábor az Erzsébet parkban PDF Nyomtatás E-mail
2010

jelek_szobrasztabor_01.jpg

2010. június 14 és 26 között második alkalommal kerül sor Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet-parkban szobrásztáborra, idén Jelek elnevezéssel, melyen 10 erdélyi és magyarországi szobrászművész vesz részt. A szervezők célja az, hogy az itt készült organikus kortárs alkotásokkal tegyék barátságosabbá Sepsiszentgyörgy - főként tömbházak által körbevett - köztereit.

A szobrásztábor egyfajta szakmai fórumot is jelent, hiszen a résztvevő alkotóknak a két hetes tábor lehetőséget nyújt szakmai beszélgetésekre is. Ugyanakkor a tábor helyszíne lehetőséget teremt arra is, hogy a város lakói folyamatában láthassák egy-egy szobor elkészülését.

A tábor kurátora: Éltes Barna (Feldoboly, Románia)

Résztvevők: Petrovits István (Sepsiszentgyörgy, Románia), Pokorny Attila (Pécs, Magyarország / Marosvásárhely, Románia), Nagy Sándor Zoltán (Budapest, Magyarország), Éltes Barna (Feldoboly, Románia), Hosszú Zoltán (Kézdivásárhely, Románia), Gergely Zsolt (Kolozsvár, Románia), Madaras Péter (Zalán, Románia), Bara Barnabás (Csíkszereda, Románia), Sebestyán Róbert (Csíkszépvíz, Románia), Berze Imre (Székelyudvarhely, Románia).

 jelek_szobrasztabor_01.jpg  jelek_szobrasztabor_01.jpg  jelek_szobrasztabor_01.jpg

Fotó: Toró Attila

Szóljon hozzá!

A hozzászólások csak a rendszergazda jóváhagyása után jelennek meg! A hozzászóló e-mail címe nem jelenik meg!

Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek

Royalty Free Images

[ Sepsiszentgyörgy | Helytörténet | Programajánló | Képes Krónika | Képeslapküldő | TérképTár | Virtuális Galéria ]
[ Sepsiszentgyörgy Info | Minden jog fentartva | Honlapkészítés, Karbantartás, Keresőoptimizálás
: Digital Studio ]