Nyomtatás

2014 12 18 HenningJ2014. december 23. / Új Stúdió

Újabb kiállítással jelentkezik Henning János fotóművész, aki a Játék évében készült fotósorozatában a színészi állapot köztes arcait villantja fel. Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális Fővárosa program ebben az évben a játékra, a színházra, az előadó-művészetre fektette a hangsúlyt, a tárlat pedig az idei tematikus év lezárásának is tekinthető. Az Átmenetben című sorozat a Thália metamorfózisa megnevezést is viselhetné. A fényképész az öltöző árnyékából figyeli, amint a Tamási Áron Színház társulatának tagjai újra felöltik hétköznapi önmagukat: a tárlat anyaga a közönség számára ismeretlen és hozzáférhetetlen térben, az öltözőben készült. A kiállítás megnyitóját december 23-án, kedden 19 órától az Új Stúdió előcsarnokában tartják.

"Állapotok közt lengő folytonos elengedés-visszatérés tánc a színház. Rögzíthető-e benne az átalakuló arc, az átélés kiengedésének momentuma? Felmutatható-e az átérés? És mi lehet a köztes időben? Rejtelmes csend, év-milliomodokig terjedő csillagtáv. Mi a miénk valójában ebből? És meddig a sajátunk? Ki az, ami az enyém? És, meddig az? Hol az arcom? A megszállott hitű állapot végén, magamra találok-e újra és újra? Sem más, sem magad nem vagy: e töredékben ez a megrendítő. Aztán a keretbe rendeződés: az én határai közé való visszatérés. Helyre tenni a kibillent valót, újjászületve. Vagy nem tenni helyre. Lehet-e mindennap átjárni? Lehet-e mindennap magamnál lenni?" – írja a kiállítás katalógusának előszavában Prezsmer Boglárka dramaturg.

 henning janos atmenetben 01  henning janos atmenetben 01  henning janos atmenetben 01

Fotó: Toró Attila

0
0
0
s2sdefault