2012. május 23. szerda, Ma Dezső napja van. Ez az év 144. napja. Holnap Eszter napja lesz.

Sepsiszentgyörgyi fiatalok segédkeztek az árvízsújtotta Bölön községben PDF Nyomtatás E-mail
2010

100_1061_BolonAz Erdély Magyar Ifjak, a Turulmadár Egyesület, a Dávid Ferenc Unitárius Egylet és a Kovászna Megyei Diákönkormányzat önkéntesei július 20-án Bölönben segédkeztek az árvízkárok eltakarításánál.

A fiatalokat megdöbbentette a látvány, ami őket fogadta, több tonna iszappal kellett megbírkózzanak, de a tizenéves fiatalok szó szerint „állták a sarat”. A községet idén második alkalommal elsodró áradat óriási károkat okozott, derékmagasságból kellett a szekrényekből kitakarítani az iszapot – mesélte Szabó Adél lelkész.

Az árvízkárok orvoslása érdekében fellépő Gondviselés Segélyszervezet részéről Szabó László elnök köszönetét és elismerését fejeztek ki a fiatalok lelkes hozzáállásáért, a Bölönben kifejtett önkéntes munkájukért. „Adja a jó Isten, hogy se szülővárosotokban, se egyebütt ne szoruljatok soha ilyenfajta segítségre!” – írta levelében Szabó László.

A magyarországi és erdélyi árvízkárosultak segélyezése céljából az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gondviselés Segélyszervezet a Nemzeti Összetartozás Napján szervezetközi együttműködést hozott létre.

A bölönben segédkező önkéntes fiatalok:

Csorba Artúr, Kozma Kinga, Bogyor Tas-Ottó, Székely Timea, Bodó Kinga, Ghinea Lóránd, Szentpály Hunor, Dull Noémi Kinga, Ráduly Mária-Magdolna, Salamon Attila, Sipos Előd, Dávid László, Pál Magor, Mihály István, Kis Botond Imre, Juga Árpád, Sándor Lilla, Benkő Katalin, Váncsa Attila, Szabó Adél-Júlia, Furus Levente, Bakó Pál Szilamér, Sikó Szende, Kósa Ágota

 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg
 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg
 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg
 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg
 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg
 100_1033_Bolon.jpg  100_1033_Bolon.jpg  

Kozma Kinga és Ráduly Mária-Magdolna képei.

Kapcsolódó cikkek: Felhívás az erdélyi árvízkárosultak segélyezésére

 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások csak a rendszergazda jóváhagyása után jelennek meg! A hozzászóló e-mail címe nem jelenik meg!


Biztonsági kód
Frissítés

Kapcsolódó cikkek

 

Royalty Free Images

     
 
[ Sepsiszentgyörgy | Helytörténet | Programajánló | Képes Krónika | Képeslapküldő | TérképTár | Virtuális Galéria ]
[ Sepsiszentgyörgy Info | Minden jog fentartva | Honlapkészítés, Karbantartás, Keresőoptimizálás
: Digital Studio ]