2012. május 22. kedd, Ma Júlia, Rita napja van. Ez az év 143. napja. Holnap Dezső napja lesz.

Lajkó Félix – Brasnyó Antal koncert PDF Nyomtatás E-mail
2010

lajko_felix_01.jpgSepsiszentgyörgy – Tamási Áron Színház Nagyterem
2010. február 27. 19 óra

Kézdivásárhely – Vigadó Művelődési Ház
2010. március 1. 19 óra

 lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg
 lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg
 lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg  lajko_felix_01.jpg

Fotó: Toró Attila

Lajkó Félix Topolyán (Vajdaság) született 1974. december 17-én, a nyilas jegyében. (Beethoven ugyanezen a napon született 1770-ben.) Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek korábban egyetlen tagja sem választotta a zenélést élet- és szakmai hivatásul.

Első hangszere a citera volt, amellyel tíz éves korában ismerkedett meg. Hegedűt az általános iskola 6. osztályában vett a kezébe először. Az alsófokú zeneiskolát három év alatt végezte el Kishegyesen. A szabadkai zenei középiskola második osztályát otthagyva indult el Budapestre kölcsönkért hegedűvel, ahol a Dresch Quartett tagja lett. Azóta ingázik Budapest és Szabadka között, egyformán képviselve és összekötve az anyaországot és a Vajdaságot.

„ A zeném alapját a hangszerem érzékenysége és sokszínűsége adja. Nem játszom semmilyen új stílusú muzsikát, csak járom a magam útját, improvizálok és zenét komponálok. Nem teszek különbséget zenei stílusok és irányzatok között; játszok népzenét, klasszikus muzsikát, rockot, bluest, jazzt és improvízatív dallamokat.” (forrás: http://lajkofelix.hu)

Az előadásra jegyet a városi Rendezvényszervező Irodában (Szabadság tér 1. szám, a volt európai uniós iroda, a színház mellett) telefon: +40267312104) vásárolhatnak 11―16 óráig.

 

 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások csak a rendszergazda jóváhagyása után jelennek meg! A hozzászóló e-mail címe nem jelenik meg!


Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek

 

Royalty Free Images

     
 
[ Sepsiszentgyörgy | Helytörténet | Programajánló | Képes Krónika | Képeslapküldő | TérképTár | Virtuális Galéria ]
[ Sepsiszentgyörgy Info | Minden jog fentartva | Honlapkészítés, Karbantartás, Keresőoptimizálás
: Digital Studio ]