Sepsiszentgyörgy | fotó: Toró Attila

meggyeskert2014. november 7.

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2014. november 7-én, pénteken 19 órai kezdettel a színház nagytermében bemutatja A.P. Csehov: Meggyeskert című darabját. Az előadás rendezője, Sardar Tagirovsky jelenleg harmadéves rendező szakos hallgató a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. Színészként és rendezőként is, alternatív közegben és a filmes szakmában is dolgozott Magyarországon, Oroszországban; most  először rendez erdélyi kőszínházban, annak a sorozatnak a keretén belül, amely teret biztosít fiatal alkotóknak, hogy bemutatkozhassanak a közönség és a színházi szakma előtt.

 mggys6470m bzs  mggys6470m bzs  mggys6470m bzs

Fotó: Barabás Zsolt

Csehov a 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, a drámaiatlan dráma megteremtője, aki a látszólag jelentéktelen hétköznapisággal a szereplők lelkiállapotának gazdagságát emeli ki. Az oroszországi születésű rendező úgy közelít Csehov szövegéhez, mint Kazanyban töltött gyerekkorához  ̶  ismerős a környezet, a hangulat, az emberek és azoknak a világhoz, egymáshoz, önmagukhoz való viszonyulása.

A Meggyeskert azt az Oroszországot ragadja meg, amelyben a pénz és a gazdasági felemelkedés az emberi kapcsolatok közé ékelődnek. A közös családi események, a beszélgetések és az egymásra figyelés helyét a magány, a mánia és a bizonytalanságtól való rettegés veszi át. Egy eladósodott nemesi család a birtokukhoz való ragaszkodásban igyekszik felidézni és megtartani a gyerekkor teljességét. 

Sardar Tagirovsky szerint „Csehov jós volt. Korunk társadalmi jelenségeit fogalmazta meg műveiben, a Meggyeskert rólunk is szól. Döbbenetes, hogy milyen pontosan írja le azt, amiben ma élünk. Pedig a történet (ami félig-meddig személyes ihletettségű) már több, mint száz éves."
 

0
0
0
s2sdefault
Kövess minket:

sepsiszentgyorgy info

© 2002 – 2022 sepsiszentgyorgy.info
Minden jog fenntartva!

 

Impresszum | Adatvédelem | Kapcsolat

 

Webdesign, webfejlesztés, karbantartás:
DIGITAL STUDIO

 

A sepsiszentgyorgy.info weboldal legjobb működése érdekében cookie-kat használunk. A weboldal látogatásával és használatával beleegyezik, hogy cookie-kat helyezzünk el számítógépén.