2012. május 23. szerda, Ma Dezső napja van. Ez az év 144. napja. Holnap Eszter napja lesz.

M Studio: Dokk - Woyzeck, felújítás PDF Nyomtatás E-mail
2010

plakat_dokkA bemutató időpontja 2010. május 19, 19 óra. A következő előadásra 2010. május 27. 19-tól kerül sor. Helyszín a Lajtha László Stúdióterem, Sepsiszentgyörgy

Az előadás G. Büchner „Woyzeck” c. műve alapján készült, egy fizikai színházi formára kialakított forgatókönyv szerint. A hat szereplőt megjelenítő produkció a náci emberkísérletek világát jeleníti meg szűk, belterjes környezetben. Az állandó megfigyelés, fizikai és érzelmi atrocitások, az éhség adta leállíthatatlan remegés, s a hajszoltság gerjesztésének képei szimbolikus mozgásszínházi eszközökön, illetve a fizikai színház lehetőségeit kereső, naturálisabb forma akcióin keresztül jelennek meg.

A kamaraszínházi produkció a testközeli helyzetek intimitása révén nagy lehetőséget biztosított a színészek számára, eszköztáruk minél szélesebb kibontására. A képi világ rusztikussága, az akusztikus elemek sokfélesége, a csönd telített jelenléte, a gesztusok szimbolikus gazdagsága, illetve a fizikai színházi akciók szélsőséges megoldásai a Dokk-ban újfajta színházi gondolkodás lehetőségét teremtették meg.

Az esztétizálás kikerülhetősége ebben a munkában vált igazán egyértelművé. Sikerült egységet teremteni a tánc-értékű mozgás-, és fizikai megjelenítés és a klasszikus értelemben vett színészi jelenlét és képteremtő képesség lehetőségei között.

A munka során egy, a film-forgatókönyvekhez hasonló anyag alapján dolgoztunk, s a jelenetek felrakása is azt a képi fogalmazásmódot kereste, amit alapvetően egy tömör, lényegre törő, ugyanakkor erősen asszociatív megközelítés jellemez.

 m_studio_dokk_01.jpg  m_studio_dokk_01.jpg  m_studio_dokk_01.jpg

forgatókönyv: Uray Péter
díszlet-jelmez:
Bagoly Zsuzsa

Woyzeck:
Dávid Attila Péter
Marie: Györgyjakab Enikő m.v.
Ezredorvos: Nagy Attila
Kapitány: Szekrényes László
Tamburmajor: Fehérvári Péter
Grätchen: Polgár Emília

Rendező:
Uray Péter

Az előadás első verziójában Grätchen szerepében Pál Ferenczi Gyöngyi, míg a tamburmajoréban Téglás István volt látható!

 

 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások csak a rendszergazda jóváhagyása után jelennek meg! A hozzászóló e-mail címe nem jelenik meg!


Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek

 

Royalty Free Images

     
 
[ Sepsiszentgyörgy | Helytörténet | Programajánló | Képes Krónika | Képeslapküldő | TérképTár | Virtuális Galéria ]
[ Sepsiszentgyörgy Info | Minden jog fentartva | Honlapkészítés, Karbantartás, Keresőoptimizálás
: Digital Studio ]